Judit és Anita bábszínháza – A Bábakalács
Szent Kristóf mesébe illő legendája az emberiséget öröktől fogva foglalkoztató kérdésre keresi a választ: mi végre vagyunk a világon, mi az a méltó feladat, ami értelmet adhat életünknek? A legendából bábelőadás készült, amit a minap a Bábakalács Bábszínház Száron adott elő.
A darabot Hervai-d’Elhoungne János-Pál írta, aki jó tíz éve a szári általános iskolában tanított, és csodálatos iskolaújságokat szerkesztett. A játszók között találjuk Kovács Katalin művészvendéget és magát a Bábakalács Bábszínház tagjait, Szluka Juditot és Tóth Anitát. Őket több mint egy évtizede ismerem, s akik igazi vándorbábosok, akik számomra Kemény Henrik bábelőadásait idézik – kicsit finomabb, női változatban. Egyik első előadásukat, az apró marionett bábokkal készült Jambóza Bábcirkuszt egy régi szilveszteren még a nagyszobánkban is láthatta a nagyérdemű. A szoba annyira tele volt a barátainkkal, hogy mozdulni sem lehetett, csak kisebbek lányomnak sikerült a díszletként szolgáló régi kopott bőröndhöz férkőznie, hogy elcsenje az oroszlánt.
A viszonylag újnak számító Offerusz, a nagyerejű című előadásukat már többször meg szerettem volna nézni, mert eddig minden darabjuk tetszett. Sehogy sem találtunk alkalmas időt. Aztán egyszer csak át kell sétálni a saját falunkban a kultúrházba? Hát erre még gondolni sem mertem.
A történetben, amit káprázatosan szépen formált versbe János, és amit waldorfos diákokkal el is játszott, Offerusz keresi azt az embert, aki nagyobb és erősebb nála.
“Élt hajdan egy nagytermetű, bivalyerős, vad legény, nem volt párja e földtekén. Boldogan élt falujában, míg egy napon gondolt egyet, s útnak indult. Bejárta a fél világot, óceánt és hegytetőt, keresve az urak között legnagyobbat, azt, ki néki munkát adhat, munkát, mitől elfáradhat, olyat, amit ő se győz…”
Találkozik egy királlyal:
„Kérdezi a mutatványost/ – Kié ez a roppant város? Ki itt az úr?/ A király!/ Legnagyobb úr a világon,/ itt lakik, fent, itt a várban,/ fényes, arany trónszobában./ És e tágas, gazdag ország/ népein uralkodik.”
Rendben is volna a dolog, ám amikor a király meghallja az ördög nevét, keresztet vet. Offerusz azonnal megérzi, fél valakitől a király. Tehát akkor az a valaki nagyobb nála. Ki az?
„– Akkor megyek, megfogadtam,/ a legnagyobb úrhoz állok,/ s nem vagy legnagyobb te sem!/– És Offerusz talpra pattan,/ – az ördögöt – szól keményen –,/ bárhol is van, bárki légyen,/ megyek, és megkeresem!”
Főszereplőnk sokáig vár, míg egy nap megjelenik egy zöld köpenyes figura. Ő az ördög, aki az új ura lesz Offerusznak. Hamarosan feladata is lesz az erős vitéznek, egy kápolnát kell ledöntenie. Megtörténik, de másnap újra áll a templom, a tetején egy kereszttel.
„– Előbb ezt a kőkeresztet!/ – De nagyúr, a kezed reszket! – / és az óriás eltűnődik,/ Lucifernek odaszól:/ – Előbb mondd meg, ki az az úr,/ akitől az ördög is fél!
S Lucifer nem válaszol.”
Világos lesz Offerusz számára, hogy van hatalmasabb úr az ördögnél. De ki lehet az? Újabb vándorlása során találkozik egy agg szerzetessel, aki elárulja, hogy Krisztus.
„– Őt szolgálnom, hogy lehetne?/ – Imádkozzál reggel-este!/ – Jaj, ez nem nekem való! / Nehéz munka lenne jó,/ amit nem győz senki sem…/ Viharos szél, szörnyű hőség/ másnak ki nem bírható!”
A szerzetes tanácsára évekig cipeli az embereket egy folyón át a túlsó partra, míg egyszer egy fehér ruhás kisfiú áll meg a parton. „Vigyél át”, kéri az óriást. Offerusz könnyedén a hátára veszi, ám az út felénél olyan nehéz lesz a fiú, hogy összeroskad alatta. Ez nem is csoda, hiszen a gyermek valójában Jézus, aki vállán cipeli összes bűnünket.
Jézus a vízben meg is kereszteli, és új nevet ad a vitéznek, aki egy pillanatig osztozott vele a világ terhén.
Kinn hideg van, mégis tele a nagyterem ovisokkal és kisiskolásokkal. A halk morajlás is megszűnik, amikor megjelennek a játszók: Kati, Judit, Anita, és oldalt feltűnik a zenész, Keresztes Nagy Árpád. Rajta ámulok leginkább. Hol kobzon játszik, hol dudál, hol furulyázik, hol dobol, hol pedig olyan hangszereket használ, amelyeket nem is ismertem. A gyerekeknek is többször rajta marad a tekintetük, az előadás utáni rövid közvélemény-kutatásban kiderül, hogy a nagyobbaknak ő tetszett a legjobban. Bár Eszter a piacjelenetért volt oda. ”Az olyan élő volt! Jó volt, hogy kijöttek a közönség közé.” Klárikának a „színház a színházban” tetszett. A kisebbeknek a szépen kidolgozott bábok, főképp a nagy erejű Offerusz köti le a figyelmét. Daninak pedig az ördög a minden. „Nem féltél tőle?” „Hát, félelmetes volt, de nem. Tudtam, hogy nem igazi!” „Amúgy is Krisztus erősebb nála”, teszi hozzá az óvodás Gazsi.
Számomra a történet az emberiség fejlődéstörténeteként is értelmezhető. Offerusz szimbolikus figura – először elpusztítja a környezetét. Utána háborúzik a király kérésére, megöli a társait. Majd az ördög sugallatára lerombolja a még megmaradt kapaszkodónkat, a hitünket. S amikor rájön, hogy semmije sem maradt, sem természet, sem társak, és kifosztottan, kétségbeesve áll a parton, megjelenik Krisztus. Ő vihet csak át a túlsó partra, egy másik, szebb világba. Köszönöm Juditnak és Anitának, hogy újabb arcukat mutatták meg nemcsak önmaguknak, a közönségnek, de Jézusnak is!
A fotók a szerző felvételei, illetve képek: innen.
Konkoly Edit
Kapcsolódó cikkek:
Festéktüsszentő Hapci Benő és a nyár
Tweet