Talita

Keresztény női magazin

Hetyke Krisztus-figuraként állítja elénk József Attilát Vecsei H. Miklós

Amikor Vecsei H. Miklós önmagát rendezve előállt a Mondjad, Atikám! című előadásával, számíthatott rá, hogy lesz közönsége. És van is, a Pesti Színházban egészen április közepéig elkeltek a jegyek – nem véletlenül.

József Attila nem egyszerűen egy a magyar költők közül. Személye és költészete sokakat megmozgat, óriási, szinte mitikus holdudvara van mindannak, ami hozzá kapcsolódik. Halála óta sokan alakították a képet, amit ismerünk róla; Jolán nővére regényén kezdve a marxista irodalomesztétika munkásköltő-alakján át a pszichoanalitikus megközelítésekig és az újra felfedezett istenes költőig – hogy csak néhányat említsek. József Attila olyannyira a köztudatban van, hogy még musical is született róla, amit folyamatosan telt házzal játszanak. Amikor Vecsei H. Miklós önmagát rendezve előállt a Mondjad, Atikám! című előadásával, számíthatott rá, hogy lesz közönsége. És van is, a Pesti Színházban egészen április közepéig elkeltek a jegyek.

Kétszer láttam a – mondjuk, monodrámát. Merthogy visszagondolva az előadásra, mintha Vecsei nem is egyedül lett volna a színpadon, a hétköznapi dikcióval idézett párbeszédekben megelevenedtek mindazok, akik a költő életében jelen voltak, hol szeretetet adva, hol szenvedést okozva.

Amikor először kijöttem a Pestiből, inkább csalódott voltam, mint elégedett. Vecsei mintha a darab közepe táján végképp elpárolgott volna a színpadról, elmondta a szöveget, eljátszotta a szerepet, de más semmi. Másodszor csak amiatt ültem be a színházba, mert karácsonyi ajándékba kapott jegyemet nem akartam veszni hagyni, az ajándékot illik elfogadni.

Mintha egy egészen más előadást láttam volna. Vecsei a színpadra tett első lépésével beleállt a szerepbe, és ki sem mozdult onnan a kétórás előadás végéig. Illetve egy-egy, leginkább kedves vagy ironikus pillanatban nem lehetett eldönteni, hogy ezt akkor most ki mondja valójában: a főhős vagy a színész? Tetszett a keresetlenség, ahogy ez zajlott. Tetszett a bátorság is, amivel a mitikus József Attilát törékenysége, esendősége teljességében, prüdéria nélkül jelenítette meg. Jó a szöveg, amelybe illeszkedve a versek, verssorok – sokszor megírásuk időrendjéből kiemelve – a forgatókönyv szövegeként jelennek meg. Elhangzottak olyan mondatok, amelyekről első pillanatban fel sem ismertem, hogy versrészletek. Üdítő volt találkozni József Attila korai verseivel. Biztos, hogy a most huszonöt éves színészben ezek a fiatalkori művek sokkal inkább megszólalnak, mint egy idősebb emberben – a darabnak ez nagy nyeresége. Elhangzik részben vagy részleteiben több expresszionista szabadvers, és nemcsak az ismert Nem én kiáltok, hanem mások is. Lehet, hogy elhanyagoljuk József Attilának ezt a korszakát? Bizony, érdemes olvasni ezeket a verseit is.

Az előadás kontextusa azonban nem az élet és életmű nyitányához, hanem a befejezéséhez kapcsolódik. A visszaemlékező múlt idő, az életesemények időrendben való megidézése az utolsó szanatóriumi időszakhoz, az utolsó szárszói napokhoz szabja a darabot. Innen adódik a tragikus alaphang, ami csak azért viselhető el, mert időnként ellenállhatatlanul felbuzog a szövegekből, Vecsei vonzó alakjából az az életerő és életigenlés, ami csakis a fiatalság sajátja. József Attila provokatív hetykesége, kihívó humora tagadhatatlanul jól áll a színésznek is, a nézőnek pedig jól jön egy kis nevetés, megkönnyebbülés.

