Talita

Keresztény női magazin

Kereszténynek lenni – egyre nagyobb gáz

ateista_felirat_buszon
Felkelek, imádkozom, reggelizem, a család elindul munkába, iskolába, elvégzem a házimunkát, leülök a géphez, és nincs olyan nap, amikor ne kerülne elém szinte azon nyomban egy cikk, amely azt sugallja, hogy kereszténynek s különösen katolikusnak lenni – gáz.

Persze kinek, hol és miért az.

Ha egyiptomi kopt, közel-keleti vagy indonéz keresztény lennék, akkor a kereszténységem következtében életveszélyben lennék. Természetesen tudom, hogy a sorsom, és általában az európai keresztények lehetőségei sokkal szerencsésebbek, mint az övék. Egy felmérés szerint a múlt évben 105 ezer keresztény halt meg a vallása miatt. Egy portál hozzászólója szerint ez hamis, de legalább is komolytalan adat. Nem tudom, számomra ennek már a töredéke is sok. Egyetlen adatot tartok ideálisnak, ha arról van szó, hogy valakinek az élete kerül kockára a vallása miatt. Ez a nulla.

Nekem itt, ma Magyarországon nincs bántódásom a hitem miatt. Sőt, egyes ismerőseim egészen komolyan úgy gondolják, nekem és általában a keresztényeknek áll a (politikai) világ, hiszen a szekuláris államnak annyi, és sokak félelme, hogy hamarosan államvallás lesz – feltehetőleg a katolikus. Utóbbi feltételezés miatt protestáns testvéreink orrolnak ránk, de szerencsére vannak higgadt képviselőik is.

Nehéz egy olyan egyházat vállalni, amelyről mindennap írnak valami elrettentőt. Leírják, hogy évszázadokkal ezelőtt erőszakosan térített, az inkvizíció máglyára ítélt eretneknek tartott egyszerű embereket, tudósokat, a papok és egyházi személyek évtizedekkel ezelőttől kezdve gyerekekkel erőszakoskodnak, a bigott ír katolikusok fenntartották a Magdolna-mosodákat, sőt, a bigott ír orvosok nem kezeltek egy indiai nőt, aki elvetélt, s ezért az asszony meghalt. És csak jóval később érkezik meg a hírek és az adatok finomítása, például hogy Írországban – ahol tilos az abortusz – sokkal kevesebb nő hal meg várandósság és szülés alatt, mint máshol. Természetesen nem ugyanazon az oldalon.

Aztán óriási hír itthon, hogy egy plébános az egyházi hozzájárulás elmaradására hivatkozva nem akar megkeresztelni egy gyereket. Magam az anyagi ellenszolgáltatás nélküli keresztelés híve vagyok, de indulatba jövök a cikk címétől: “Elmaradt keresztelők: adó nélkül nem csurog a szentelt víz?” Annál is inkább, mert magából az írásból is kiderül, hogy az eset marginális.

Aztán nagy meghökkenésemre megtudom azt is, hogy a Fehér Ház honlapján szaporodik az aláírók száma egy kezdeményezéshez, amely javasolja, hogy a katolikusokat nyilvánítsák gyűlöletcsoporttá. Az indok a pápa karácsonyi beszéde, amelyben a családot egy férfi és egy nő szövetségére alapítottnak nevezte, kihagyva a homoszexuálisokat, s így azok emberi jogait súlyosan sértette. Mert a homoszexualitásról nem elég nem beszélni, a saját nemükhöz vonzódókról nem elég részvéttel beszélni. Egyetlen elfogadható vélemény van számukra: a támogató, a házasodási és örökbe fogadási jogukat pártoló megszólalás. Egyelőre ezt a katolikusoktól bajosan várják.

És akkor itt vannak a keresztényekre tudatosan rossz fényt vető írások, ilyen címmel: „Hívő keresztény volt a coloradói gyilkos”. Persze mellesleg említik, hogy nagy valószínűséggel pszichés beteg és kábítószerfüggő volt, az angol nyelvű cikkből az is kiderül, hogy „nem tudni, miért omlott össze”, de a magyar cikkben, és főleg a mindenki szemét kiszúró címben nem ezek az tények vannak a fókuszban.

És tegnap megjelent egy örökbecsű a hvg.hu-n, a mindig megfontolt „Csehszlovák kém” nevű blogger tollából, „Pszeudokeresztény bullshit” címmel, amely a romkocsmák nyitvatartása kapcsán ezekkel a sorokkal ér véget:
„A pszeudokeresztények (Értsd: a Kérdem blog írói, akiknek szintén volt véleményük a témában. A szerk.) igazán nem tudnak a teljes életnek sem örülni, hiszen az írás és a tanítás szerint ők csak esendő emberek, akik állandó támaszra és megváltásra szorulnak, akiket világi és egyházi hatalmi központok irányítanak. A valódi és hagyományos szabadság élménye így számukra mindig a túloldalon marad, titokban vágyakoznak rá, vagy úgy mutatják, mintha.”

Mindig elkápráztat az, amikor valaki olyasmiről ír, amiről fogalma sincs. „Csehszlovák kém” utóbbi mondatai szerint vannak olyan emberek, valószínűleg alapvetően önmagára gondol, akik tudnak a teljes életnek örülni, mert nem „csak” esendő emberek, hiszen nincs szükségük támaszra és megváltásra, és őket nem irányítják világi és egyházi hatalmi központokból. Így ők átélik a „valódi és hagyományos” szabadságot is! Érdekelne engem, hogy vajon mire gondol, amikor „valódi és hagyományos” szabadságról ír? Az milyen? Mert akkor van nem valódi és nem hagyományos szabadság is? A valódi és hagyományos szabadsághoz akkor most az tartozik hozzá, hogy egy férfi hűségben él a házastársával vagy az, hogy váltogatja a partnereit? És az utóbbi férfi által elhasznált nők valódi és hagyományos szabadsága miben áll? Abban, hogy felismerik a méltóságukat és megtérnek, vagy abban, hogy egy idő után, amikor az ikszedik szabad férfi hagyja el őket, felvágják az ereiket? Az tartozik hozzá, hogy egy fiatal ivásban, drogban, bulizásban keresi az élet értelmét, vagy az, hogy megérti, élete önmagában egyszeri és soha meg nem ismétlődő lehetőség, érték? (És ha ezt tudja, akár még bulizhat is.) Érdemes lenne ezeken elgondolkodni. Még Csehszlovák kémnek is.

Én pedig a negatív propaganda ellenére boldogan maradok keresztény, sok-sok körülmény miatt katolikus, mert átéltem: teljes élet csak Istenben van, tudom, hogy esendő és megváltásra szoruló ember vagyok, és mivel világi és egyházi központok nem irányítanak, és szabad akaratom van, szabadon választhatok, s így próbálom Isten rám vonatkozó személyes tervét megvalósítani. Ha esetleg nem is sikerül, következetes keresztényként élve talán elérem, hogy a lehető legkevesebb sebet osztom a környezetemben.

Mivel voltam nem hívő „szabad ember” is, elég hitelesnek érzem magam, amikor azt mondom:
Kit érdekel, hogy kereszténynek lenni ciki? Írjatok, amit akartok!

Kóczián Mária

Nyitókép.

Kapcsolódó cikkeinkből:

Önvédelem keresztényeknek

A kereszténység botránykő

A kereszténység nem trendi

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162