Talita

Keresztény női magazin

Itt van az ősz… hamarosan a kertekben is

exbury_gardens_autumn_600x
Bármilyen fájdalmas ezt kimondani, vége a nyárnak. Ahogy az az időjáráson is látszik, a természet már eldöntötte, hogy átfordul az őszbe.

Ez a tény a kerttulajdonosoknak is jelentős, sőt jelentős feladatokkal jár. A szabadságolásoknak, nyári vakációknak, a pihenésnek vége, így most talán több idő és energia jut a kertekre. A hűvösödő időben a teendők megszaporodnak, aki pedig szakszerűen fel akarja készíteni a birtokát télire, jól teszi, ha körbejárja birodalmát, és sorba veszi a feladatokat. Ebben próbálok most egy kicsit segíteni.

Szomorú dolog szembesülni a nyár elmúltával, de az őszi természet is fantasztikus színeket és formákat ígér. A kertekben sem kell szürkének és kopárnak lenni mindennek, az őszi kertek is lehetnek ámulatba ejtőek!

A szeptemberrel természetesen még nem köszön be egyből az igazi hideg, de az éjszakák már egyre hűvösebbek lesznek, októberben már akár hajnali fagyok is érkezhetnek, a napi fénymennyiség is csökken, ezért ezt-azt mindenképpen meg kell tenni, hogy minden klappoljon később is. Lássuk hát akkor, mi minden jöhet szóba.

Szinte minden kertben van pázsit, kezdjük tehát ezzel. Szeptember folyamán érdemes elvégezni a gyep szellőztetését, talajának lazítását, a nyáron összetömörödött közeg nem maradhat úgy, ahogy van. A gyepszellőztetés legegyszerűbb módja, ha a jó öreg ásóvillát (tisztes nevén vasvillát) erőteljesen beleszúrjuk a földbe, majd a nyelet határozott mozdulatokkal előre-hátra mozgatjuk. Nagyobb felületű pázsithoz lehet használni gyepszellőztető gépet, amit kölcsönözni is lehet, de akármilyen eszközzel dolgozunk, a munkát egy szárazabb napra időzítsük. Ezután lehet a kikopott, foltos fűfelületet felülvetni, ám ha a kertben több, terebélyesebb lombhullató fa van, akkor a várható levélhullás miatt érdemesebb ezt tavaszra halasztani. A nitrongéndús műtrágyák kihelyezését ilyenkor már mellőzük. Ha korábban meggyűlt már a bajunk a hópenésszel, jó ötlet kombinált műtrágya és gombaölő szer kihelyezésével védekezni ellene mostanában.

BIG_0009441683

A gyepszellőztetés fontos dolog, és akár egy ilyen szellemes, cipőre csatolható szandálfélével is lehet végezni, ami ráadásul házilag is összeüthető

A gyep gondozásával egy időben az ősszel ültetendő bokrok, cserjék, fák helyét is kijelölhetjük, és a számukra szükséges ültetőgödröket is kiáshatjuk egyúttal. Fáknak legalább 1×1 méteres, bő háromarasznyi mély, a cserjéknek 60x60x60 centiméteres gödröt készítsünk.

A nárcisz, jácint, tulipán, és egyéb, tavasszal virágzó hagymások hagymáit most időszerű elültetni, így a jó idő visszatértekor színes-szagos virágoskert fogad majd minket. Csak egészséges, ép, és megtisztított hagymákat helyezzünk el, mégpedig úgy, hogy a hagyma magasságánál kétszer akkora földréteg fedje őket. Érdemes figyelni arra, hogy a gumók ne fejjel lefele kerüljenek a földbe, mert bár így is ki fognak hajtani, a “fordulás” sok energiát kivesz belőlük, és gyengébbek, satnyábbak lehetnek majd. Jó ötlet az ültetés helyét megjelölni, nehogy később erről elfeledkezve kiássuk őket véletlen.

patio-de-tulipanes-668x400x80xX

Akinek már most a tavasz jár a fejében, az ne felejtse el a tulipánhagymák elültetését!

A kerti növények fejlődésük során rengeteg tápanyagot “vesznek ki” a talajból, amit nagyszerűen lehet pótolni komposztálással. Ezt tavasszal, és ősszel is megtehetjük, ősszel elsősorban akkor, ha már tavasztól gyűjtöttük a komposztanyagot, és most nagyobb mennyiségű, de még nem teljesen érett komposztunk van, aminek tavaszig még lesz ideje teljesen lebomlani. A tápanyagdús közeg kijuttatása történhet úgy is, hogy egyszerűen szétterítjük a kívánt területen, de eredményesebb a komposzt földbe juttatása, amit kézzel, vagy ásóval is elvégezhetünk.

A téli almát és körtét is szeptemberben lehet leszüretelni, a teljes érettséget a megbarnult magok jelzik, így ha nem vagyunk biztosak ebben, vágjunk szét egy-két gyümölcsöt. A leszedett almát és körtét rögtön vigyük hűvös helyre, például a pincébe, hogy minél tovább elálljon. A romlott, hibás, kukacos példányokat dobjuk a komposzt közé.

Almaszüret ősszel0

Ősszel a természet megkezdi hosszú pihenését, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mit ültetni ilyenkor is. A jó magyaros ételek egyik kulcsszereplője a fokhagyma, amit nem csupán tavasszal, hanem ősszel, szeptemberben is lehet ültetni, így biztosítva a jövő évi ellátmányt, valamint a hideget jól tűrő zöldségféléket, vagyis például a zöldsalátát, a brokkolit, a kelkáposztát és a káposztát is elültethetjük, és most kerülhet a konyhakertbe a zöldbab, a tök, a sütőtök és az uborka. Vethetünk vadvirág magokat is, hogy tavasszal természetes hatású, burjánzó kertünk legyen, de a szabadgyökerű dáliákat is most ültethetjük ki. Amennyiben télen is színes kertet szeretnénk, szerezzünk be árvácskapalántákat (melyeket akár a temetőbe, a sírokra is telepíthetünk, hogy Halottak napjára díszes legyen a síremlék). A különlegességekre fogékonyak a kikeleti bangitával (Viburnum x Bodnantense) is tehetnek egy kísérletet, ez az extravagáns kerti növény január tájékán virágzik, ráadásul erős illattal rendelkezik, így a kerti út mellé telepítve a tél közepén is díszlik, illatozik. A hagyományosabb ízlésű virágbarátok a körömvirág, a szegfű, a díszkel és a díszkáposzta közül választhatnak.

kikeleti_bangita_oth_1543-3_vbig

A kikeleti bangita fütyül a télre, és januárban is virágzik

Fontos, hogy a nyáron a kertbe, teraszra, balkonra kitelepített cserepes, dézsás szobanövényeket lassan vigyük fedett helyre, és egy lemosás után az adott fajta igényeinek megfelelő fényviszok közé helyezzük őket. A kertben egyelőre ne hagyjuk abba az öntözést, a fákat és cserjéket pedig egy mély, alapos öntözéssel indítsuk el a tél felé vezető úton. Aki szeretne télen is madarakat a kertjébe, tegyen ki nekik vizet egy alkalmas itatóedénybe, esetleg fürdetőt is állítson ki. A madarak így odaszoknak, de etetésük egyelőre még nem szükséges, csak a fagyok és a havazás beálltakor.

 

Megyeri Szabolcs

 

A cikk forrása

Hasonló cikkeink:

Gerillakertészkedjünk!

A Múzeumkert eleganciája


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162