Képkockák Barcelonából 2. – Sagrada Família, a kőbe zárt himnusz
„Ha a barcelonai katedrálisba és a Sagrada Família bazilikába eljutok, már nem jöttem hiába ebbe a városba” – gondoltam utunk kezdetén. Ezért már az érkezésünk utáni napon a város jelképének számító épülethez, a Szent Család templomhoz mentünk.
A Sagrada Familia emblematikus épület: az építőművészet egyik csúcsa, pedig még készen sincs. A szecesszió és az organikus építészet kimagasló alkotása, amelyet a zseniális építész és formatervező, Antoni Gaudí álmodott és kezdett megvalósítani. Életének utolsó 16 évét teljesen e templom építésének szentelte, szinte remeteként élt az építkezésen, és házról házra járva is gyűjtött pénzt a folytatására. Állítólag akkor is épp a készülő művét nézte, amikor elütötte egy villamos 1926-ban. Az altemplomban temették el.
Reggel 10 óra körül vettük meg – kisebb sorban állás után – a belépőjegyet, és közölték, hogy ez fél 2-es belépésre jogosít. Már nem is csodálkoztunk, látva a reggel óta a templom körül hömpölygő tömeget.
Vasárnap volt, ezért az altemplomban részt vettünk egy katalán nyelvű misén, közvetlenül Gaudí sírja mellett. Utána sétára indultunk a közeli Hospital de Sant Pau-hoz (Szent Pál Kórház), amely egy szintén híres építész, Doménech i Montaner 1902-es, a maga nemében szintén egyedülálló munkája. Huszonhat különálló pavilont tervezett egy park területére, hogy a betegek a friss levegőn és a zöldben gyógyulhassanak. Mozaikokkal díszített falakat és kerámiával borított tetőket építettek, mert Montaner hitt a szépség, a színek gyógyító erejében. 2009-ig kórház volt az épületegyüttes, azután a Világörökség része és kulturális központ lett. El tudjátok képzelni, hogy ez az épület egykor kórház volt? Vajon a közelmúlt és a ma kórháztervezői gondolnak-e a betegek és ápolóik lelki szükségleteire, amikor funkcionális épületeiket tervezik?
Végre eljött a várva várt fél 2, és beléphettünk a Sagrada Familiába! Mit is írhatnék erről a kőbe zárt himnuszról, ahol minden építészeti elem nagy technikai tudást, ugyanakkor jelképes értelmet hordoz? Könyveket írtak már erről, így meg se kísérlem összefoglalni, ez a Gaudí-féle alaprajz talán bepillantást enged az épületszimbolikába (és ez csak az alaprajz, a vertikális felépítmény jelképeit nem mutatja!)
Csak a saját benyomásaimat próbálom megfogalmazni.
A Szent Család templom teljes értékű társa a nagy gótikus katedrálisoknak, mind szándékában, mind művészi kivitelében. Olyan hely, ahol az Istenben hívő és a művészetszerető emberek többsége mélyen megilletődik, sőt, megrendül.
Gaudí a megmunkálandó anyagban nem akadályt, hanem lehetőséget látott. Különös látásmód volt az ő adománya. A nehézkes, hétköznapi, szögletes formák mögött látta a belső lényeget: a zárt határokat szétfeszítő erőket, a kitörni vágyó, szenvedélyes lendületet. Az élettelen, szilárd felületek mintha élő bőrré, lüktető vérkeringésű élő szövetekké változnának, és ez csöppet sem fáj, nem ijesztő, hanem felszabadít. Ennek az épületnek az „élő személyessége” nagyon kevés embert hagy hidegen.
A keleti, még Gaudí életében elkészült Születés Kapuját hasonlították már nagyra nőtt cseppkőhöz vagy növényekkel befuttatott sziklákhoz is.
Ez a valóság illúzióját keltő, „borostyánnal befuttatott” érckapu, amelyen még bogarak is megbújnak, nagyon jellemző Gaudí anyagkezelésére. A kovácsoltvassal úgy bánik, mintha formálható viasz és egyben élő organizmus lenne.
Itt semmilyen építészeti részlet nem öncélú dísz, hanem szervesen illeszkedik a nagy egészbe, és jelképes értelmet hordoz. Például az oszlopfők díszei is: a középső, legnagyobbra tervezett Jézus-tornyot hordozó négy oszlop a négy evangélista jelképe, míg az öthajós hosszház oszlopai a spanyolországi püspökségeket jelentik. Az oszlopok egyébként fákra, erdőre emlékeztetnek, amelyeknek a lombjai fent belenőnek a mennyezetbe.
