Keresztény, feminista, Slachta! 2. rész
Slachta Margit a Szociális Testvérek Társaságának megalakítása után, az 1930-as években szembesült az antiszemitizmus, a nácizmus térnyerésével. Megnyilatkozásaival, írásaival és tetteivel is az üldözöttek mellé állt. A háború után pedig újabb totalitárius eszmével, a kommunizmussal találta magát szemben.
1923-tól a Szociális Testvérek Társaságának vezetése, szervezése kötötte le Slachta Margit idejét. Külföldön szerzett munkát a testvéreknek, hogy a társaság költségeit fedezni tudják. Ő maga is hosszú éveket dolgozott az Egyesült Államokban. Látta, hogy itt karácsonykor a városok közterein karácsonyfát állítanak, és elhatározta, hogy ezt Magyarországon is megvalósítja. Amikor egy időre hazajött, 1927-ben Budapesten 15 helyen állították fel a testvérekkel a „Mindenki karácsonyfáját”.
A harmincas években megalakította a Szentlélek Szövetséget, 1937-ben pedig megkezdte működését a Katolikus Női Szociális Képző, amelyben szociális munkásokat képeztek.
Slachta Margit keresztényként határozottan kiállt az antiszemitizmus és a nácizmus ellen. 1940-ben a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1941-ben tiltakozott a kőrösmezei deportálás ellen.
1942-ben hiába próbált tenni valamit a szlovákiai zsidók érdekében. Mind a világi, mind az egyházi vezetők részéről süket fülekre talált. Ez a részvétlenség nagyon megrázta.
„Szlovákia minden átadott zsidó-személy után ötszáz márkát, azaz 6000 szlovák koronát fizet az őket átvevő németeknek. A város képe [Pozsony] ezen körülmények közt – lehet mondani – pokol. Ezen pokolnak egyik kitevője az a körülmény, hogy mialatt a zsidó embertömegek jogfosztottan mindennek ki vannak szolgáltatva, és kétségbeesetten küzdenek, azalatt a keresztények tódulnak a templomokba, de nem nyújtanak védelmet a szerencsétlen kiszolgáltatottaknak, és buzgón szívják magukba a gyűlöletnek mérgét, melyet egy rendszeres és átgondolt propaganda maximális módon injekcióz beléjük… Egészen felszántott lélekkel jöttem haza, szinte gyötör a lelkiismeret, hogy bűnrészes vagyok, amikor nem próbálok meg mindent, hogy ezt a romlást én is segítsem megakadályozni… Azért akarok könyörögni, hogy kegyeskedjék a magyar püspöki kar tagjait annak megnyerni, hogy mint ilyen lépjenek akcióba ezen satanizmus ellen.”
Miután 1943-ban arról értesült, hogy Tiso Szlovákiájában a teljes „zsidótlanításra” készülnek, Rómába utazott, hogy rávegye XII. Piuszt a cselekvésre. Sikerrel járt. A pápa tiltakozásra utasította a szlovákiai püspököket, mire a deportálások elmaradtak. Húszezer ember életét jelentette ez.
Amikor a nyilas hatalomátvétel után Magyarországon is elkezdődött a zsidók üldözése, a szociális testvérek Thököly úti rendházában bújtatták többek között Heltai Jenőt, Gyarmati Fannit (Radnóti Miklós feleségét), Márkus Emília színésznőt, Rusznyák Jánost, az akadémia későbbi elnökét, Vilt Tibor szobrászművészt. A testvérek mintegy ezer embert mentettek meg. Ennek az embermentő munkának a során halt vértanúhalált a társaság emblematikus alakja, a mára boldoggá avatott Salkaházi Sára is.
A háború végeztével, 1945-ben Slachta pártonkívüliként bejutott a nemzetgyűlésbe. Újjászervezte a Keresztény Női Tábort, amely 1947-ben – a csalások ellenére – négy mandátumot szerzett a választásokon. Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen. Amikor a törvényt elfogadták, a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő tüntetőleg ülve hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta, és mentelmi jogát is felfüggesztette. Ezzel ért véget magyarországi politikusi pályája. Slachta később így vélekedett az esetről: „Nem jól tettem, hogy nem álltam föl, le kellett volna térdelnem.”
