Talita

Keresztény női magazin

Halgombócleves

halgombocleves
Mostanában gyakran járunk vízpartra, és odavagyunk az egészséges, finom halételekért. Ezúttal Márti halgombóclevesét ajánljuk a Talita olvasóinak asztalára.

Hagymát olívaolajon pirítottam, közben hozzátettem sárgarépa karikákat, és amikor aranyszínű lett az egész, szórtam rá fűszerpaprikát (kevés csípőst és kevés füstöltet is szórtam hozzá), alaposan elkevertem, majd felöntöttem vízzel. Tettem bele karalábét, petrezselyemgyökeret, egészben paradicsomot és paprikát, babérlevelet, sót, őröltem bele borsot, szórtam bele zúzott fokhagymát, felöntöttem vízzel, és amikor felforrt, beletettem nagyobb harcsafilé darabokat.

A halakat kivettem belőle, amikor megfőttek. A paradicsomot és a paprikát elturmixoltam, majd visszaöntöttem a fazékba.

Közben a harcsafilék másik felét összevagdaltam ugyanolyan apró kockákra, mint előtte a hagymát. Összekevertem tojással, teljes kiőrlésű tönkölybúzadarával, petrezselyemzölddel, zúzott fokhagymával és őrölt borssal. Hagytam állni, amíg a leves főtt, majd gombócokat formáztam, és a turmixolást követően újra felforralt levesbe belepotyogtattam a diónyi gombócokat. Szórtam bele zöldborsót, és kb. 10 perc alatt megfőztem.

Miután elzártam a fazék alatt a tüzet, jól megszórtam az egészet petrezselyemzölddel, lefedtem, és hagytam állni kb. 15 pecet.

A leves elmondhatatlanul finom.

Amiből készítettem, vagyis a leves hozzávalói:

3 szál sárgarépa
2 szál petrezselyemgyökér
fél karalábé
1 maréknyi zöldborsó
só
olívaolaj
2 db babérlevél
1 db vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
petrezselyemzöld
30 dkg harcsafilé

A gombócok hozzávalói:

20 dkg harcsafilé
2 cikk fokhagyma
őrölt bors
só
4 evőkanálnyi búzadara
1 tojás
petrezselyemlevél

Nagy Márta

 

További recepteket a szerzőtől itt olvashattok: hogymegtudjuknezni blog

A kép a szerző felvétele.

Korábbi “egy-tál-étel” leveseink:

Zöldségleves húsgombóccal – fogyaszt és táplál egyszerre!

Thai leves

Ebéd magyarosan: Rablógulyás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162