Talita

Keresztény női magazin

Hová vezet a parttalan kételkedés? – Carl Sagan: Korok és démonok

korok_es_demonok
Carl Sagan beült egy taxiba, a sofőr pedig félénken megkérdezte: ha már egy ilyen utast szállít, szabad-e tudományos kérdésekről beszélgetnie vele? Sagan megörült az ajánlatnak, de annál kevésbé a folytatásnak.

Tudományról nem volt szó, csak  megfagyott földönkívüliek tetemeiről (melyeket a kormány természetesen eltitkolt), a szellemidézés technikájáról, az elsüllyedt Atlantiszról.

A „Korok és démonok” című könyve a babonák, tévhitek és áltudományos okoskodások ellen íródott. Nem tagadható, hogy ez a kezdés remek felütés a könyv elején. Sagan taxis története egy pillanat alatt létrehozza azt az atmoszférát, amiből bizonyos szempontból a végéig sem enged, miszerint az olvasó a szkeptikus, precíz és a tényekhez hű tudomány valamint az emberi butaság és hiszékenység kontrasztjáról kaphat átfogó panorámát. Néhány oldal, és benne vagyunk a könyvben, egyetértően bólogatunk Sagannal, amikor részletezi, miért nincsenek csatornák a Marson és tulajdonképpen milyen okok miatt képzelünk arcot a vörös bolygó egyik sziklájába, holott azt csak természeti folyamatok alakították.

Szerzőnk kiválóan vezeti végig, milyen gyengéi vannak az „emberrablós” sztoriknak, amikor állítólagos földönkívüliek mindenféle kísérletek céljából éjszaka űrjárműveikre hurcolnak bénult embereket – ennek kapcsán pedig éppen úgy olvashatunk az alvási paralízisről, mint a lehetséges pszichikai és társadalmi mozgatórugókról, melyek nagyon is valószínűvé teszik az ilyen fantasztikus történetek képtelenségét.

A sok negatívum mellett Sagan felsorakoztatja érveit a tudományos gondolkodás mellett, megmutatja, mit nyerhetünk vele és mit veszíthetünk nélküle, áttekintve a történelem sok-sok elborzasztó buktatóját, amikor a tudomány értelmes hangját elnyomták a fikciók, megérzések, szubjektív élmények, sötét babonák. Nem hallgatja el azt sem – nagy bánatunkra – hogy a magyar származású Teller Ede hogyan lett a hidrogénbomba megszállottja, és a hozzá hasonló kutatók felfogása milyen visszaélésekre ad módot a tudomány fehér köpenyébe bújva.

De eljön a pillanat, amikor az olvasó orrát megcsapja valami bűzféleség is, valami olyan szag, ami nem illik a gondosan kigazolt és karbantartott kert illataihoz, ahol eddig Sagan olyan szépen körbevezetett bennünket. Ez a bántó szag – bár részben abból származik, hogy a könyv néhol elég unalmas fejtegetésbe szalad az amerikai politikai helyzetről és milliőről – alapvetően a vallás felől érkezik, amiről mélyen ledorongoló kritikákat olvashatunk. Ami azonban rosszabb, hogy ezek a kritikák nem információn, hanem információhiányon és részrehajlóan szelektív történelemértelmezésen alapulnak.

Sagan szkepszise csak a rosszat képes citálni az elmúlt évezredekből. Ne tagadjuk, volt miből válogatnia, hiszen az egyháztörténelem tele van negatív dolgokkal. De amikor arról ír, hogy a keresztényeket halálosan üldözték, mivel – félreértve az eucharisztia jelentését – azt pletykálták róluk, hogy vért isznak (utalva itt a bor szimbolikájára, ami Krisztus kiontott vérének jelképe), ehhez annyit tesz hozzá: úgy kell Jézusnak, minek választott ilyen jelképet, magának kereste a bajt. Ehhez hasonlóan a rabszolgaság intézménye kapcsán Sagan csakis azt emeli ki, hogy sokan a Bibliára hivatkozva helyeselték ezt a gyalázatos intézményt. Azt csak egyetlen mondatban említi, hogy persze a kereszténység is sokat tett végül a rabszolgaság megszüntetéséért (enyhén fogalmaz!), azt pedig egy szóval sem, hogy a bibliai idők rabszolgasága össze sem vethető azzal, ami a későbbi korszakokban előfordult – még akkor sem, ha hivatkozni próbáltak rá.

Sajnos az egész könyvön érezhető: Carl Sagan szívből gyűlölte a kereszténységet, ám nem sokat tudott róla.
Elfogult volt – és ezzel részben saját hálójába is keveredett, hiszen éppen azt a hibát követte el, amiért másokat bírált.

A szkepticizmus persze nem feltétlenül rossz, de csak akkor, ha meder épül köré, ami sodrásban és kordában tartja. Sagan azonban parttalanul kételkedő ember volt, és ez minden bizonnyal olyan dolog, ami hosszú távon megbosszulja magát. A könyv egy pontján eszméletlen baromságot is képes volt leírni: a Star Trek televíziós sci-fi sorozaton is számonkérte, miért nem nyújt egzaktabb tudományosságot a sok fantázia helyett. (Ez különösen annak fényében furcsa, hogy maga Sagan számos tudományos-fantasztikus művet alkotott…)

Hívő emberként is azt mondom, úszni a szkeptikusság medrében, nem feltétlenül rossz. Igaz, a kételkedés megbontja a világ egyensúlyát, rést üt a meggyőződés falán, ami fájdalmat okoz, ám őszinteségre, a dolgokkal való szembenézésre és továbblépésre is motivál. Azonban a parttalan szkepszis, a mindennel szemben áradó állandó bizalmatlanság, amely még az irodalom és művészet világától is a hideg precizitást várja el, véleményem szerint már nem normális, sőt kifejezetten beteg. Rossz vele együtt élni, mert kiheréli az embert belülről, és gyanakvóvá, kiégetté tesz.

Ha már a vallás szóba került, bár nem vagyok katolikus, mégis II. János Pál egyik enciklikája jutott erről eszembe: Fides et ratio. Értelem és hit. Úgy is mondhatnánk: a kételkedés által motivált, fürkésző tekintet, ami igényli a megértést, illetve az e mellé társított bizalom, ami megőriz saját magunk megmérgezésétől. Remek páros, mindenkinek ajánlani tudom: olyan megoldás, ami segít egyensúlyban tartani a mérleg mindkét oldalát.

 

Sytka

Kép innen

Korábbi könyvismertetőinkből:

Janne Teller: Semmi – ambivalens könyvajánló

A Jelenések könyve – Dér Katalin kommentárjai

Ferenc pápa teljesen oké
 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162