Talita

Italia, la bella! – Úti jegyzetek 1.

Szerda este érkeztem haza Olaszországból. Nyolc napot töltöttünk ott a férjemmel és három gyerekkel. Látszatra kevés, de Itália olyan „sűrű”, hogy útközben alig lehet feldolgozni az élményeket. Minden nap rákezdte valaki, hogy „olyan, mintha már nagyon régen itt lennénk”.

Hát igen, valahogy ott más az időszámítás. És ezt mindenki érzi, aki olasz földre teszi a lábát.

Ez volt az hatodik utam a félszigetre. 1990-ben utaztam ide először, hátizsákkal-autóstoppal, a rendszerváltás nagy közös európai bűvöletében. Egy szörnyűséges ausztriai házvezetősködés után Itália maga volt a csoda, a szabadság és a napfény hazája. Azóta négyszer jártam kint, főleg Észak- és Közép-Olaszországban, Róma volt a legdélibb pont, ameddig eljutottam – egy iskolai kirándulás során, kísérőtanárként. Az osztállyal aztán elolvastattam Szerb Antal Utas és holdvilágát, és nagy örömömre még ma is emlegetik, hogy ez volt a legjobb könyv a kötelező olvasmányok közül. Szerintem ez az egyik legkomolyabb tanári sikerem!

Egyébként mindig úgy járok-kelek Itáliában, hogy egy kicsit Mihály és Erzsi helyébe képzelem magam. Egyszerűen nem megy másként. És tényleg érzem, hogy ha nem koncentrálnék, az idő és tér képes lenne egyetlen pillanat alatt akkorát lendülni, hogy azt sem tudnám, hol vagyok. Csak egy lenne biztos: nem ott és akkor, amit hétköznapoknak nevezünk.

Alkonyat a Ponte Vecchión

Aztán gondolok még Tarkovszkij Nosztalgiájára, amit Olaszországban forgatott – meg kéne nézni újra, egyáltalán, az összes Tarkovszkijt meg kéne nézni újra… – és próbálom megfejteni annak az egyidejű szomorúságnak és boldogságnak a titkát, amit egy északi ember számára Itália jelent. És az olaszokhoz képest mi is északiak vagyunk. Hogy miért? Például azért, mert amikor hazaértünk, a gyerekek döbbenten panaszkodtak a hidegre, Péter pedig kicsit háborogva mondta: „legalább egy hétig magunkba szívtunk egy kis napfényt”.

Igen, Veneto és Toscana tartományban nyáron eléggé lehet bízni a napfényben. Amikor terveztük az utat, azt gondoltuk, Assisi is belefér majd a nyolc napba, de útközben rájöttünk, sem az idő, sem a gyerekek befogadóképessége nem elegendő ahhoz, hogy még Umbriába is átránduljunk. Pedig Szent Ferenc szülővárosa nagyon-nagyon vonz már évtizedek óta! De hát, nem lehet mindent egyszerre, ha az ember gyerekkel megy, vissza kell fognia az intellektuális és minden egyéb éhségét… Mi is beláttuk, hogy jobb, ha kevesebbet markolunk.

Tengerhiányban szenvedők első lépései az Adria felé

A gyerekek, Andris fiunk (14), kislányunk, Vera (11) és kedves keresztlányunk, Zsuzsi (14), nagyon jól bírták az utat. A lányok, ha nagyon elfáradtak, kirakatok és vásáros bódék kínálatával szórakoztatták magukat, Andrist pedig mindig jobb kedvre derítette egy köztudottan kiváló olasz fagyi, egy óriási kebab vagy egy üdítő. A lányok ebből a szempontból nagyon aszketikusak voltak. Legnagyobb döbbenetünkre Verát többször rá kellett beszélni egy fagyira. Hát normális ez a gyerek?!

Szóval mi is Itália titka? Visszatérek a jelzőmhöz, tudniillik hogy „sűrű”. Mindenféle értelemben. Sokan lakják, sok-sok városa, települése van, ahol a házak egymás hegyén-hátán épültek, szinte nem látni érintetlen tájat, mindenhol egy-egy ház gazdasági épülettel – tanyának hívhatjuk vajon? A városok tömve turistával és a jókedvre mindig kész őslakossággal. És persze Itália múltja is elképesztően sűrű: független, egymással rivalizáló államocskák, gyakran megjelenő nagyhatalmak, amelyek próbálják a maguk hasznára fordítani a testvérharcot. Uralkodók sokasága, már a középkor korai századaiban többtízezres városok! És ami a legsűrűbb: Itália művészete! Hogy a tengerről és az érzelmek sokaságáról, kuszaságáról, galaxisairól ne is beszéljek!

Tömény Siena

Indulás

Tornyiszentmiklósig megyünk kedden este, a délutáni évzáró után indulunk. Szülőként is fontosnak tartom az évzárót, ezt még tanári múltamnak köszönhetem. Mert igen, ezzel az eseménnyel van vége igazán a tanévnek. Ezt nem szabad kihagyni! (Az iskolával, tanárokkal szemben pedig méltánytalanság, ha valaki nem vesz részt rajta!)

Eléggé fáradt mindenki. Péter sokat dolgozik mostanában. Én még indulás előtt egy órával a Talitára raktam fel a „nyóckeres” cikkemet, a gyerekek elfáradtak a hosszú szertartás, ünnepség, bizonyítványosztás alatt.
Egy kicsit lassan, de gond nélkül érkezünk meg a határ menti falucskába, jót alszunk, majd másnap mindenki elégedett a finom rántottával, amit reggelire kapunk, kívánság szerint üresen, hagymával, sonkával vagy akár szalonnával.

Vajon beraktam mindent? – tépelődöm, aztán megnyugtatom magam: ha nincs valami, majd megoldjuk valahogy.

A gyerekek izgulnak, de félnek is egy kicsit a hosszú úttól: Velence környékén akarunk megszállni, ami a határtól minimum 4 és fél óra, persze pihenő nélkül, amit mi nyilván nem fogunk kihagyni. Zsuzsi a legfegyelmezettebb, ő a legérettebb a gyerekek közül, annak dacára, hogy csak két hónappal idősebb, mint Andris. De hát, tudjuk, a fiúk lassabban érnek…

Én is aggódom kicsit, bár a gyerekek szeretik egymást, de kitart-e a békesség köztük egy jó hétig?

Utólag mondhatom, ez az aggodalmam is felesleges volt. Zsuzsi jelenléte jól hatott mindenkire. A testvérek messze türelmesebbek voltak egymással, mint egyébként. Zsuzsi pillanatok alatt összemelegedett Verával, Andris kiskamaszos vicceit pedig sokszor elismeréssel nyugtázta, de legalább elviselte. Amúgy nem tudom, hogy ez a „csináljunk viccet mindenből napi 24 órában” mentalitás meddig tart ebben a korban, de néha tényleg komoly türelem kell hozzá, amellett, hogy minden anyai idegszálammal érzem: Istenem, az én kisfiam most kezd férfivá érni, leválni rólam végképp… Szóval bírták az utat, amiben sokat segített a hangoskönyv! Andris az utazások alatt végighallgatta a Pendragon legendát. Ennek több hozadéka is volt: nem unatkozott és így nem macerált senkit, megismert egy fantasztikusan jópofa regényt, és ráadásul a tájat is látta, érzékelte az utazást. Mindenkinek ajánlom ezt a remek megoldást, ha hosszú útra megy a gyerekeivel! (Persze 14 év alatt ne a Pendragon legendát hallgassák:)

Kóczián Mária

A fotókat Gedai Zsuzsi készítette.

A sorozat következő része: http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=375