Talita

Keresztény női magazin

Jézus a te szívedbe írt!

brunszvik_terez 
Brunszvik Teréz (1775-1861) a hazai pedagógia úttörő alakja. Munkája nyomán nyílt meg az első óvoda Budán Angyalkert néven (1828). Kezdeményezte nőnevelő intézetek létrehozását is. Sokat utazott, széles látókörű, művelt és mélyen hívő nő volt. Alábbi sorai misztikus lélekra vallanak.

Jézus az Út, az Élet, aki Benne hisz, vagyis úgy cselekszik, ahogy Ő mondja, örök életű lesz már itt, ebben az életben. Nem elég, ha egyesek abból kovácsolnak érdemet, hogy egy fejezetet elolvasnak Isten igéjéből, szemmel és szájjal, de a szív nem tud róla, nem tartja meg – így semmi sem történt az üdvösségünk érdekében.

Akiben a Fiú, abban az élet, akiben nincs az Isten Fia, abban nincs még élet sem. Isten ezerszer kinyújtja kezét utánunk! Ma, ma a miénk Jézus, avagy csak hallunk róla? Ez két különböző dolog. Csak két embercsoport létezik, élő és holt; középfok nincsen.

Jézus azt mondja: akarom. Mindig fenségességgel szól Istenként: akarom. Azután emberként szelíden: “Simon, szeretsz te engem?”

Jézus a szeretetreméltók közül a legszeretetreméltóbb, s nemcsak az: Ő szeret is. Mi tehát hogyne szeretnénk Őt? Nem látjuk szerető szemmel, ahogyan az apostolok látták, de látni fogjuk, vissza fog térni.

Jézus keres minket, nem mi keressük őt: ez tévedés lenne és önteltséghez vezetne.

Az első lépés a kereszténységben: beismerni szegény bűnös voltunkat, hogy semmi, egyáltalán semmi sincs bennünk, hogy mi semmit, csak az Úr tud bármit is felmutatni!

Hogyan hassak az emberekre? Ahogyan Jézus.

Akik nem ismerik és nem szeretik Jézust, még egyszer keresztre feszítik. Minden bűn egy szeg a kezébe vagy lábába. Ő azért jött, hogy megmentsen bennünket, mi pedig meghiúsítjuk ezt a bűn által. Ha meghiúsítjuk, a bűn már nem bocsátható meg, csak Őáltala, ha őszintén vezekelve karjaiba vetjük magunkat kegyelemre vagy kárhozatra.

Jézus nem tintával írt, vagy kőbe, mint a tízparancsolatot, hanem hússzívekbe, elmúlhatatlan vonásokkal – a te szívedbe! Minden hívő, minden istengyermek egy eleven levél – világ felé is így kell megmutatkoznia, hogy mindenki elolvassa, amit Jézus odaírt!

Forrás.

Nyitókép.

A szöveget mai helyesírással közöljük. (A szerk.)



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162