Csaba testvér és a kilenc diófa
“… fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam, és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét. A finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.”
Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák, és szelíden integet. Megállok, felveszem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
” – Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból. Egy még abban az évben kiszáradt, de a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában…
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót, és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem, ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat, és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot… “
Az autó haladt a tavaszi verőfényben… A néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam. Az utasom a reszkető kezével egy fél kilós zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette…
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam, és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út… Megyek, én is veszek tíz facsemetét!
Szeretettel, Cs.t.
Forrás:devaigyerekek.hu
Nyitókép: Kóczián Mária fotója
Böjte Csaba a Talitán:
Böjte Csaba a Talitának a Húsvétról
Év végi gondolatok a hegyekből
A legcsodálatosabb hivatás
Tweet