Slachta Margit rendkívül makacs, az elveihez, a hitéhez megalkuvás nélkül ragaszkodó ember volt. Ezzel magyarázható, hogy néhány törekvését nem csupán a baloldali politikusok, de még a konzervatívok, sőt keresztények is anakronisztikusnak tartották. Ilyen volt például ragaszkodása a királysághoz. Mindszentyhez hasonlóan – akihez messzemenőkig lojális volt – úgy gondolta, hogy az államforma kérdését népszavazáson kéne eldönteni a békeszerződés megkötése után. Következetes szovjetellenessége és antikommunizmusa is elszigetelte a megszállt országban szovjet és kommunista nyomásra egyre inkább balra tolódó politikai életben. Slachta Margitnak, aki ekkor már idős hölgy volt, ekkor még inkább kijutott az alpári megjegyzésekből. Említett utolsó beszéde alatt a Magyar Dolgozók Pártjának fiatal főtitkárhelyettese, Marosán György így kiáltott közbe: „Vonulj kolostorba, Ofélia!”
1949 elejétől a letartóztatástól tartva a domonkos nővérek zárdájában bujkált. Indulni akart a választásokon is, de végül csak a május 15-ei szavazáson vett részt, ami így is bátor tett volt.
1949. június 22-én éjjel húgával együtt Ausztriába szökött, majd 1949. szeptember 16-án álnéven az Egyesült Államokba távozott. Emigrációjában dolgozott a Szabad Európa Rádióban is. Újjászervezte a Szociális Testvérek Társaságát.
1951-ben a hazatérés reményében Bécsbe költözött, majd 1953-ban reményét vesztve végleg az Egyesült Államokban telepedett le. 1956-ban segítette az emigránsokat.
A Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában hunyt el Buffalóban, kilencven éves korában, testileg-szellemileg megtörten.
Halála után,1985-ben Izrael a Világ Igaza kitüntetésben részesítette, és fát ültettek emlékére a Yad Vashem Intézet kertjében.
1995. március 15-én ő és a Szociális Testvérek Társasága emlékérmet kapott a magyar kormánytól; május 7-én a Magyar Köztársaság Bátorság érdemjelében részesült.
Hogyan lett Slachta Margitból a bottörvény hírhedt kezdeményezője?
“A történetírás méltatlanul Slachta nevéhez kötötte a magyar történelemben hírhedt „bottörvényt”, holott ő jelen sem volt az 1920. évi XXVI., A vagyon, az erkölcsiség és személyiség hatályosabb védelméről szóló törvény (Elsősorban a baloldal felszámolását célozta. A szerk.) vitáján és szavazásán – ugyanis képviselői szabadságát töltötte. Az viszont tény, hogy egy másik törvény, az árdrágító visszaélésekről szóló 1920:XV. törvény vitájában Slachta maga is kemény szavakkal érvelt ezen büntetésmód mellett, sőt javasolta annak kiterjesztését a nőkre is, mert különben a bűnösök egérutat nyernek./…/ Hitte, hogy a női egyenjogúságot nemcsak az előnyöknél, hanem a hátrányoknál is érvényesíteni kell. Hitte, hogy akkor igazságos, ha nem tesz kivételt. Egy furcsa, végeredményben elhibázott és téves közelítés volt ez az egyenjogúsításhoz./…/ Idővel egyes felületes (vagy tudatosan manipulatív) cikkek egybecsúsztatták a baloldal elleni támadást, a botbüntetést és Slachtát. 1945-ben egy újságíró botbüntetést firtató kérdésére válaszolva Slachta így válaszolt:„Ma tudom már, hogy az ilyenfajta büntetéssel mennyire visszaélhetnek a büntetők, milyen kegyetlenül megkínozzák egymást az emberek. Azt is tudom már, hogy ilyen módon nem lehet megakadályozni az árdrágítást. Csakis belső ráneveléssel.” (Balogh Margit: Slachta Margit – részlet)
Balogh Margit: Slachta Margit c. tanulmánya nyomán.
Kóczián Mária
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/slachta_margit/
Első rész:
Keresztény, feminista, Slachta! 1. rész
Tweet