Kényelem, egyenlősdi, önzés!
Ne kerteljünk, ne legyünk képmutatók, farizeusok! Bátran cseréljük fel a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszavát arra, amit valóban élünk!
Sokszor megtörténik velem, hogy szüleim generációjából származó ismerőseim, szomszédaim, rokonaim részvéttel néznek rám, mondván, micsoda nehéz világ is van, amiben helyt kell állni. Régen könnyebb volt. Mondják ezt a háború alatt születettek is, akik életük első időszakában mindennapi életveszélynek voltak kitéve.
Lehet, hogy kivételesen tragikus sorsú családhoz tartozom. Anyai dédapám az első világháborúban halt meg az olasz fronton. Dédanyám egyedül, majd egy hadirokkant élettárs mellett nevelte fel két gyermekét. Apai nagyapám Ukrajnában pusztult el hadifogolytáborban. Nagyanyámat még csak nem is értesítették hivatalosan a haláláról. Hat gyerek maradt utána, igaz, abból kettő már felnőtt volt. Egyik nagybátyám ’56-ban sorkatonaként, 21 évesen halt meg. Családomban számosan váltak alkoholistává. Ketten vetettek véget életüknek önkezükkel. Rokonságom tagjai szinte kivétel nélkül kemény fizikai munkát (is) végezve élték le az életüket.
Apukám és a haverjai rongylabdával, mezítláb fociztak a homokban kijelölt pályán. Kedvenc étele a tejbe áztatott cukros kenyér volt, de csak ritkán jutott hozzá. Húst egyszer ettek, vasárnap, ha ettek. Tizenhárom éves korától dolgozott a gazdaságban, később estin tanult tovább. A munkaidő kezdete napfelkeltekor volt. Munka után még dolgozott a ház körüli veteményesben, állatokkal. A fizetését hiánytalanul odaadta a nagyanyámnak. Tőle kért aztán, ha kellett valamire. Volt egy ünneplője. Bringával vagy gyalog járt mindenhová, buszra nem tellett.
Manapság máshogy élünk. A gyerekeink Converse tornacipő után ácsingóznak, és megkapják valahogy. Mezítláb a homokban strandröplabdázni szoktunk – közben sűrűn üdítőzve. A gyerekek kedvenc étele gyakran a gyorséttermi hamburger. A menzakajában turkálnak, finnyáznak és kidobják. Nemcsak ők, a felnőttek is. Húst azért nem eszünk, hogy egészségesebbek legyünk. Azon vitatkozunk, hogy hány éves korig tartson a tankötelezettség, 16 vagy 18. Gyerekeink jól elvannak harmincas éveikig a mamahotelban, és mi csodálkozunk, hogy nem akarnak tartós kapcsolatot. Pedig mi mindent megtettünk értük. Veteményes kert, állat a ház körül nincs, csak az a szép zöld gyep, és legfeljebb egy-egy agyonkényeztetett, konzervvel etetett macska vagy öleb. Ha egy felnőtt gyerek dolgozik, a fizetését nem kell hazaadnia, az egészet magára költheti, elbulizhatja, Ha elfogy, kér még anyjától, apjától. És kap. Csak ünneplő ruhája van, másban nem is menne ki az utcára. Bérlete van, és bringával azért jár, mert az trendi.
Radikális vagyok? Az. Mert meguntam a nyavalygást. Keményebb embernek kéne lenni – mondta apukám néhány nappal ezelőtt. Igen. Én is így gondolom. És mondom ezt magamnak is. Bízva abban, ha keményebb világ jön, tudok majd én is keményebb lenni.
Egyre inkább azt gondolom, hogy amikor manapság szabadságról beszélnek, akkor valójában arra gondolnak, hogy minden legyen a lehető legkényelmesebb, ne kelljen lemondani semmiről, ne kelljen alkalmazkodni senkihez. Amikor egyenlőségről beszélnek, akkor valójában a leghangosabbak hangoztatják az érdekeiket. Mert kérdem én, hogy van az, hogy én a kis falumban este nem válogathatok a programok között? Ja, hogy jogom van Pestre költözni? Igen, ez igaz. De én itt akarok élni, és esténként anélkül akarok szórakozni, hogy kocsiba kelljen ülnöm. Mi az, hogy ezt nem teszik lehetővé nekem? Felháborítóan hátrányos a helyzetem!
Ugyanez kissé neccesebb témában: A nőnek joga van a testéhez, joga van ahhoz, hogy élvezze a szexet, ugyanúgy, mint a férfi! Hogy ennek vannak biológiai feltételei is? Kit érdekel? Teljesítsen a pasi, ha nem elég macsó, mehet a levesbe! Hogy a szexből élet foganhat? Kit érdekel, majd kikapartatom, hiszen jogom van ahhoz, hogy a testemmel azt tegyek, amit akarok. Hogy a magzat már nem az én testem? Sebaj, én vagyok az erősebb! Ezért amnéziásan elfelejtem gyorsan, hogy egy három hónapos magzat már gyerekformájú.
Tehát ne kerteljünk, ne legyünk képmutatók, farizeusok. Bátran cseréljük fel a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát arra, amit valóban élünk, skandáljuk őszintén, hangosan:
Kényelem, egyenlősdi, önzés!
Kóczián Mária
Nyitókép: innen.
Kapcsolódó cikkek:
Év végi gondolatok a hegyekből
Munkás Szent József
Tweet