Még a belmagasságok is jelképi jelentőségűek: az oldalhajók magassága 30 méter, a fő- és a kereszthajó 45 méter, a négyezet 60 méter, és az apszis (szentély) boltozata 75 méter magas. Vagyis az egyre növekvő belmagasság a tér sodrását és kitágulását kívánja éreztetni, ahogy a templom „szíve”, a szentély felé haladunk.
A hideg és meleg színek sok-sok árnyalatában pompázó üvegablakok a belső teret állandó fényözönbe öltöztetik. Minden ablak feliratot hordoz, olyan szentek vagy zarándokhelyek neveit, akik vagy amelyek segítenek az egyszerű hívőknek „égre nyitni” a lelküket.
Az építkezések ma már Gaudí tervrajzai és modelljei nyomán folytatódnak, szellemiségét megőrizve, formavilágát azonban a mai kor igényeihez alakítva. (Úgy tudom, javarészt az irdatlan tömegű turista finanszírozza az építkezés befejezését, tehát mi is.) A spanyol polgárháború idején, 1936-ban kommunista „partizánok” ezt a templomot is felgyújtották, és a tűzben majdnem megsemmisültek azok a makettek és tervrajzok, amelyek az építés folytatását lehetővé tették (akkor még nem voltak olyan sokszorosítási lehetőségek, mint manapság). Ma is restaurálják az eredeti modelleket.
Időről-időre tiltakozási hullámok indulnak Gaudí műve és szellemisége ellen. Ezeket nemegyszer a korszak egészen eltérő gondolkodású építészei gerjesztik. (Hiába, az irigység nagy úr, és annak belátása is nehéz, hogy nem csak a mi felfogásunk lehet egyedül üdvözítő.) Halála után 30 évig nem volt illendő különösebben emlegetni őt, mert más szelek fújtak a művészeti életben. A ’60-as évektől azonban újra felfedezték és becsülték. A közvéleményt megosztotta például az újonnan befejezett nyugati kapuzat is, a Szenvedés (Passió) Kapuja, pontosabban annak szoborformái, Josep Maria Subirach szobrászművész munkái. Én megbarátkoztam ezekkel az elhajlított szögletes formákkal, és Gaudítól sem volt idegen a kubizmus.
Ízig-vérig mai alkotás a déli bronzkapu is, amely valamikor majd a Feltámadás Kapuja része lesz. A Miatyánk szövege szerepel rajta – természetesen katalánul –, és mellette a világ szinte összes nyelvén az a sor, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.
Itt a magyar felirat is látható:
Egész Barcelonát meghatározza a „Gaudí-ipar”. Antoni Gaudí ma is – közel 90 évvel a halála után – kenyeret ad sok ezer embernek: turista-irányítók, rendfenntartók, szobrászok, kőfaragók, mérnökök, restaurátorok, kőművesek, pénztárosok, idegenvezetők tömegei dolgoznak félbehagyott műve befejezésén és a csodálók irányításán. Nem is beszélve a kereskedőkről, akiknek bevételét növelik a gaudís motívumokat ábrázoló kulcstartók, képeslapok, poharak, sálak, táskák, egyebek eladott tömegei. Az anyagi hasznon túl Gaudí életműve Barcelona, sőt egész Katalónia büszkesége, önbecsülésének egyik „ébren tartója” (a világelső Barcelona futballcsapat mellett). Spanyolország számára is imázs-teremtő „projekt” a világ felé. Nemzeti kincs, ugyanakkor az egyetemes kultúra része. A katolikus egyház Antoni Gaudít 2000-ben példaképpé tette, boldoggá avatta, amire életével rá is szolgált.
Ha ez a templom egyszer elkészül, 18 tornya lesz majd (12 apostol, 4 evangélista, Mária és Jézus). Középső Jézus-tornya a tervek szerint 172,5 méteres magasságával magasabb lesz a jelenlegi legmagasabb templomtoronynál, az ulmi székesegyház tornyánál. Új Bábel tornya épül itt? Semmiképpen. Ezt a szintet úgy választotta, hogy ne magasodjon a város legmagasabb pontja, a Montjuic-domb fölé. vagyis hogy az ember műve ne magasodjon Isten természeti műve fölé. Gaudí különleges individualizmusát tudatosan Isten szolgálatába állította. Élete arról tanúskodik, hogy egy ember szelleme és keze nyomán csodák születhetnek, ha Istenre figyel, és hagyja magát általa vezetni.
Kölnei Lívia
A képek a szerző felvételei
Előző rész:
Barcelonai mozaikok 1. – Ezerarcú város
Tweet