Hogyan lettem zarándok?
A pálos zarándokút 74 km hosszú, amelyet a hagyományosan szervezett zarándokcsoportok három nap alatt járnak végig. Az igazi kihívás és feladat: a teljes utat egy nap alatt végigjárni! De vajon ez is szolgálja a lelki feltöltődést, vagy csupán fizikai erőpróba, sportteljesítmény?
A Magyar Pálos Szerzetesrend és az őket segítő civil egyesületek 2012. október 5-7-e között (péntektől vasárnapig) másodszor rendezték meg a Pálos 70 Teljesítménytúrát és Zarándoklatot Budapestről Márianosztrára. Tavaly a 300 éves nosztrai kegykép, idén a 660 éves kegytemplom évfordulójának megünneplése alkalmából.
A teljes távot a hagyományosan szervezett zarándokcsoportok három nap alatt járták végig, de egyénileg is bárki bekapcsolódhatott valamelyik 30-40 km-es szakasz teljesítésével. Vasárnap püspöki szentmise zárta az ünneplést. Az igazi kihívás és feladat: a teljes utat egy nap alatt végigjárni! De vajon ez is szolgálja a lelki feltöltődést, elcsendesülést, vagy csupán fizikai erőpróba, sportteljesítmény?
A lehetőségek közül az egynapos, leghosszabb távot választottam. A szép őszi, októberi szombat hajnalban Bettivel és Attilával, házaspár-barátaimmal negyed 6 körül indultunk a gellérthegyi Sziklakápolnától. Az útvonal az ismert Mária-kegyhelyek (Kútvölgyi kápolna, Máriaremete, Csobánka) és az egykori pálos kolostorok (Budaszentlőrinc, Klastrompuszta, Pilisszentlélek) romjait érintve haladt a Budai-hegység, Pilis, majd a dunai kompátkelés után a Börzsöny hegyvölgyein keresztül. Az indulásnál mindenki kapott egy zarándok-füzetet, amelyben megtalálta az útleírást, a lelki iránymutatót, s amelybe az útvonalat igazoló pecséteket gyűjtötte. Az állomáshelyeken a lelkes, bíztató szavak mellet testi frissítő, erősítő várt minket. Este 7 óra volt, amikor Pilisszentlélekre értünk, és finom gulyáslevest kaptunk vacsorára. Bizony, kellett az erőgyűjtés, mivel a legnehezebb utolsó 22 kilométert már sötétben tettük meg, és az út göröngyei minden lépésnél próbára tették térdünket, talpunkat. Az erdő neszeit vagy egymás lélegzetét hallgatva, gondolatainkba merülten lépkedtünk, csak az erős elszántság vitte tovább lábainkat. Vasárnapra virradó éjjel végre feltűntek Márianosztra fényei. Kissé elcsigázottan, de hálatelt szívvel léptünk be a kegytemplom udvarára, s az utolsó métereket legyűrve háromnegyed 2 körül teljesítettük a 74 km-es zarándokutat.
Vajon miért is vállalkoztam erre a testet-lelket próbáló gyalogútra? Igaz, 30-40 kilométert már többször teljesítettem, s nemrég „félévszázados” születésnapomat 50 kilométeres túrával is megünnepeltem.
Legelső zarándok-élményeim kisgyermek koromból származnak. Szüleink összefogták a nagycsaládot (öten vagyunk testvérek), és évről-évre fölkerestük valamelyik Budapest környéki Mária-kegyhelyet. Csobánka, Máriabesnyő, Makkosmária, Máriaremete ekkor váltak számomra ismert, kedves helyekké. Később az öt évvel idősebb Imre bátyámmal a természetjárás, túrázás kalandosabb formáit választottuk. Nyáron a nagyapáinktól örökölt hátizsákokba csomagoltunk némi elemózsiát, belegyömöszöltünk két pokrócot (egyikre feküdtünk, a másikkal takaróztunk, sátrunk nem volt), és nekivágtunk a hegyeknek akár több napra is. Gyakran ott töltöttük az éjszakát, ahol ránk esteledett. Így jártuk be a Pilis, a Börzsöny és a Mátra vadregényes hegyeit, völgyeit. Akkor még néha napokig nem találkoztunk turistákkal. Persze a téli természet szépségeit és az éjszakai erdők rejtelmeit is megcsodáltuk. A gimnáziumban is, ahová jártam, több évig én voltam az ODK (Országjáró Diákkör) főszervezője.
Később nyeregbe pattantunk, és élveztük, hogy nagyobb távolságokat is teljesítettünk. Egyebek közt a Balatont is megkerültük háztól-házig biciklivel. Az akkoriban kapható szovjet Szputnyik kerékpárral a határon kívülre is elmerészkedtünk. Régi álmunkat valósítottuk meg: tíz nap alatt Varsóba kerekeztünk. Útközben fölkerestük a híres lengyel történelmi városokat, Częstochowába is eljutottunk. Hazafelé repülőre ültünk, kerékpárjainkat szétszedve majd összecsomagolva útipoggyászként hoztuk magunkkal. Bátyámmal.az utazásaink alatti rengeteg közös élmény, kaland kötött össze, amelyeket még ma is gyakran emlegetünk.
Amikor a Regnum Marianum közösségbe kerültem, már hasznosíthattam az addigi tapasztalataimat, amelyek egy 8-10 napos táborozásnál szükségesek. Patakban fürdeni, nyílt tűzön főzni, sátorban aludni, túrázni… bizony nem a városi életforma velejárói. A tábori szentmisék lelki táplálékai pedig életre szóló útravalóval elláttak. A Mecsektől a Zemplénig minden hegységbe vittem gyerekeket táborozni.
A Felvidék hegyeibe és számos városába is eljutottam. A Szlovák Turistaparadicsom kanyonjaiba, az Alacsony- és a Magas-Tátra felejthetetlen szépségű hegycsúcsaira is vezettem csoportokat, majd később a kis „családi” csapatomat.
Hála Istennek, feleségem, Lívia mindig biztosította a hátteret, amikor a három gyermekünkkel hegyi kalandokra indultunk. Természetesen először őket is elvittük a közeli zarándokhelyekre, majd utána következtek a komolyabb kirándulások. A természet szeretete már az ő életüknek is fontos része.
Az egyházközségünkben egyik alapítója vagyok a Szent Pál Zarándok- és Túracsoportnak. A májusi Rózsafüzér-zarándoklaton rendszeresen részt veszünk, túrákat szervezünk a fiataloknak, vagy buszos zarándoklatot az egyházközség tagjainak.
Sportteljesítmény vagy lelki feltöltődés? Számomra ez a két szempont nem választható szét. Ha nem „zarándokként” megyek túrázni, akkor is érzem a világ zajából kiszakadva a testi-lelki felfrissülést, és átélem a természetben az isteni harmóniát. Köszönöm Istennek a fizikai képességeimet, amelyek lehetővé teszik kirándulásaimat.
A legizgalmasabb zarándoklatot születésünk pillanatában kezdtük el. Ez az út is sok veszélyt rejteget, de Aki az utunk végén vár, vigyázza minden léptünket.
Gedai György
Kapcsolódó cikkeink:
Vezeklés
Hol vagyunk otthon? – Zarándoklatok
Zarándokút
Medjugorjei napló
Tweet