Kézjelek keresztény képeken
A keleti ortodox ikonokon a képek tartalmát és formáját a festők szigorú szabályok szerint ábrázolták. Krisztus és a szentek testtartását, ujjaik és kezük (például áldást osztó) helyzetét, vagyis a kézjeleket is a hagyomány szabályai határozták meg.
Az egyik legismertebb ikon Andrej Rubljov Szentháromságot megjelenítő képe (fent) a 15. sz. elejéről, amelyet évszázadokon keresztül mintának használtak a szentképek festői, többek között a kézjelek ábrázolásához is. (Érdemes megjegyezni, hogy e kép témáját hagyományosan az 1Mózes18,1-től olvasható bibliai szakasz alapján ábrázolta Rubljov, nem a nyugati egyházban gyakori Atya-Fiú-Szentlélek háromságaként.)
Ugyanezt a sémát láthatjuk a Rubljov-ikon 20. századi változatán:
Az ikonokon különös gonddal ábrázolták a szentek kezét, ujjait. Alább bemutatom a kéztartások típusmintáit.
A két leggyakoribb, klasszikus jel az „áldást osztó” kéztartás két változata:
1. típus:
A hüvelyk, valamint a gyűrűs és kisujj összeérintve: a Szentháromságot jelképezi. A középső ujjat lehajlítják a mutatóujj magasságáig. Ez arra emlékeztet, hogy Krisztus, amikor emberré lett, „…lehajlította az eget, és leszállt”. (Zsolt. 18,10). Krisztus ember-voltát a mutatóujj jelzi. Az ábra egy antiochiai ikon, jellegzetes kéztartással. Figyeljük meg a 2+2 betűs Krisztus-monogramot is a fejet övező dicsfény két oldalán, amelyre alább még kitérek.
2. típus:
Ennél a variánsnál a hüvelyk és a középső ujjat összeérintik vagy keresztezik úgy, hogy X-et formáljon. A kisujjat behajlítják. A kéz ujjai Jézus Krisztus görög nevének kezdő és végső betűit jelzik: „IC-XC” – más értelmezés szerint „IC-XP”
3. típus:
Feltartott hüvelyk, mutató és középső ujjakkal is áldanak, két utolsó ujj behajtva. Ezt sok helyen az eskü kéztartásaként alkalmazzák. A magyar eskü kéztartásához hasonlót használnak a Vatikán svájci gárdistái is avatási szertartásukon.
E kéztartás középkori, európai használatát dokumentálja Lazzaro Bastiani „Áldást osztó Krisztus” c. festménye is.
4. típus:
Talán az előző típus elnagyolt alkalmazásából alakult ki az a gyakorlat, hogy teljesen nyitott tenyérrel osztanak áldást. Egy gyönyörű középkori kódexlapon Krisztus (majdnem) nyitott tenyérrel áldja meg a Földet.
A szláv ortodoxok az 1., a görögök a 2. variánst preferálják. A mai római katolikus liturgikus gyakorlatban a teljes kézzel áldás vált általánossá, csak ritkán használják az első és második variánsokat.
Ezekből az ábrázolásokból megtanulhatjuk, mennyire fontosnak tartották a megrendelők és a művészek, hogy Megváltónk – és áldó keze – szemünk előtt legyen.
A cikk a „Tanulmányozd az Írásokat” c. blog „Kézjelek keleti ortodox ikonokon” c. bejegyzése alapján készült, ugyanaz a képek forrása is.
Hasonló témájú cikkeink a Talitán:
Jézus megkeresztelkedésének ábrázolásai
Tweet