Talita

Keresztény női magazin

Katolikusok, snassz a net?

twitter
A Katolikus Egyház a legnagyobb vallási felekezet ma Magyarországon. Mégis minden más keresztény egyház, gyülekezet – és egyénileg tagjaik is – jobban szolgálatába állítja az internet missziós, közéleti és kapcsolatépítő lehetőségeit.

Elektronikus levlistákat, gondolatébresztő, élő blogokat, modern, vonzó honlapokat hoznak létre. A vitaoldalakon aktívan kommentelnek, hatékonyan jelen vannak a közösségi portálokon. És hol vagyunk mi, katolikusok? Nekünk ellenség a net? Miközben tudjuk, hogy vannak nagyon jó katolikus kezdeményezések is, álljon itt néhány tipikus hozzáállás karikatúrája:

Katolikus – reál tudományos –értelmiségi:

„Gimnázium után azért mentem reál pályára, hogy soha többé ne kelljen fogalmazást írnom. Azóta nem is írtam mást, csak az önéletrajzomat, azt is pontokba szedve. Tépjék a szájukat a bölcsészek, az a dolguk! Én meg közben megtervezem a házukat / felújítom a számítógépüket / meggyógyítom őket. A levelekkel is hagyjanak békén, tele az e-postaládám! Egész nap a gép mellett dolgozom, csak nem fogok még olvasni vagy írni is? A sporthírek azért jöhetnek.”

Katolikus – humán tudományos – értelmiségi :

„Most jelent meg a negyvenkettedik publikációm. Ez nagyon fontos. A kutatási témám elismert szakembere lettem, megkerülhetetlenül. A kollégáim furcsán néznek rám, ha felsejlik, hogy keresztény vagyok – nem értik, hogyan fér össze a szabadgondolkodás és a katolicizmus. Vallásos baráti köröm viszont csodál, mert eredeti gondolataim vannak. Hiába, no, az összefüggéseket nem tudja akárki átlátni!… Szívesen tartok előadásokat pénzért – vagy ingyen is, ha a hallgatóságban a kollégáim is jelen vannak. Közéleti veszekedésekben, internetes kommentekben nem aprózom el az energiámat. A blogomra felteszem a verseimet. A Facebookon megosztom az aktuális szakmai cikkeimet, lájkolom a kollégáim dolgait. Mit vársz még tőlem?”

Katolikus tanár:

„Érdekel a közösségi média, fent is vagyok a facén. Profilképnek beraktam a legjobb tablóképemet. Néha megnézem, hogy a diákjaim milyen hülyeségeket osztanak meg – erre szánok napi öt percet, de ezen kívül nincs időm netezni. A híradó megy a tévében, amikor este a dolgozatokat javítom, az nekem elég is. Örülök, ha a napi taposómalom mellett arra jut időm, hogy a másnapi tananyagra felkészüljek. Az a célom, hogy holnap se egyenek meg a gyerekek.”

Pap:

„Jóska a faluból megcsinálta a plébánia honlapját. Rajta van a miserend, a templom története, meg a hirdetések. Juditka még gondolatmorzsákat is tesz fel: szép idézeteket innen-onnan. Mi egyébre lenne szüksége a kedves híveknek? Nem kell annyit görnyedni a gép előtt! A többit elmondom a szószékről, meg a hittanórán.”

Katolikus fiatal, az egyik lelkiségi mozgalom tagja:

„Mindent megtudok, ha az Indexre ugrom. A többit meg innen-onnan. A katolikus oldalak unalmasak. Dőlnek hozzám az e-mailek, hírlevelek – nem kell több! A katkó haverokkal minden lényeges dolgot lezsírozunk: csoport, kirándulás, buli, néha egy kis karitász. Nincs egy szabad percem sem, nagy a keresztény pörgés! Mások meg nem érdekelnek, mi nyitottak vagyunk. Jöhet, aki felveszi a fordulatszámot.”

Katolikus karizmatikus:

„Mi megteszünk mindent. Kiemelten fontos számunkra a misszió, így az internetes jelenlét is. A legtöbb katolikus honlapot mi kezeljük: a hitvédő oldalakat, blogokat, amelyek tisztán őrzik az egyetlen igaz hitet, a teljes Jézus Krisztust! Ezek az oldalak tiszták, minden kétkedő, sátáni kommentet kigyomlálunk. Ez nem az ellentmondások helye. A „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója” című dokumentum minden kérdésünkre választ ad. Ez az alapkövetelmény, mert az oroszlán ma is körbejár, és nézi, hogy kit ragadhat el. Az ördög a hátunk mögött ólálkodik.”

 

Kölnei Lívia

Nyitókép

Kapcsolódó cikkeinkből:

Ma is lehet forradalmi? – A kereszténység térnyeréséért

Keresztény bloggerek és újságírók találkozója

Kereszténynek lenni – egyre nagyobb gáz


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162