Talita

Keresztény női magazin

Kezdjük el élvezni, amilyenek vagyunk!


„Elfogyasztottam” már életem során egy-két párkapcsolati tanácsadó könyvet, de régen olvastam ennyire üde hangvételű, jó humorú és hasznos művet, mint Mark Gungor „Férfiagy, női agy. Isten hozott egy jobb házasságban!” című könyvét. Tőlem megkapta a műfaj közönségdíját.

 

Persze tisztán látom, hogy ha még csak húszas éveimben és házasságom elején járnék, nem lennék elégedett ezzel a könyvvel. Akkor még feltétlenül hittem abban, hogy a jó és tartós párkapcsolat kulcsa a folyamatos pozitív változás, azaz a folyamatos munka kapcsolatunk és önmagunk (no és persze egymás) megjavításáért. Ma, közel harminc év házasság után is hiszek a befektetett munkában és a “javulás” fontosságában, azonban sokkal jelentősebbé vált egy harmadik tényező: a megértés, az elfogadás.

A „Férfi agy, női agy”-nak éppen ez a kulcsa: a másik megértése és – a lehető legteljesebb – elfogadása. Mark Gungor se állítja, hogy nem kéne dolgoznunk a folyamatos összecsiszolódáson, sőt, biztat is a változásra, önmagunk meghaladására, azonban sokkal erőteljesebben ösztönöz az empátiára, a párunk eltérő agyműködésének, ösztönvilágának a megismerésére és elfogadására. Ne küzdj azok ellen a tulajdonságok ellen, amelyek párod alapvető karakteréből következnek, inkább szeresd meg (újra) úgy, ahogy van! A megértésre való törekvés friss kommunikációt teremt férj és feleség között. Segít eljutni oda, hogy kimondjuk: „Értem, miért érezhetsz így.”

Először is tudomásul kell vennünk, hogy a két nem képviselői között alapvető különbségek vannak. Ez a kijelentése a szerzőnek már maga is szinte forradalommal ér fel a gender mainstreaming uralta közbeszédben, ám Gungort ez nem rendíti meg. Így reflektál korunkra: „Tömérdek energiát felemészt, hogy az emberek igyekeznek elkendőzni a férfiak és nők közötti különbségeket. (…) De mi a helyzet akkor, ha Isten éppen azt akarja, hogy elismerjük, sőt ünnepeljük a különbségeinket?” Akkor most a szerző a régi patriarchátus szószólója lenne? Távolról sem. Mark Gungor lelkes híve nők és férfiak egyenértékűségének és egyenjogúságának, de mindenek felett: realista. Egy optimista realista, aki nemcsak a különbségek ünneplésére hív, hanem arra is, hogy kezdjük el élvezni azt, amilyenek vagyunk.

A szerző érzékletesen írja le, mi a különbség a szerződéses szeretet és a szövetséges szeretet között – ez utóbbi hivatott arra, hogy biztosítsa a kapcsolat hosszú távra elegendő összetartását, erejét, alapját. Mark Gungor nem tartozik azok közé a keresztény házassági tanácsadók közé, akik számára tabu a szexualitás. Épp ellenkezőleg. Ritkán olvashatók olyan szeretettel írt sorok a szexualitásról, mint ebben a könyvben. „Az az igazság, hogy a szexet Isten találta ki. Istennek pedig csakis remek ötletei vannak” – vallja. A biblikus „kóser szex” tanításait is citálja a keresztények okulására, akik a két évezred folyamán mintha elfeledkeztek volna időnként arról, hogy a házasságban központi kérdés a szex, aminek a minősége a gyakorlástól és az egymásra figyeléstől függ. A szexuális szeretet kizárólagos terepe a házasság, ez mindkettő értékét növeli.

Rámutat arra is, hogy a romantikus szerelem – amely a 19. század második fele óta egyre nagyobb elvárás a párkapcsolat kezdetekor, és a későbbi életszakaszainkban is vágyva-vágyott állapot – távolról se játszik akkora szerepet a párkapcsolati boldogságban, mint egyéb tényezők, például a szexuális szerelem.

Nem szeretném, és nem is tudom bemutatni a „Férfiagy, női agy tartalmi gazdagságát, azt a sok hasznos gondolatot, ami még egy magamfajta „régi motoros házasnak is tartogat új, használható útmutatást. Mark Gungor segít leszámolni az önző énközpontúsággal, a hamis vagy hiábavaló elvárásokkal; segít kilépni a romboló romantikus álomvilágból, és visszatérni, elfogadni, élvezni a valóságot.

Mark Gungor: Férfiagy, női agy. Isten hozott egy jobb házasságban! Harmat Kiadó, Budapest, 2018. 302 o.

Kölnei Lívia


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162