Kivándorlók 3. – Karrierek és kudarcok külföldön
Miért érezzük sokan úgy, itthon maradók, hogy a tömeges külföldre vándorlás kudarc?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kivándorlók élete nem mindig sikertörténet, és gyakran a befogadók miatt. A kitelepülők az első lelkesedés után burkolt lenézéssel, társadalmi megkülönböztetéssel találkoznak. Más országban idegennek lenni csak akkor igazán trendi, ha kimagaslóan képzett, kiváló szakember az illető. Ilyen esetben kapkodnak utána az intézetek, egyetemek – amíg ki nem öregszik, vagy tudása túlhaladottá nem válik. Más, átlagosabb esetekben Közép-Európából jönni inkább hátrány.
Péter (45): „Tele volt a hócipőnk a magyar viszonyokkal, eladtuk mindenünket, fogtuk a gyerekeket, és kiköltöztünk Dániába. Mindketten orvosok vagyunk, kaptunk is megfelelő állást, szép bérlakásban laktunk. Öt év alatt kiderült, hogy ha megfeszülünk, akkor se tekintenek a dánok soha egyenrangú embernek minket. Közben félévig el kellett vállalnom egy háziorvosi állást Grönlandon. Jól fizettek, de Grönlandon nincs más, csak hideg és tömény unalom. Az ott lakók alkohollal és szexszel próbálnak túlélni, ezért már reggel mindenki részeg, és a gyerekek is szifiliszesek. Átköltöztünk Franciaországba.” „Nem gondoltatok rá, hogy hazatértek?” „De, csak akkor a rokonok, barátok az orrunk alá dörgölték volna, hogy lám, kudarcot vallottatok!”
Lilla (40). „Alig vártuk, hogy kiköltözhessünk Írországba. Sok jót hallottunk az országról, és nem is csalatkoztunk. A problémák akkor kezdődtek, amikor iskoláskorúak lettek a gyerekek. Egyszerűen nem találtunk nekik olyan iskolát, ahol a mi fogalmaink szerinti kulturált embereket képeztek volna. Fokozatosan jöttünk rá, hogy az átlag ír jóval butább, mint az átlag magyar. Régen nem hittük volna, de ezt tapasztaljuk. Egyre rosszabbul érezzük magunkat, valahogy minden elvesztette a varázsát. Tovább szeretnénk költözni az Egyesült Államokba vagy Kanadába, majd eldől, hogy hol kapunk könnyebben munkát és letelepedési engedélyt.”
A kivándorlás okozta itthoni kudarcélményt az is növeli, hogy azok az itthon maradók, akiknek szívügye a hazai természeti és kulturális értékek felvirágoztatása, úgy érzik, cserbenhagyták őket.
Nehéz szembesülni azzal is, hogy sokak számára idejét múlt vagy teljesen ismeretlen fogalom a hazaszeretet, ez az alapvetően korai felnőtt korban kialakuló érzés. A jobb megélhetéssel szemben nem versenyképes érték.
András (25) pszichológusként jelenleg 105 ezer forintot kap kézhez. Ha még húsz évet ezen a helyen tölt, akár 200 ezer forint is lehet a fizetése, vagyis esélye sincs, hogy ebből egy családot eltartson. Tovább is szeretné képezni magát, de Magyarországon nincs professzor, akitől tanulhatna. Úgy döntött Ausztriába megy, ahol felszolgálóként 1300 eurót fog keresni, itt tavaszig szeretne dolgozni. Utána ebből a pénzből szeretné folytatni tanulmányait a berlini egyetemen. Nem tudja, vissza fog-e jönni, idehaza ugyanis nincs fizetőképes kereslet arra, amivel foglalkozni szeretne.
Zsuzsa művészettörténész hallgató (22). Elvégezte az egyetemen az alapképzést, felvételizett a mesterképzésre, de néhány ponttal lemaradt a szóbeli felvételin. Az alapfokozatú végzettségével semmire sem megy. Barátnője németországi egyetemre jár, ősszel szeretne kimenni hozzá. Először dolgozni szeretne és a nyelvet gyakorolni. Utána reméli, hogy felvételt nyerhet Németországban valamelyik egyetem művészettörténet szakára, ahol alacsonyabb a tandíj, mint itthon. Különben is reménytelen idehaza múzeumi állást kapni, a közgyűjteményeknél csökkentették a státuszok számát, nincs üresedés. Ha mégis, arra egyszerre többen is ugranak, és nem a pályakezdő fiatal nőt fogják előnyben részesíteni. „Mindenki mondja, hogy itt totál csőd minden.” Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy valami egész más munkaterületen keressen állást, értetlenül néz rám: „Dehát ezt tanultam, ez az álmom.”
Nem jelent vigaszt az sem, hogy a „Harmadik világ” irányából érkező betelepülők majd pótolják a kivándoroltakat. A tapasztalat egyelőre nem igazolja, hogy a bevándorlók segítségével orvosolhatók lennének a gazdasági-társadalmi problémák (nyugdíjrendszer fenntarthatósága, orvos- és ápolóhiány, stb.) Ráadásul a különböző kultúrájú emberek egymás mellett élése sok konfliktus forrása – még az eredendően soknemzetiségű, bevándorlókra épülő államokban is.
Az optimisták azzal vigasztalnak, hogy az EU-n belül karriert befutó magyarok gyarapítják az Unió – és benne Magyarország – közös kincseit, öregbítik a magyarok jó hírét, tehát örüljünk nekik. A föld túlsó felén élők is az összemberiséget szolgálják. A szerencselovagok kiáramlását pedig ne sajnáljuk, mert ők Magyarországon is csak az ingyenélők táborát növelték volna.
Nehéz ma még emberiségben, globálisan gondolkodni, így a magamfajta itthon maradónak az jelent valódi örömöt, ha valaki a külföldön szerzett tapasztalatait hazahozza, és itt munkálkodik tovább. Nem véletlenül választottam e cikk mellé gólyás képet. Ők is elmennek, de visszatérnek.
Kölnei Lívia
Előző rész:
Kivándorlók 2. – Kívül tágasabb?
Tweet