Talita

Keresztény női magazin

Horvátországi útinapló 3. – Zára

2_Horvatorszag_Hercegovina_306
Zára. Már a neve is történelmi hangulatú. Dalmácia egykori fővárosa. Illírek, rómaiak, horvátok, magyarok építgették, velenceiek, majd osztrákok és olaszok uralták. Horvát neve Zadar.

A város megélt egy-két katasztrófát: 1202-ben a keresztes had (a velenceiek sanda biztatására) kirabolta és felégette a várost. A II. világháborúban az óváros kétharmada elpusztult – ez szinte hihetetlen. Ez azt jelenti, hogy a mai, ódon hangulatú házak egy részét régi stílusban építették újjá. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy a bő másfél évtizeddel ezelőtti, horvátországi harcokban a szerbek támadták. Nem is akartam elhinni, amíg egy belső udvarban „friss” golyónyomokat nem láttam a házfalon.
Utazásunk során kétszer is megfordultunk Zárában, a negyedik és a hatodik napon. Ez utóbbi vasárnap volt, szentmisére jöttünk a Szent Anasztázia székesegyházba. Zárának legalább hat kora középkori temploma van, vagyis valóságos paradicsom a magamfajta művészettörténésznek. Sajnos nem könnyű ezekbe bejutni, a 11. századi Szűz Mária templom például klauzúra, a bencés apácák kolostorának elzárt része. Pedig szívesen megnézném, hiszen Könyves Kálmán király is támogatta anyagiakkal a tornya építését, miután Dalmácia ura lett.Horvatorszag_Hercegovina_155

A templommal szemközt, az egykori római fórum túloldalán különös, bizáncias stílusú templom magasodik, amiről nem tudják igazán, hogy ki is építtette. Négyszáz éve nem működik templomként, raktártól hangversenyteremig sok minden volt már.
Horvatorszag_Hercegovina_154
Meglepve láttuk, hogy az alapzatába kőkerekeket építettek be. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. Azután megvilágosodott az elménk: ezek „felszeletelt” római oszlopok! Az itteni keresztény templomokhoz felhasználták az akkor már romos antik épületek köveit, még az oszlopokat is feldarabolták, beépítették.
Horvatorszag_Hercegovina_156
Zára óvárosa olyan, amilyennek a középkori várost tanultuk vagy elképzeltük: szűk utcák, sikátorok, egymáshoz nagyon közel épített, két-háromemeletes házak, málló vakolatok, apró ablakok zsalugáterrel. A házak közé kifeszített, görgős köteleken száradnak a ruhák. Az árnyékos, szűk utcákban elviselhető a hőség, és hangulatos a séta.
Horvatorszag_Hercegovina_160
Ez a sárkánykutya őrzi a Szent Anasztázia bazilika előtti tér rendjét úgy hat-hétszáz éve

Hódoltunk a has örömeinek is, megkóstoltuk az apró sült halakat, a tintahalat és a helyi pizzákat is. Úgy tűnik, nincs sajátos dalmát konyha, csak a „tenger gyümölcsei” számítanak helyi specialitásnak. Amúgy hódít az olasz konyha. A drága fagyit viszont – nagy megelégedésünkre – hatalmas adaggal mérik. Egy gombóc itt kitesz két otthoni gombócot, és van, ahol spatulával tuszkolják bele a krémet a tölcsérbe.
Zárában akadt bosszankodásra is ok: a városképet itt is, ott is elcsúfította egy-egy remeke a „szocialista építészetnek” – ami nem volt más, mint a funkció és forma lebutított egyszerűsítése, vagyis a tömény igénytelenség. Ezek a lepukkant, semmilyen épületek ott meredeznek Zára főterén és tengerpartján is. Talán egyszer, ha új vakolatot kapnak, elviselhetően néznek majd ki… Nem szeretném ilyen morcosan befejezni útinaplóm zárai fejezetét, mert erősebb a szép, ódon, mediterrán város emléke, és ezt visszük magunkkal haza.
2_Horvatorszag_Hercegovina_362

Kölnei Lívia

Előző részek:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=363:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=369:


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162