„Hol magasabb a föld az égnél?” – Nagyboldogasszony ünnepe
Máriának, Jézus anyja halálának körülményei nem szerepelnek a kanonizált bibliai könyvekben, csak apokrif iratok őrizték meg, de az ősegyház élő hagyományként ünnepelte augusztus 15-ét, vagyis test szerinti mennybevitelének ünnepét.
A legenda szerint Máriának a holttestét fia nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária halála nem is volt igazi halál, amilyen az embereké, hanem csupán „elszenderülés”. Így is nevezték latinul: dormitio, Dormitio sanctae Mariae, a görög keleti egyházban pedig Koimészisz – mindkettő „Istenanya elszenderülését” jelenti. Ma inkább Assumptio-nak, Mária mennybevitelének nevezi az ünnepet a katolikus egyház.
XII. Pius pápa a Fulgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte 1951-ben. Ezzel hivatalosan is elismerte a szakrális néprajzi hagyományban és az egyház gyakorlatában évszázadokon át öröklődő vallásos gyakorlatot.
Jeruzsálemben már az 5. sz. elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek nevezték). A keleti egyházban a 6. századtól, nyugaton a 7. századtól terjedt el. A 8. századtól mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius pápa tette Rómában hivatalos ünneppé.
Magyarországon az ünnepet Székesfehérvárott első királyunk is megünnepelte. Egyik alkalommal a Napbaöltözött Asszony – Jelenések Könyvében olvasható – nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt: „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé” (Érdy-kódex). A hagyomány tehát Gellért püspök személyéhez köti az ősmagyar hitvilág istennőjének, Boldogasszonynak és Szűz Máriának azonosítását, és szellemi egyesítésük hamar elterjedt az emberek körében.
Érdekes, hogy a magyar egyház megkülönböztette a Kis- és Nagyboldogasszonyt. Az előbbiben a „kis” szó Mária születésére és a kicsi Máriára utal (ünnepe szept. 8.), utóbbiban a „nagy” Mária dicsőségét hangsúlyozza.
Az Árpád-nemzetség Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Az országot, vagyis önnön uraságát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja lett. Már Árpád fejedelem fehéregyházi sírja fölé is Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek utólag templomot, de az ő védnöksége alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó és temetkező helye, továbbá az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki székesegyház, a váci, győri püspöki székesegyházak: István király alapításai, valamint Árpád-kori monostoraink zöme.
Művészettörténeti érdekesség, hogy a középkorban inkább Mária halálát, temetését és mennybevételét ábrázolták, a barokk művészetnek inkább Mária mennyei megkoronázása volt jellemző, kedvelt témája.
Számos néphagyomány kapcsolódik Nagyboldogasszony napjához. Ezek közül egyik legismertebb a virágszentelés (benedictio herbarum), virágáldás. Ehhez nyilván hozzájárult az ősegyházból származó hagyomány is: a mennybevételt követő harmadik napon az apostolok nem találtak semmi testi maradványt a Boldogasszony sírjában, csak kendőket, friss virágokat és a jó illat áradását, a romolhatatlanság bizonyítékát. A virágáldás hagyománya ezért már a középkorban is élt. Gyöngyössolymos rózsafüzértársulati asszonyai az ünnepi litánia és a dicsőséges olvasó 5. titkának elvégzése után a templomi Mária-szobor fejére apró virágokból font koszorút tesznek. Ez a „Mária koronázása”.
A két Boldogasszony köze (aug. 15–szept. 8.) másnéven Kétasszonyköze a mezőgazdaságban szerencsésnek, termékenynek tartott időszak, a gyógyfüvek, magvak gyűjtésének, a nyárvégi tisztogatásoknak is ideje.
A szegedi táj Mária-tiszteletére vall a régi szőregi találós kérdés is: Hol magasabb a föld az égnél? Ott, ahol Máriát eltemették.
Tweet