Karácsony – apokrif
Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánnak szeretettel a Talita szerkesztői ezzel a verssel!
Lívia, Mari, Yvette
Karácsony – apokrif
most,
hogy már beszélni tudok,
elmondom, amit akkor éreztem,
amikor megszülettem
másképp mondják ezt az emberek
mindig sajnálták Máriát, szánták Józsefet,
a halálra hajszolt szamarat is
már épp célba értünk,
József, a szamár, a szamáron Mária,
én Mária szíve alatt
épp készültem világra jönni,
igen, már mind célba értünk,
előttünk Betlehem, Dávid városa
a császár odaparancsolta Józsefet,
vele Máriát, no meg engem,
bár fogalma sem volt arról, hogy rövidesen jelentkezem
Dávid városa előtt megtorpant a szamár,
József csodálkozott, Mária megijedt,
bezárultak a kapuk, az ajtók, az ablakok,
Dávid fia József, Mária a kismama,
a csöppnyi Dávid-fiúcska kívül rekedt
és baktatott tovább a kis csapat,
ki a tágas mezőre, lám, ott akadt egy barlang,
istálló, menedék az állatoknak
és ott megszülettem
felnéztem az égre, a Holdra, csillagokra,
egy kicsit felsírtam, aztán mosolyogtam:
milyen ismerős minden, az ég, a nagy mező,
milyen ismerős, hisz ott voltam, amikor születtek!
most velem vannak, amikor érkezem,
ideérkezem, itt a helyem
bárányok jönnek, juhaim lesznek,
már szól a pásztorsíp, pásztorok jönnek
így van jól,
hisz pásztor leszek
Lk 2, 1-20.
Molnár Béla atya
Kép: Georges de la Tour (1593–1652) “Születés” c. képének részlete
Tweet