Ezzel együtt az előadás íve a kereszthez igazodik, és nem is csak szimbolikusan, hanem egyértelműen, vállaltan: József Attila Krisztus-figuraként jelenik meg, aki végigjárja a díszlet hátterébe sorjában ki is vetített, életére szabott tizennégy stációt. Krisztus drámája, az emberiség legnagyobb katartikus drámája zajlik a színházban – ami eredendően szent hely volt valaha, az istentisztelet helye. Ebben az összefüggésben a tizennégy stáció a kozmikus távlatú dráma tizennégy jelenete lesz. Így adja vissza egy igen fiatal színész a színház méltóságát: mi most itt nem szórakozunk, hanem egy szertartás részesei vagyunk.

Nem tudom, hogy hord-e mindig keresztet Vecsei, az előadás alatt mindenesetre szívmelengető volt látni, hogy ott van a nyakában. Többször, több helyen nyilatkozott már hitéről, nem titok, hogy keresztény, s hazai kulturális életünk változását mutatja az is, hogy erről beszél, beszélhet, és el is fogadják őt így is. Mintha egy új művésznemzedék lenne felnövőben, amelyben a hitnek, legyen az Istenben való hit, de akár az emberben magában, az életben való hit, szerepe van. Lehet, hogy leáldozott az a fajta művészet, amelynek képviselői az értelemre hivatkozva nem találtak semmi értékeset a világban, az emberben, és ezt a „semmit” jelenítették meg műveikben? A magam részéről nem bánnám, ha így lenne.

Az eleve zárt és egyre bezáruló díszlet megfelelő teret ad a játéknak. A szinte szentimentális dallamoktól az operán át az elektronikus ütemekig ívelő eklektikus zenei világ nem szétzilálja, hanem éppen egybeforrasztja a darabot.

Tény, hogy Vecsei H. Miklós még fejlődhet beszédtechnikában, énekben, s a mozgásban sem kifejezetten erős. Az általam látott két előadás közötti nagy különbség szintén azt mutatja, hogy van még mit tanulni. De mégis, amit ő már most is tud, azzal csak nagyon kevesen rendelkeznek: elképzelése és mondanivalója van, és mindezt valóban át is éli, átereszti magán. Képes odadobni magát a feladatnak, ahogy azt csak kevesen teszik meg. Méltán népszerű színész, a magazinok szinte hétről hétre címlapon hozzák, többek között A Pál utcai fiúk ezt az ismertséget folyamatosan biztosítja is számára. Nagy nyomás ez. Remélem, hogy a sok elismerés, kíváncsiság, rajongás közepette sikerül megmaradnia annak az őszinte, lelkes és tehetséges fiúnak, akinek most tapasztaljuk. Ha azt a keresztmedált esetleg nem is hordja mindig a nyakában, Vecsei mégis tudja, kié az a kereszt.

Így lett ajándék számomra a Mondjad, Atikám! másodjára látott előadása. És most már egészen biztos vagyok benne, hogy Vecsei H. Miklós fiatalok ezreihez fogja közelebb hozni József Attilát, ami igazán nagy dobás egy pályája elején járó színésztől.

Az előadásról a Vígszínház honlapján tájékozódhat.

Fotók: Szkárossy Zsuzsa. Forrás a Vígszínház honlapja.


Hozzászólások

  • Tóth Erika szerint:

    Kedves Kóczián Márta! Olvastam a cikket, Mondjad, Atikàm előadasról. Voltak benne gondolatok, amivel tudnék azonosulni, de sok van, ami távol áll tőlem.

    “Tény, hogy Vecsei H. Miklós még fejlődhet beszédtechnikában, énekben, s a mozgásban sem kifejezetten erős.” Irja a cikkben. Én ezért irtam hogy nem mindennel értek egyet.
    Persze hogy tudom, Hasi is tudja még nem érett művész, bár korát meghazudtolja sok mindenben. Nekem amit idéztema a cikkből, az nem tetszett. Sem a mozgásával, sem a beszédtecnikájával (nem véletlenül lesz újra Rómeó, most a Szegedi Szabadtéri Játékokon) nincs bajom. És rosszul szólt volna egy Pavarotti, mint József Attila. Bagó Gizella legendás énektanár, Egyetemi tanárhoz jár, tehát erre is elég komoly figyelmet fordít.

