Isteni a termés! – Naplójegyzetek I.
Amikor falura költöztünk, eleinte nem ültettünk semmit. Kicsi gyerekeink voltak, el voltunk foglalva a ház felújításával. Ami kellett, megvettük, vagy esetleg kaptunk egy kis hazait az idősebb rokonoktól, akik a napot még nyolcvanévesen is a veteményesben kezdték, kapával a kézben.
Leparkolok, parkolójegyet váltok, berakom a kocsiba. Egyszerre érek a sarokra egy ötvenes nővel, aki szendvicset eszik. A gyűrött fólia lelóg a zsemléről. A nő arca puffadt, lófarokba kötött haja fakó vörös. Nem hagyja abba az evést, miközben kissé oldalról belepillant a narancssárga szemetesbe. A jobb kezével egy pillanatra bele is nyúl, valamit félrehajt, és már megy is tovább. Az idő borús. A levelek piroslanak.
Október 26-a van. Leszedtem a kertben a halványan pirosló paradicsomokat – holnap a zöldet is leszüretelem, abból savanyúság lesz hagymával, – mondják, jön a hideg. A szép nagyra nőtt sóskaleveleket is begyűjtöttem, a petrezselyem még maradhat, az a hó alatt is elvan, nem fagy el. És még le kéne szedni azt a szép kis cukkinit, mert az nem bírja a fagyot.
Az idén nem termett dió. Csak néhány szem árválkodott a fa alatt. Össze se szedtem. Pedig eddig minden évben becsületesen begyűjtöttem a termést. Igaz, soha nem használtuk el. Elajándékoztunk belőle, ímmel-ámmal mi is törtünk, süteménynek főleg. Aztán a vége mindig az lett, hogy a többéves dió bemolyosodott és elégettük. Most is van még a tavalyiból. Ma megtörtem belőle egy sütirevalót. Azt tervezem, hogy megtöröm az egészet, és lefagyasztom tízdekás csomagokban. Mielőtt beleköltözik a moly.
A házunk körül, amikor megvettük, a diófa mellett öt almafa volt. A kert elejében és a végében egy-egy szilvafa. Elöl egy meggyfa is. Egy almafát kivágtunk, mert nagyon sötét volt miatta az udvar. Négy még megvan. Eddig tizennégy láda almát szedett le róla a férjem. Jonatán, íze van, illata. Öreg fák nagyon.
„Isten közelségében mit érzel?” – kérdezem a kislányomat. „Nem tudom, valahogy olyan egésznek érzem magam…” – válaszolja elgondolkodva.
Ültettünk mi is fákat, bokrokat. Így van még két almafánk, az egyik húsvéti rozmaring. Ez egy ősi magyar almafajta. Egészen húsvétig friss, kemény marad. A húsa csak úgy harsog a fog alatt. Úgy illatozik, mint a rozmaring. Azért nem lehet kereskedelmi forgalomban árusítani, mert a héja viaszos, és a tárolás alatt felfogja a port, így olyan lesz a hatása, mintha piszkos lenne. És ezt a réteget – a viasz miatt – nagyon nehéz lemosni róla. Nem vonzó a vásárlóknak.
Az nagyszerű, hogy termett az idén sok-sok sóska, paradicsom, petrezselyem, cukkini, alma, de mindezt le kell szedni, fel kell dolgozni, meg kell enni, tartósítani kell, vagy szétosztani a rokonok, ismerősök, barátok között. Nagy munka. Ha valaki napi nyolc órát dolgozik, hozzá utazik minimum még kettőt, mert a szép zöldben lakik, ami messze van a várostól, családja is van, akikkel szeretne szép hosszú délutánokat, estéket együtt tölteni, akkor bizony előfordul, hogy a termés tönkremegy ott, ahol van. Vagy-vagy, úgy látszik, József Attilának igaza van: „nem fog a macska egyszerre künt s bent egeret.”
Tyúkokat szeretnénk. Egyre többeknek van a környezetünkben. És mindenki azt mondja, nagyon megéri a munkát, fáradságot. A tojás miatt is, arról meg ne is beszéljünk, hogy micsoda húsa van egy ház körül kapirgáló tyúknak! Három hete baráti társasággal a Zemplénben voltunk. Az egyik házaspár hozott egy általuk felnevelt, levágott, letisztított tyúkot. Pörkölt lett belőle. Na, most, a húsa, hmmm!
Ma reggel azt hallottam a rádióban, hogy ha arányosan számolunk, a nyugat-európai ember életszínvonalának fenntartásához három földgolyóra lenne szükség. A magyar ember ennél elmaradottabb, mert a miénkhez csak másfél földgolyó kéne. Eszembe jut, amint sokan, különösen az értelmiség, fanyalog azon, hogyan élünk, tiszta Mucsa, ugye. Én valahogy örülök neki, hogy nálunk nem végzi az élelmiszernek több mint a fele a kukában. Talán innen még vezet út valamerre.
Kóczián Mária
Amikor gyerek voltam – Naplójegyzetek 2.
Ciekkeink a témában:
Mulcsozz!
Csaba testvér és a kilenc diófa
Csodát építenek
Tweet