Talita

Keresztény női magazin

Két halál 2. – Gizi néni

kt_hall2
Dúdolni kezdtem, egy altatót, talán hallotta. Aztán imába fogtam, érte, értünk, mindenkiért, aki a halál felé vezető utat nem ismeri, csak úgy ráncigálja rajta a sors, s azt hiszi, közben az életét a kezében tartja.

Gizi nénit nehéz volt vigasztalni, vagy a lelket tartani benne. Istent nem lehetett emlegetni, mert ő nem hitt benne, csak a Jézusban, ahogy egyszer véletlenül elmondta. A testi hogylétéről hosszasan beszélgettünk. A gyerekekről mindig érdeklődött. A halál tabutéma volt, néha kicsúszott a száján, hogy ő úgyis megdöglik. Beszélt a régi udvarlóiról, az utazásairól, a tanításról. Csak azt nem tudtam meg, miért is nincs gyermeke. Bámulatos módon tartotta magát, előttem nem gyengült el lelkileg soha, de már alig tudott járni, elszédült, elesett. Kulcsot nem adott senkinek, még Györgyikének sem. Volt, hogy nem nyitott ajtót. Györgyivel egyre többször kerestük egymást, aggódtunk, mi lesz, ha egyedül elájul… Ne aggódjunk, nem lesz baj, mondta Gizi néni, és tényleg úgy gondolta, hogy ő majd megoldja.

Éppen kezdődött a tavaszi szünet. Már útközben hazafelé csörgött a telefonom. Jöjjek gyorsan, mondta a szomszéd néni, itt a mentő, a tűzoltó, a rendőrség, a katasztrófa-elhárítás, a gázművek, rengeteg ember, jaj-jaj. Gizi nénihez nem lehetett bejutni, szellőztették a lakást, gázszagot éreztek. Györgyi néninek nem nyitott ajtót, ő a levélnyíláson bekukucskálva látta, hogy Gizi néni a földön fekszik. Hiába dörömbölt. A WC-ablak rácsát vágták el, úgy jutottak be a tűzoltók. A mentő kint várt, de előbb le kellett zárni a lakást, s a félholt Gizi néni kezébe adni a kulcsot. Ő a tulaj, különben a rendőrségen letétbe kellett volna helyezni a lakáskulcsokat. Két órát várt szegénykém, miután magához tért, hogy elvigye a mentő. Csak néhány ruhadarabot kapott fel Györgyi néni, máshoz nem mert nyúlni. A sürgősségire vitték, a koponyáját röntgenezni. A körzeti orvoshoz rohantam, próbáljon szólni, hogy bánjanak vele jól, tartsák benn, ha kell, amíg megoldjuk a házi ápolást. Csak az asszisztenssel beszéltem. Nagyon rosszak az értékei, jobb, ha a kórházban marad, mondta.

Este értünk be Györgyi nénivel a sürgősségire. Gizi néni koponyáját rendben találták, de át fogják küldeni egy másik kórház belosztályára a veséje miatt. A betegszállítókra vártunk. Gizi néni szomjas volt, mióta elájult, egy kortyot sem ivott. Haza akart menni. Fel akart állni. Még éjjel átvitték. A veséje tényleg katasztrofális állapotban volt. Dialízisre küldték, de vénát csak a hasán tudtak szúrni, az egész teste kék-zöld volt, egyre csak haza akart menni. Félrebeszélt, aztán tudatánál volt. A doktorok csodálkoztak, hogy egyáltalán hogy tartotta meg magát eddig, már rég el kellett volna borulnia az elméjének. Pár nap múlva jobban lett. Haza készült. Hirtelen légszomj tört rá, elájult, újra kellett éleszteni, átküldték az intenzívre. Lélegeztető gépre tették, s tovább folyt a dialízis Többször beszéltem az orvosaival, elmeséltem, hogy Gizi néni nem akart kórházba kerülni. Hát ezért ilyen nagy a baj, válaszolták, ha időben jött volna…

Ó, jaj, tényleg, ha időben bekerül? Vajon miért is nem akarta? Ki adhatott volna életkedvet neki, ki tudta volna megértetni vele, hogy egyedül, kiszolgáltatottan, Misi bácsi nélkül is érdemes küzdeni 81 évesen, hogy van miért meggyógyulni, és nem olyan nehéz csekkekkel bajlódni, kertet művelni, palacsintát sütni, segítséget kérni, s eztán kézben tudja egyedül is tartani az életét, meg tud majd bízni valakiben olyan nagyon, hogy még egy lakáskulcsot is a kezébe ad? Félt az élettől, nem bírt szembenézni a halállal, csak érezte, hogy közeledik.

Búcsúzni jöttem. Komor és ünnepélyes volt a délután. Azt mondták, egy ilyen beteg szervezetet, mint Gizi nénié, nem lehet két hétnél tovább tartani a lélegeztető gépen, gégemetszést fognak ejteni rajta, s meglátjuk, mi lesz … Öccsét sikerült Bécsben elérni, bár ő maga is beteg, mégis már itt járt, és intézkedett, aláírta a papírokat.

Gizi néni szörnyen nézett ki, nyelve kifordult, szája iszonyatosan kiszáradt, teste összetörten, reménytelen meztelenségben feküdt a lepedő alatt. A lélegeztető gép még az orrában volt, körülötte alvadt vér. Dúdolni kezdtem, egy altatót, talán hallotta. Aztán imába fogtam, érte, értünk, mindenkiért, aki a halál felé vezető utat nem ismeri, csak úgy ráncigálja rajta a sors, s azt hiszi, közben az életét a kezében tartja.

Még egy hétig élt. Györgyi néni többször látogatta, de nem bírta nézni, ahogy szenved…

Úgy temettük, mint Misi bácsit.

Isten legyen veled, Gizi néni!

A lakás sötét, kísérteties, a közelébe sem bírok menni. Fényesség és béke nem maradt benne.

 

Millei Éva

Első rész:

Két halál 1. – Misi bácsi

Nyitóképünk illusztráció.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162