Kisebbrendűnek érzed magad? Addig jó neked!
Van olyan az olvasóim között, aki kisebbrendűségi érzésekkel küzd? Ha igen, ne essen kétségbe: talán nem egyértelmű, de ebből a nyomasztó állapotából több jó dolog kijöhet, mint ha magabiztos lenne. Hogy lehet ez?
Alfred Adler, az individuálpszichológia kidolgozója egy ötgyermekes bécsi zsidó családba született, és bár nem volt utcagyerek, de élettere az utca volt. Mivel angolkórban szenvedett, bátyjainál ügyetlenebb gyereknek tűnt. Egy súlyos betegségbe majdnem belehalt, ám abból felépülve elhatározta: egész életét annak szenteli, hogy másoknak segíthessen. Sok év kutatás és tapasztalat után számos dolgot megfogalmazott – részben saját életének kudarcai alapján, részben az általa látottak szerint.
Ezek egyike a kisebbrendűségi érzéshez kapcsolódik. Adler azt állította, hogy ezzel a nehézséggel valamilyen formában mindannyian küzdünk. A világ pedig ezen érzéseink mentén manipulál bennünket, beleértve a külsőnkkel kapcsolatos önértékelésünket (aki nem szép, az értéktelen), a munkahelyi érvényesülést (ha nem viselkedsz úgy, ahogy a kollégák elvárják, elutasítanak) vagy éppen az értékrendünket. És persze az is lehet, hogy a bennünket érő hatások tényleg egy valós, gyenge pontunknál ragadnak meg minket, és ráerősítenek a kisebbrendűségi érzéseinkre. Ez persze túl komplex probléma ahhoz, hogy pár sorban kellő mélységben írjak róla, de szerintem mindannyian tudjuk, miről van szó.
Hogy lesz ebből a kudarcból siker?
Adler azt írta, a kisebbrendűségi érzés egy soha ki nem fogyó forrás, állandóan túlhajtott állapot, ami veszteségélményben jelenik meg. Ha az emberek eljutnak addig, hogy nem a veszteségeikre néznek, hanem a veszteségeikre építenek, akkor ez valószínűsíti, hogy átlépnek sok problémájukon. A Jézusban való hit táplálhatja az önbecsülésünket azzal, hogy megmutatja: valaki annyira értékesnek tart bennünket, hogy felfoghatatlan áldozatot hozott értünk. Jézus saját önbecsülését is feláldozta azért, hogy a miénk épülhessen.
A fordulatot a pszichológia nyelvén szólva az átkeretezés élménye jelentheti. Ez az, amikor a bennünket ért dolgokat, a jellemünket, tulajdonságainkat más értelmezési keretbe vagyunk képesek helyezni. (Nagyjából, amit a Biblia is ír az elménk megújulása kapcsán).
Sokan, amikor megtérnek, kifordulnak önmagukból: kihívóan öltözködtek – most elhanyagolják az öltözködést. Indulatosak voltak – most megalszik a szájukban a tej. Pedig a megtérés nem az, hogy Isten vagy az ember kihajítja az ablakon az alaptulajdonságainkat, hanem inkább átértékeli, vagy ahogy fentebb írtam, átkeretezi. És éppen ezért tud a kisebbrendűségi érzés Isten kezében egy új kibontakozásnak az alapja lenni: tudom, hogy nem vagyok még az, akinek lennem kell, és ez hajtóerőt ad a továbblépéshez, az életem kiteljesítéséhez. Sokan azt hiszik, hogy a nagy önbecsülésű emberek a legsikeresebbek, de ez nem így van. Valójában azok szoktak előrehaladni, akik nem magabiztosak. Ők sokszor küzdenek kisebbrendűségi érzésekkel, és még akkor is ezt teszik, ha soha nem győzhetik azt le ebben az életben.
Szóval, ha ilyesmit éreztek, ne essetek pánikba! Keretezzétek át, és építsetek rá nyugodtan, aztán tapossatok a gázpedálra!
Sytka
Sytka blogja: http://megmondoka.blogspot.hu/
1. kép innen
2. kép (Alfred Adler) innen
Hasonló cikkeinkből:
Optimizmus, humor, vidámság és a testi-lelki egészség
Tweet