Talita

Keresztény női magazin

Isten szól

teremtes001Móz 1 — Isten szól, és szavára engednek az atomok, erők, törvények – létrejön a világmindenség.
1Móz 3 — Isten szól, és szavának ellenszegül az ember, fellázad, ellene megy, elveszíti kezdeti istenképűségét, mely azóta is összetört állapotban van, és csak Krisztusban áll ismét helyre.

Isten azonban ismét szól, szava viszont az emberhez már az átok. Ha engedelmeskedem Istennek, szava számomra az élet, a boldogulás és a remény útját mutatja. Ha viszont engedetlen vagyok, és parancsait nem követem, akkor átokká és keserűvé válik, mely rámutat bűnömre. Emberként a dolgom tehát az, hogy fogadjam magamba Isten szavát, és kezeljem azt akként, ami: Isten Igéjeként, mely élő, ható, cselekvő. És ezt tegyem olyan rendszeresen, hogy a lelki egészségem meg tudja őrizni, meg tudjon tartani az engedelmesség útján, és fel tudja tárni előttem, milyen úton akar a Teremtő Isten vezetni. Nemcsak kenyérrel élek ugyanis, hanem mindazzal, ami Istentől származik.

Tóth-Simon Károly

Forrás: infaustus 2.0 blog

Kép


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162