    Ötször láttam már és szenzációsnak tartom. Utoljára ezt irtam Hasinak:

    Most jöttünk ki az előadásról. Képtelen vagyok a köszönet, a tisztelet mellett, ami Hasi teljesitmenyének szól bármit irni. Inkàbb a premier utàni cikket csatolom, aminek minden mondatàvàl egyetértek. Hasi, Vecsei H Miklós, meghajlok előtted.

    “Hát én még ilyet 25 éves színésztől nem láttam! De amúgy is csak igen kevesektől, kerülgetem a szót, de mégis muszáj kimondanom, csak az igazán nagyoktól!” (Bóta Gábor)

    • Kóczián Mária szerint:

      Kedves Erika!

      Kritikus mondataim mellett jóval több nagyon is elismerő van. Kritikámmal azt szeretném jelezni, hogy komolyan veszem Vecsei H. Miklóst, tisztelem, amit csinál. Én is lelkesedem pl. ezért a vállalkozásáért, a hozzáállásáért, de nem jó, ha a lelkesedés átcsap rajongásba, mert árthat annak is, aki felé irányul. :

      Köszönjük a hozzászólást!
      KM

  • Tóth Erika szerint:

    Kedves Mária!
    Köszönöm válaszát. Örömmel olvastam én az elismerő szavait is. Annyit szeretnék csak válaszolni, hogy a tisztelet, az elimserés még nem egyenlő a rajongással. Én is tisztában vagyok azzal, amivel Miklós is, hogy nem a művészete csúcsán van még, de ami elismerést érdemel, azt meg kell kapni. Nekem az az tapasztalatom, hogy minél nagyobb művész valaki, annál jobban vágyik az elismerésre.
    Csatolom Bóta Gábor már említett cikkét, én minden szavával egyet értek, és ez a kritika sem csapott át rajongásba. Reális volt, amit bizonyít, hogy azóta sem lehet jegyet kapni az előadásokra, pedig Miklós a Házi színpadra alakította a darabot, amit – sajnálatol dolgok miatt – áttetettek vele nagyszínpadra. De még ezt is sikerült neki – nem kevés munkával – nagyszerűen megoldani.
    Tisztelettel: Tóth Erika

  • Kóczián Mária szerint:

    Kedves Erika!
    Szerintem is nagyszerű, amit V. H. Miklós csinál. Annak, hogy van benne önreflexió, szintén örülök. Most, ahogy így elgondolkodom, kritikus mondataimmal pont az a célom, hogy ez az önreflexió megmarad nála. A siker, a népszerűség nagyon nehéz közeg, egy fiatal számára különösen.
    Nem gondolom, hogy a véleményünk nagyon messze van egymástól, talán bennem nagyobb a kritikai hajlam, mint Önben. 🙂
    KM

    • Tóth Erika szerint:

      Kedves Mária!
      Most olvastam válaszát. Igen, hasonlóak a vélemények. Én szerencsére ismerem Hasit, és abban biztos vagyok, ha Oscar díjas lesz is egyszer, Ő megmaradt ugyanilyan kedves, szerény, a gyerekeken, betegeken segítőkész, vállalkozó szellemű Ember. Beszélgettem már vele, láttam sokszor, olvasom előadásait, alig tudom követni mennyi mindent csinál a színészeten túl és mindezt szívből és nem saját javára. Sokszor beszéltük már, hogy szinte egy nagyon jó példa a mai fiatalok számára: igy is lehet élni!
      Még annyit: mivel nekem van szerencsém ismerni és nagyon szeretem, talán érthető egy kis elfogultság is. Önnek nagyobb a kritikai hajlama?! Persze, hiszen ez a szakmája! 🙂 Kellemes hétvégét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162