Talita

Hogy is van ez a „szentesdi”?

Ferenc pápa a napokban avatja szentté két elődjét, II. János Pált és XXIII. Jánost. Ezzel kapcsolatban – különösen a nem katolikusokban – felmerülhet a kérdés, hogy milyen feltételekkel, ki lehet boldog, ill. szent. A Reflexió egy korábbi cikkét idézzük a témában.

Szentek és boldogok csak a középkorban éltek?

Manapság hajlamosak vagyunk az elavultnak gondolt, régi eszméket a középkor számlájára írni, holott a középkor előtt is volt élet, volt történelem. Szentek nem csak akkoriban éltek, hanem már az ókorban is. Az egyház hagyományosan szentnek tekinti az ószövetségi prófétákat és más ószövetségi szereplőket, és persze a Krisztus születése utáni első századok is sok szentet adtak a világnak – gondoljunk csak a keresztényüldözésekre. És természetesen szentek nem csak régen éltek – ahogy a suliban nehezen hittük el, hogy ma is élnek költők és írók, meg királyok, úgy talán a kortárs szentek gondolata is kissé idegenül hathat – de ha régen voltak szentek, miért ne lehetnének ma is? Akárcsak költők, írók és királyok! Ki ne hallott volna például Teréz anyáról vagy a Spanyolországban épp 2013. október 12-én boldoggá avatott 522 spanyol polgárháborús áldozatról?

Mikor avatnak, avathatnak valakit szentté?

„Minden katolikusból lehet szent, aki hősies fokon gyakorolja a hit, remény, szeretet hármasát, a sarkalatos erényeket, és ezt szavahihető tanúk igazolják. A tudás, sikeres tevékenység nem szükséges a szent élethez, voltak igen egyszerű boldogok és szentek is” – mondta Szőke János szalézi atya, számos magyar szentté, boldoggá avatási eljárás vezetője, utolsó interjújában, amit az A Szív című lapnak adott. Hozzátette: „előfordul, hogy családok próbálnak házi szentet avattatni maguknak, például a szovjetek általi meghurcoltatásra hivatkozva. Viszont ha nincs ott, hogy az illető Krisztusért vállalta a szenvedést, akkor nem lehet boldoggá avatni. Vértanúság esetén bizonyítani kell, hogy a kivégzők Isten és az egyház iránti gyűlöletből végeztek valakivel. Emellett szükséges, hogy az illetőnek legyen kultusza, emlékezzenek rá és tiszteljék az emlékét.” A vértanúk szentté avatása azonban egyszerűbb folyamat, mivel áldozatuk miatt nincs szükség csodára a szentség bizonyításához.

Mit jelent, ha valakit szentté avatnak?

A szentté avatás azt jelenti, hogy az Egyház hivatalosan elismeri és kijelenti, hogy a szentté avatott illető üdvözült, a mennybe jutott, azaz élvezi Isten állandó társaságát – és ezzel engedélyezi, hogy a katolikusok rendszeresen megünnepeljék az illetőt, valamint templomokat nevezhessenek el róla. Persze ilyen emberből sokkal több van, mint ahányat szentté avattak: számos katolikus emlegeti, hogy a nagymamája biztos a mennyben van. Ami miatt nem avatnak mindenkit szentté, akit azzá lehetne, az az, hogy egyrészt azt is nézik, hogy az illetőnek van-e eleve valamiféle emlékezete, kultusza. Olyanokat nem avatnak szentté, akiket nem övez eleve tisztelet, nincs „szent emlékezete”. Ez a hagyományra hagyatkozás. Másrészt azt is figyelembe veszik, hogy milyen aktuális üzenete van az illető életének: érdemes-e valamilyen okból nyilvánosan és hivatalosan példaképként állítani az emberek elé. A boldogok ugyanúgy szentek, csak a hivatalos egyházi ünneplésük, a kultuszuk csak egy-egy országban engedélyezett; a szenteket az egész világegyház ünnepli.

Hány magyar szent van?

24 szent, 23 boldog és 17 „tiszteletreméltó” van: ők azok, akiknek folyamatban van a boldoggá avatása. Az utolsó boldoggá avatás 2013. október 19-én volt, amikor Sándor István szalézi vértanút avatták boldoggá a Szent István-bazilika előtti téren.

Miben segíthetnek a szentek, a szentté avatások ma?

Hajlamosak lennénk a szentek történeteit egyfajta giccsnek, középkori maradványnak tekinteni, ám ha jobban belegondolunk, ők azok, akik „fogyaszthatóvá” teszik a vallást: rámutatnak, hogy a kereszténység nem elvont eszme, nem csak életfilozófia vagy életvezetési tanácsadás, erkölcsi parancsolatok gyűjteménye. Arról persze már Krisztus is meggyőzött minket, hogy a kereszténység lényegét tekintve személyes kapcsolat, de ezt a példát a szentek közelebb hozzák, még inkább emberarcúvá teszik: ha néha túl nehéz elgondolni a mindenható Istent, akkor a szentek könnyen közvetítenek. Lehozzák, láthatóvá teszik Őt, és példát szolgáltatnak arra, hogy nem lehetetlen megfelelni a keresztény eszménynek. Főleg, hogy ők is tökéletlen emberek voltak, akiknek szentsége nem a tökéletességből fakadt, hanem az Istennel való kapcsolatukból.

Mit adhat a mai kor számára egy szent példája?

Leginkább azt mutathatja meg, hogy a szentek nem csak régi korok legendáinak, távoli hősei, hanem a mindennapokban élő, hús-vér emberek, akik nem csak mesékben élnek. Ha pedig ennek kapcsán utánajárunk, hogy milyen a szentté avatás folyamata, a hitet megerősítő mozzanatokra lelhetünk – például a szükséges csodákban.

Jó, ha az Egyház „meglovagolja” II. János Pál pápa népszerűségét, vagy a régebbi hagyományokat kellene folytatni és kicsit várni, hogy lecsengjen a rajongás?

Vannak, akik szerint nem jó az a tendencia, amelyből úgy tűnik, mintha idővel minden huszadik századi pápát szentté akarnának avatni, vagy ha a pápasággal járó hivatali privilégiummá válna, hogy az utód akár soron kívül, akár a hagyományokat betartva, a megfelelő időt kivárva mindenképpen boldoggá avatja elődjét. Ilyen következtetéseket mindenesetre korai lenne levonni, és ha Ferenc pápa két korábbi elődjét (sőt, talán még XII. Piuszt is) idő előtt avatja szentté, annak bizonyára jó oka van. Mindazonáltal a kivételek valószínűleg kivételek maradnak, és a boldoggá, szentté avatások nagy része a hagyományoknak megfelelően fog zajlani a jövőben is.

Szilvay Gergely

Forrás: Párbeszéd Háza/Reflexió

Nyitókép

Kapcsolódó cikkeink:

A “jó pápa” meglepetés-zsinata

Miért szeretem Karol Vojtilát?

Boldog Sancha – az ismeretlen Árpád-házi szent

Salkaházi Sára szabálytalan ragyogása