Talita

Kiss Ulrich: “Az egyház a legrégebben és legjobban működő vállalat” 1. rész

Kiss Ulrich jezsuita atya 1945 februárjában született Berlinben egy bombatámadás alatt. Nyugat-Berlinben cseperedett fel a blokád idején. Talán ezért nem szereti a határokat, a falakat. Szerinte a hiteles keresztény ismertetőjele a nyitottság. „Forró könyvek” címmel  rendhagyó olvasóklubot tart, melynek második előadása március 1-jén, holnap lesz a Párbeszéd Házában.

– Olyan volt az első előadásod, mint egy toborzó. Meglepően sokan voltak. Más volt a kontextus is, mint a konzervatív-keresztény körökben szokás.

– Na, igen, ez tudatos volt. A Párbeszéd Háza már nevében is jelez egy programot, amelytől az utóbbi időben egy kicsit kezdtünk eltávolodni. A társadalommal párbeszédet folytatni nem azt jelenti, hogy önmagunkat megtapsoljuk. Ez végzetes lehet például politikusok számára is. Az evangélium hirdetésének, az új evangelizációnak sem lehet az a módszere, hogy a templomban a jelenlévőknek mondjuk, hogy miért nem jönnek többen.

– Honnan jött a sorozat ötlete?

– A kezdeményezés, hogy ezekről a könyvekről beszéljek, a provinciális atya ötlete volt.
A sorozat kötetei lényeges társadalmi jelenségekkel foglalkoznak, mint például a globalizáció, a népesedés, a világ gyors változása. Nem szakkönyvek, nem a szokásos sémákban íródtak, és ezzel adnak egy lökést a gondolkodásnak.
Friedmann könyve (“És mégis lapos a föld!”, HVG Könyvek, 2006) volt a nyitány, mint egy operában vagy szimfóniában, amely megadja a témát. Mit is jelent az, hogy „lapos a föld”? Azt, hogy bárki bárkit – és szinte rögtön – el tud érni manapság. Az egyetlen akadály a mentalitás. Hogy bezárkózunk a völgyeinkbe vagy fölhúzódunk a hegytetőkre, és onnan nézünk arrogánsan le a völgyre. Az evangélium azt mondja, hogy töltsük fel az árkokat és hordjuk el a halmokat. Ezt próbálom tenni, mert úgy gondolom, hogy ez nem csak egy társadalmi folyamat, hanem ez az evangelizáció előfeltétele is. Első lépésként a tanárokat, vállalati vezetőket, újságírókat kell megszólítani, mert ők sok emberrel vannak kapcsolatban. Mindenkit arra buzdítottam, hogy hozzon magával két embert az előadásra. A végén szerintem már roskadásig tele lesz a terem.

“Berlinben születtem, ’56-ban lettem magyar, anyanyelvem ugyanis német, és az iskolában hatévesen tanultam meg magyarul. Akkor rendelték ugyanis haza diplomata apámat, aki viszont magyar. 17 éves voltam, amikor kint maradtunk egy rokonlátogatás alkalmából, és Burg Kastlban, a németországi magyar gimnáziumban érettségiztem, majd Leuvenben, Belgiumban közgazdaságot végeztem. 1968-ban részt vettem a Chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kaptam papi hivatásomat, de csak húsz évvel később, 1988-ban tudtam elhatározni magamat. Addig menedzser voltam a kozmetikai iparban, Párizsban.
A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanultam. Most azt tanítom a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a pesti Jézus Szíve templomban prédikálok, és a hívek kértek, írjam le a beszédemet. Így születettek meg a vasárnapi gondolatok. Kissé rendhagyók, gondolkodni és elmélkedni csábítanak. – Írja magáról Kiss Ulrich, aki egyébként aktívan blogol is.

– Az előadáson sokszor említetted lekicsinylően az összeesküvés-elméleteket. Miért nem tudod elfogadni ezeket?

– Mindig olyan jelenségeket magyaráznak, amelyek nyugtalanítják az embereket, de túlságosan egyszerűek ahhoz, hogy igazak legyenek. Az alapjuk mindig az, hogy keressünk egy csoportot, amelyre azt mondhatjuk, hogy mindenért ők a felelősek. Ezzel intellektuálisan kipipáltuk a témát, és semmit nem csináltunk az ég egy világon.
Átalakulás korában vagyunk, akárcsak a reneszánsz vagy a felvilágosodás idején. Az emberek áhítoznak az ilyen elméletekre. Az egészben az a vicc egyébként, hogy egy maroknyi kis csoport – és ez nem csak az evangélium idejében volt így, hanem ma is – képes megmozgatni a világot, hogyha megfelelő hálózatot épít.

