Kinek jó a szabadverseny?
Az erősebbnek. Ezért szokta meghirdetni. Ha Góliát eléri, hogy szabadfogású versenyben küzdjön Dáviddal, akkor valószínűleg nem a Bibliából ismert eredmény születik. Dávid szerencséjére volt egy szabály: méltányos távolságból indult a harc, így be tudta tölteni a parittyát.
Amerikát tartják a szabadverseny hazájának és fellegvárának, nem is alaptalanul. Ám arról keveset tud a közvélemény, hogy Amerika csak a többi országhoz képest teszi “szabaddá” a versenyt, valójában temérdek korlátozást alkalmaz az ésszerűség és az önérdek jegyében. Néhány példa: egy városon belül nem lehet a tiéd az elektronikus sajtó (tv, rádió) többsége és egyidejűleg a nyomtatott sajtó többsége. (Mellesleg: nagyjából természetesen egyensúlyban van a jobb- és baloldali sajtó.) A nagyvállalkozó örökösei 20% örökösödési adót fizetnek akkor is, ha ehhez fel kell darabolni a vállalatbirodalmat (éppen ez a cél). A vámok segítségével tetszőleges termékkört tetszőleges időpontban védenek (pl. az iraki háborúval szembeni francia ellenkezés miatt büntetővámot vetettek ki a francia termékekre, nemzeti bojkottot hirdettek rájuk). A japán befektetőket csak úgy engedik be az USA-ba, ha azok is beengedik az amerikaiakat Japánba. A japán autók konkurenciáját csak addig tűrik, ameddig azokat legalább az USA-ban szerelik össze, és ameddig Detroit képes új termékfejlesztéssel tartani a lépést. (Ha nem, akkor az állam mentőpénzt nyom az autógyárakba, ahogy tette a General Motors, a Chrysler és a Ford esetében, 2008-ban.)
Az amerikai gazdaság hihetetlenül versenyképes, ezért felületes szemlélő teljes szabadságot vélhet felfedezni az amerikai gazdaságirányításban, de ez téves benyomás. Az USA nem habozik jótékony versenynek kitenni a gazdaságát a fejlődés érdekében és a fogyasztók ár-minőség előnye érdekében, de korlátozni sem habozik a versenyt, ha ezek bármelyike veszélybe kerül. Röviden: abban a versenyszámban indul, ahol biztosan az első három között lesz. Amelyikben nem, azt a versenyszámot Amerikában nem rendezik meg, világméretekben akár katonai beavatkozással is megakadályozzák. Ennek a jól felfogott önérdekű gazdaságpolitikának az eszköze többek között az IMF, a Világbank és a Kereskedelmi Világszövetség (WTO).
Amerikának igaza van annyiban, hogy a szabadverseny főszabályként növeli a jólétet, letöri az árakat, javítja a minőséget. Mértéktelen avagy célszerűtlen alkalmazása viszont – felkészületlen versenyző esetében – tönkreveri a gazdaságot, nyomorba dönt, és erőszakot, háborút okoz.
A verseny felszabadítása olyan, mint a hatékony gyógyszer: kis mértékben orvosság. Magyarország a szocializmus idején még gazdasági éltanuló volt, a rendszerváltással viszont sajnos stréberré vált. Az amerikai tanárok szavait, és nem a tetteit kezdte követni. Feladta a saját gazdasági érdekeit, ezzel polgárainak jólétét áldozta fel soha sehol vegytisztán meg nem valósult elvek oltárán. A hazai gazdaság képletesen szólva gyógyszermérgezést kapott, a sokadik beöntés után végre múlóban van a hányingere. Sovány vigasz, hogy az oroszok is lépre mentek, ők is tönkrevágták az iparukat – náluk azonban maradt elég ásványi kincs ahhoz, hogy ez ne nekik legyen nagy gáz.
A keleti blokkban alkalmazott sokkterápiával szemben a modern közgazdaságtan a kínai módszert dicséri: a kínaiak megtartották a szocialista tervgazdaságot, de az alapellátást fedező termelés feletti növekedésre már a kapitalista szabályokat alkalmazták. Így védett környezetben fejlesztették fel a gazdaságukat addig a pontig, ahol világméretekben is versenyképessé vált. Ez mintegy 20 évet vett igénybe. Ha az első évben magukra engedik a szabadversenyt, akkor most olyan letaroltan, kizsákmányoltan, reményvesztetten – és teljes joggal – dühöngenének, mint a Jobbik magyar szavazóbázisa.
Egy következő írásban vár kifejtésre a szabadverseny azon ellenérve, hogy a folyamatos szabályozatlan növekedés tönkreteszi a bolygót, az esőerdők kiirtásához, sivatagosodáshoz, vízhiányhoz, éhínséghez vezet.
A szabadverseny kontra protekcionizmus vita áldilemmát bogoz: nincs a világon olyan állam, amely ne válna protekcionistává, ha azt kívánja a polgárai érdeke. Ha ugyanis nem védi a polgárai érdekét, akkor nem tölti be az állam alapfunkcióját, és a következő választáson menesztik a kormányt. Az új kormány pedig már eleve a polgárok érdekvédelmének ígéretével nyer. A szabad vs. szabályozott verseny között éppúgy nem kell dönteni, mint a kanál vs. kés-villa vitában. Épeszű ember tudja, melyikkel egye a levest, és melyikkel a rántotthúst, ha jól akar lakni. A gazdasági szakemberektől sem várok ennél nagyobb hozzáértést.
Vértes László
http://verteslaszlo.blogspot.com/
Tweet