Közeledik a világvége? – Az idő a Bibliában 1.
Ma a végidei spekulációk és a különböző zavaros vallási áramlatok miatt különösen fontos erről a nehéz és veszélyes kérdésről gondolkodnunk.
„Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pt 3,8)
Péter apostol az első hívőket vigasztalja ezekkel a szavakkal, azokat az embereket, akik még életükben várták Krisztus visszajövetelét, de azt kellett tapasztalniuk, hogy hiába várnak. Krisztus nem tért vissza, és mivel a hívek mindenkinek hirdették reménységüket, a pogányok egy idő után gúnyolni kezdték őket mondván: Krisztus visszatérése csupán mesebeszéd. Mivel ennek nyomán sok hívő is elkezdett kételkedni Jézus ígéretében, az apostol figyelmezteti őket, hogy Istennél egész mást jelent az idő, mint nálunk, embereknél, ne keverjék össze a kettőt. Ma is sok félreértés és probléma adódik abból, hogy a Biblia fogalmait – az időfogalmat is beleértve – a mi fogalmainkhoz hasonlítjuk, igazítjuk. Milyen tehát a Biblia időszemlélete?
Ez egy nagyon érdekes, nagyon nehéz és nagyon veszélyes téma. Rengeteg olyan kérdés merül fel az időszemlélettel kapcsolatban, amelyekre az egyetlen helyes válasz az, hogy nem tudjuk. Mindenekelőtt fogadjuk meg nagyon komolyan Jézus figyelmeztetését:
„Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” (ApCsel 1,7)
Az emberiség történelme során a vallások különböző időszemléleteket alakítottak ki. A három alaptípus a ciklikus, a spirális és a lineáris időszemlélet.
Ciklikus: Ez az időszemlélet alapul leginkább az ember természeti megfigyelésein. A lényege, hogy egyfajta ismétlődést és ebből fakadó örökkévalóságot hirdet. A gondolat alapja a napok és éjszakák, az évszakok és évek ismétlődésének megfigyelése. Minden, ami fejlődik és változik, egy napon a kezdeti állapotába tér vissza, hogy újra kezdje a születés és meghalás örök körforgását. Különböző természeti vallások tipikus időszemlélete.
Spirális: A fentire alapul annyi különbséggel, hogy bár a születés és meghalás, kezdet és vég körforgása itt is jelen van, ebben a körforgásban léteznek bizonyos szintek. A szintek közötti előre- vagy visszalépés a legutóbbi ciklusban leélt élet jutalma vagy éppen büntetése. Aki már elég magas szintre jutott, az végül átléphet egy másik világba, másik létformába. Ez a szemlélet megtalálható például a hinduizmusban.
Lineáris: Mindennek saját kezdete és saját vége van. Minden élet egyedi és megismételhetetlen, a sorsok lehetnek hasonlók, de soha nem ugyanazok. Nincs újrakezdés. Az ismétlődések nem ciklusok, nem visszatérések, hanem mindegyik egy újnak a kezdete és egy megismételhetetlennek a vége. A világ, a történelem és az egyes élet is tart valahonnan valahová.
A legutóbbi a Biblia – világunkkal kapcsolatos – időszemlélete. Számunkra természetes ez az időszemlélet, mert a kereszténység évezredek óta ebben él és ebben gondolkodik. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, akkor látni fogjuk, hogy micsoda döbbenetes, az élet minden területére kiható következményei vanMilyen gondolkodást, ember- és világképet eredményeznek a különböző vallási időszemléletek?
Mi a következménye az egyes időszemléleteknek?
A túlvilágról való gondolkodásunk – még a teljes tagadás is – komolyan befolyásolja önmagunkhoz és embertársainkhoz való hozzáállásunkat. A hitünk időszemlélete végső soron egész életvitelünket, gondolkodásunkat meghatározza.
Egy ciklikus időszemléletben nem sok értelme van bármilyen felelősségről beszélni, hiszen bármi történik, végül minden egy alapállapotba tér vissza. A születés és meghalás örök körforgásában – legkésőbb egy világciklus végén – úgyis minden semmivé lesz. Bármit teszünk, bárhogy élünk, az örök körforgás időről időre mindent eltöröl, hogy aztán újra tiszta lappal indítson útnak mindent és mindenkit. Az ember önmagával és másokkal szembeni felelőssége ebben a szemléletben nem jelentős, mivel végső soron, a nagy egész szemszögéből nézve semmit sem befolyásol.
A spirális időszemléletben már megjelenik az egyéni felelősség kérdése, ám mindenki számára leginkább önmagával szemben. Ebben a gondolkodásban az ember főként a saját lelkéért felelős. Ha ugyanis feltételezzük, hogy a nehéz sors, a szenvedés – legyen az nem kívánt vagy önként vállalt – egy előző ciklusban leélt élet büntetése vagy a magasabb szintre lépéshez vezető út, akkor az ebbe való beavatkozás – tehát a szenvedés megakadályozása – végső soron gátat vethet az ember továbblépésének. Így lehet, hogy bizonyos esetekben a szenvedőt „jobb” szenvedni hagyni, mint segíteni rajta.
