Talita

Keresztény női magazin

Kókuszkocka

P1050257
“…Ez a művelet a gyerekek kedvence. Ilyenkor a tészták fejest ugranak a „csokitengerbe”, majd mennek a „kókuszhomokba” megszáradni.”

Hozzávalók a tésztához:

1 tojás

20 dkg cukor

3 dkg olvasztott vaj vagy margarin

2 evőkanál olvasztott méz

30 dkg liszt

késhegynyi szódabikarbóna

1,5 dl tej

A mázhoz:

25 dkg margarin

25 dkg porcukor

3 dkg kakaó (2 púpozott evőkanál)

0,5 dl tej (3 evőkanál)

20 dkg kókuszreszelék

Elkészítés: A tojást a cukorral habosra keverjük. Ebbe belekeverjük az olvasztott vajat és mézet. Egyszerűsíthetjük az olvasztást azzal, hogy először a vajat olvasztjuk fel, majd ebbe beletesszük a mézet és együtt melegítjük tovább. Vigyázat! Nem főzni kell, csak olvasztani, sőt a méz már könnyen leéghet, ezért csak néhány perc az egész művelet. Ebbe szoktam beleönteni a 1,5 dl tejet. Ennek két haszna is van: az egyik, hogy a meleg vaj és méz nem fog tovább melegedni magában, a másik nyereség, hogy „kiöblíthető” vele az edény alja, nem kell annyit kanállal ügyeskedni.

A kikevert tojásba öntjük az olvasztott vajas, tejes méz egy részét. Itt is vigyázni kell, ha túl melegen öntjük bele, azonnal összekapja a tojást és csomós lesz. Ezért kicsit várjunk a hozzáadással. Addig kimérjük a lisztet, amelybe belekeverjük a szódabikarbónát. A cukros, mézes, vajas tojásba apránként keverjük a lisztet, hogy ne maradjanak csomók a tésztában. Fokozatosan hígítjuk a lisztes masszát a maradék olvasztott vajjal. Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és közepesen előmelegített sütőben közepes tűznél sütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk.

A mázhoz is megolvasztjuk a margarint, hozzáadjuk a porcukrot és a kakaót. A végén beleöntjük a tejet. Amikor annyira kihűlt a csokimáz, hogy nem folyik le azonnal a beleforgatott tésztáról, akkor egyenként belemártjuk a kiskockákat és utána a kókuszreszelékbe hengergetjük meg. Ez a művelet a gyerekek kedvence, nemcsak a kiváló nyalakodási lehetőség miatt, hanem a játékossága miatt is. Ilyenkor a tészták fejest ugranak a „csokitengerbe”, majd mennek a „kókuszhomokba” megszáradni.

Megjegyzés: Nekem mindig marad „meztelen” tészta, amire már nem jut máz. Ez is nagyon finom mézes sütemény, kiváló teasüteményként használható.

 

Ráczkevy Edit

A nyitókép a szerző saját felvétele.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162