Talita

Húsvét előtt politika?

A mai, húsvét előtti napokban felbolydult a magyar közélet. Aki szeretne józan ésszel eligazodni a törekvések valódisága és a háttérindítékok között, ingoványos területre téved, ahol „nem lehet látni a fától az erdőt”. A mai mozgalmak nem a tisztánlátók, hanem az indulatok vezérlete alatt állnak.

Rendeletek, tiltakozások, nyilatkozatok, szellemi sárdobálás és valódi tojáshajigálás, heves indulatok… Minél mélyebbre süllyedünk az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és magyarázatok világában, annál inkább az átláthatatlanság érzése kerít hatalmába, annál inkább elveszíthetjük arányérzékünket, míg végül a lényegtelen tűnhet lényegesnek, a súlyos pedig felejthetőnek. Az optimizmusunk pedig már régen oda: alig akad már olyan ember a keresztények között is, aki remélné még, hogy lehet tisztán csinálni a politikát, elvtelen kompromisszumok nélkül. Pedig Nemes Ödön, a néhány éve elhunyt jezsuita még hitt abban, hogy ez csak elhatározás kérdése. Ő állította, hogy van Isten Szíve szerinti társadalom, amely valóságos politikai struktúra, ahol a hatalom egyenlő a szolgálat hatalmával; az anyagiakhoz való viszony nem más, mint a javak megosztása; a szolidaritás nem csoportos, hanem egyetemes (nincs többé zsidó, pogány, rabszolga, szabad, férfi, nő között értékbeli különbség), a presztízst nem a pénz, rang vagy tudás biztosítja, hanem istengyermekségünk. „Hogy utópisztikus? Szerintem döntés kérdése. Akarni kell!” – tette hozzá Nemes Ödön atya. Bárcsak igaza lenne!

Amikor minden és mindenki arra ösztökél, hogy foglalj állást – miközben nincs elég információd semmiről, azt se tudod, spontán vagy jól előkészített akcióknak vagy-e tanúja, esetleg tudatlan statisztája felszított indulataiddal, valamelyik politikai oldalon – akkor a legjobb, ha megállsz, nagy levegőt veszel, és körbenézel. A közvetlen környezetedben is vannak, akik élni vágynak, de segítség nélkül nem tudnak. Éppen azokról fordul el a figyelem a politikai csatározások során (amelyekről utólag kiderülhet, hogy csak vihart keltettek egy pohár vízben), akik a legjobban rászorulnak. A „háborúskodás” mindig azokat söpri el először, akik a leggyengébbek: a megszületésre vágyó magzatokat (hányan segítenek éppen most is a válságban lévő terheseknek?), a társadalom lecsúszottjait, a lélekben és testben gyengéket (hányan látogatják a betegeket a kórházban, akiknek nincsen hozzátartozójuk?), a kiszolgáltatottakat (hányan tanítanak magyar nyelvet a jogszerűen hazánkban tartózkodó menekülteknek, hogy esélyük legyen beilleszkedni?).

Ha nagy az esélye, hogy csak bábnak kellesz, érdemes hasznosabb elfoglaltságot keresni.
A politikai forgatag minket, keresztényeket is magával ragad, így gyakran elfeledkezünk arról, hogy Jézus szándékait firtassuk: Te mit tennél a helyemben, Uram? És tőlem mit vársz, mit tegyek? Ha nem kapunk észbe, a mesterségesen szított társadalmi feszültség a húsvétunk értelmét is tönkreteheti. Pedig hol mérhető léptékben e kettő egymáshoz? Mit kell tennem, hogy a szívemben húsvét legyen?

Kölnei Lívia

Kép: pixabay.com