A lineáris időszemlélet az embert, a világot egészen más perspektívából szemléli. Minden életnek felbecsülhetetlen értéket tulajdonít azzal, hogy egyediként és megismételhetetlenként tekint rá. Éppen emiatt a lineáris időszemléletnek kulcskérdése a felelősség, ugyanis nem mindegy, hogy az ember hogyan éli le az egy és megismételhetetlen életét:
„Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik.” (Zsid 9,27)
Ezért a lineáris időszemlélet az, ami az emberre önmagával és embertársaival szemben is a legnagyobb felelősséget helyezi. Mindennek komoly súlyt ad azzal, hogy az egyszer már megtörtént dolgokat lehetetlen meg nem történtté tenni. Ami egyszer elmúlt, az már változtathatatlan. A bűnökért lehet bocsánatot kérni, de mivel már elkövettük, meg nem történtté tenni nem tudjuk azokat. Ezért van, hogy bár egy elkövetett bűn megbocsátható, de a következményeit attól még el kell szenvednünk.
Azonban ennek az időszemléletnek is van egy nagy problémája. Az időt egy számegyenesnek tekinti, amin mindig egyforma sebességgel halad előre az élet mindaddig, amíg a kezdettől a végpontba nem érkezik. Így a jelen mindig csak a pillanat, a múlt már, a jövő még nem létezik. Akkor ez az időszemlélet mégsem egészen biblikus? A Biblia számos helye egyrészt az elmúlt dolgokra nem úgy tekint, mint már nemlétezőkre, másrészt beszél „jövőben megtörtént” eseményekről, amiken változtatni nem lehet.
Kvalitatív időszemlélet: sok esemény – hosszabb idő
A különböző vallási időszemléletek közül a bibliai, a lineáris időszemléletnek egy speciális fajtája, az ún. kvalitatív időszemlélet. Ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent ez, össze kell hasonlítanunk napjaink általános időszemléletével. Az időt általában valamiféle egyenletes mozgásként képzeljük el, amely minden pillanatban ugyanazzal a sebességgel halad előre. Egy óra hatvan egyforma hosszú perc, egy nap huszonnégy egyforma hosszúságú óra stb. Bármi is történik, az egyes időegységek mindig egyformák. Számunkra ez természetes szemlélet, hiszen mérhető egységekről beszélünk, s ezt a mozgás, haladás képével tudjuk leginkább jellemezni. Nem új keletű ez az időkép, hiszen pl. az ókori görögök pontosan ugyanígy gondolkodtak. Az ókori sémi időkép azonban más. A különbség azon a megfigyelésen alapul, hogy az ember nem minden időegységet érez egyforma hosszúságúnak. Az ő gondolkodásukban vannak hosszabb és rövidebb órák, napok, évek stb. Hogyan jutottak erre a következtetésre?
Mindannyiunknak volt már olyan élményünk, amikor jól éreztük magunkat pl. egy társaságban, hogy csak úgy „elrepült” az idő, vagy ennek épp az ellentéte, amikor valami unalmas vagy kellemetlen helyzetben csak úgy „cammogtak” a percek. Az ehhez hasonló megfigyelésekből kiindulva az ókori sémi – és ezzel együtt a bibliai – időkép nem egyenletes mozgásként értelmezi az időt, hiszen az idő múlásában bizonyos „egyenetlenségeket” tapasztal.
Talán nehéz ezt nekünk, mai embereknek elképzelnünk, de ne feledjük, hogy akkoriban a legkisebb relatíve pontosan meghatározható időegység az egy nap volt – érthető, hiszen az emberek nagy részének nem volt semmilyen időmérésre alkalmas eszköze, amin megfigyelhette volna az idő egyenletes múlását. Szemléletüket tovább táplálták a különböző évszakok valósan hosszabb vagy rövidebb nappalainak – az ő szemükben napjainak – váltakozásai. Az ókori sémi időfelfogásban tehát az egy nap soha nem huszonnégy órát jelent, hanem a nap felkeltétől annak lenyugvásáig – pontosabban alkonyatig – eltelt hosszabb vagy rövidebb időszakaszt.
A lineáris időkép tehát annyiban érvényes az ókori sémi – és ezzel együtt a bibliai – gondolkodásra, hogy bár az idő egy irányba halad, ám ez a haladás cseppet sem egyenletes. Ez az a bizonyos kvalitatív időszemlélet, amelynek lényege, hogy az idő képzete azonos annak tartalmával. Az időegységeket ez a felfogás elsősorban nem mozgásként, hanem egyfajta térbeliségként definiálja, valamiféle tartályként, tárolóként képzeli el, amit az emberek tettei, a világ eseményei töltenek be. Ilyen értelemben a kevesebb tartalommal bíró időegységeket utólag rövidebbnek, a tartalmasabbakat hosszabbnak gondolja. Ennek az eredménye a mi számunkra egy teljesen flexibilis időszemlélet kialakulása.
Emiatt ha például úgy látták, hogy egy adott időegységben túl sok esemény zsúfolódott össze, akkor azt a többi ugyanolyan időegységhez képest egyszerűen jóval hosszabbnak gondolták. Ebből egyértelműen következik, hogy az egyes időegységek pontos számontartása kevesebb jelentőséggel bírt, hiszen számukra nem a napok vagy évek száma volt a lényeges, hanem azok tartalma, ebben a szemléletben: hosszúsága. Ez az időszemlélet utolérhető a Biblia emberképében, teremtésfelfogásában, a bűn, az ítélet és a megváltás tanításában. A következő részben ezeket veszem sorra.
Jorsits Attila
A második rész itt olvasható.
Forrás: TeológiaBlog
A szerző korábbi írásaiból:
Tweet