– Azt mondtad, hogy a nyitott emberekre számítasz. A magyar katolikus közösséget kifejezetten zártnak látom…

– Meg kell nyílniuk! Az evangélium is azt mondja, hogy a kőszívűek ne hallják, és ne értsék! Isten számol azzal, hogy vannak olyanok, akik meg vannak győződve róla, hogy az ő követői, de valójában túlságosan zárt a világuk ahhoz, hogy befogadják a testvért. A nyitottság a valódi, hiteles keresztény ismertetőjele, és aki ezzel nem rendelkezik, az szektás, akár a katolikus egyházon belül is.

– Lehet rést ütni ezen a zártságon?

– Igenis rést akarok ütni ezen a falon! A pozitív gondolkodásmód felé akarom terelni az embereket. A bezárkózással egyenrangú veszély, hogy mindent negatívan látunk. Magyarországon nagyon elterjedt a nyavalygás. Külföldi ismerőseim, ha megkérdezem őket, hogy érezték magukat hazánkban, mindig
azt mondják, teljesen függetlenül attól, hogy venezuelaiak vagy osztrákok, hogy csak egyet nem értenek: Mit panaszkodnak ezek a magyarok, hiszen olyan jó dolguk van. Főleg a pestieket nem értik. A közbiztonság sokkal jobb, mint máshol. Nagyváros, legfeljebb egy kicsit sok a szemét. De tiszta világváros kevés van. Úgy gondolom, ha engem valami zavar, akkor tennem kell ellene valamit. Most pl. a graffiti zavar rettenetesen.

– Ennyire szereted a rendet?

– Amikor ’96-ban kollégiumigazgató lettem, először is lomtalanítottunk. Aztán kiirtottuk az ecetfákat, rendbe hoztuk a kertet. Megnyestük a rózsákat, a „vadszőlőt”, amiről kiderült, hogy nemes szőlő, és aztán minden évben másfél mázsát termett. Ez volt számomra a nagy jel, az idők jele, hogy rendet kell csinálni. Azt mondtam a fiataloknak, hogy amíg nincs rend az íróasztalodon, meg a szobádban, addig a lelkedben sem lesz rend. Kamaszosan legyintettek. De aztán, amikor mindent tataroztunk, és rend lett, már tetszett nekik is, vigyáztak rá.
Az országban is le kellene venni a falakról a plakátokat, az önmagunkba zárkózás individualista jelképeit, és egységes képet kellene mutatni. Ezt minden látogató észrevenné. Az egyház erejének egyik nagyon fontos mozzanata ez az egységes identitás.

– A “Management by Jesus” szeminárium ismertetőjében is leírod, elmondod, hogy az egyház a legrégebben és legjobban működő vállalat. Ezen bizonyára többen megütköznek.

– Nyugodtan ütközzenek meg, mert akkor valami már történt velük. Az egyház és a gazdaság viszonyával vagy egyáltalán nem foglalkoznak, vagy csak tisztán etikai alapon vizsgálják a kérdést. Két külön realitásnak tekintik a két dolgot. Csak azt felejtik el, hogy Isten emberré lett. Az inkarnált, azaz megtestesült vallásban a szent és a profán szétválasztásának semmi értelme nincs. Ez a megkülönböztetés a pogány vallásokban, a szabadkőművességben van meg. Aki vállalati vezető, az nem vasárnap kilenctől tízig keresztyén, hanem egész héten az! Amikor megkérdezem a résztvevőket, hogy mi a motivációjuk, nagyon sokan mondják, hogy szeretnék a hitüket és a tevékenységüket összhangba hozni. Ehhez adok kapaszkodókat, szempontokat Márk evangéliuma alapján. És azt is mondom, hogy „légy sikeres Jézussal”!

Kóczián Mária

Nyitókép: innen.

A beszélgetés második része itt olvasható.

Interjúink jezsuitákkal:

„A peremvidékre menjetek!” – Beszélgetés Forrai Tamás jezsuita provinciálissal 1. rész

Kovács Lajos SJ – “Abszolút el kell köteleződni” 1.