Talita

Kozmikus komposzt

Minden költözködés jókora pofon az önbecsülésemnek. Szeretem azt hinni magamról, hogy tiszta vagyok és ren­des, ám eljön a pillanat, amikor már az összes bútort és használati tárgyat kihordtam a szobámból, és visszajö­vök, hogy meggyőződjem, nem felejtettem ott semmit. Lenézek a padlóra, és ott látom a VALAMIT.

Az íróasztal mögött, a könyvespolc mögött, az ágy mögött és a sarok­ban, ahol a szekrény állt. Valami. Szürke, bolyhos, vissza­taszító valami.

Nézd ezt a mocskot, gondolom ilyenkor. Úgy látszik, mégsem vagyok olyan rendes és tiszta, mint ahogy kép­zeltem. Mit szólnának a szomszédok, ha látnák? Mit szól­na az anyám? Mi lesz, ha kijönnek ellenőrizni? Gyorsan fel kell takarítani! Mindig előkerül, amikor költözködöm. Mi ez?

Azt olvastam egy orvosi lapban, hogy laboratórium­ban analizálták a valamit; eredetileg a különböző allergi­ák okozóit keresték, de a kapott eredmények ide is ille­nek. A következőket találták: gyapjú- és pamutszálak, pa­pír, bogárhullák, élelmiszer, falevelek, hamu, mikroszko­pikus gombaspórák, egysejtűek és egy csomó azonosítha­tatlan ez-az, nagyrészt természetes és szerves eredetűek. Ez azonban csak az „egyéb” kategória. A „valami” leg­nagyobb része két csoportba sorolható: emberi eredetű: le­hámlott bőr- és hajdarabkák; valamint meteorok, melyek apró darabokra esnek szét, miután bekerülnek a Föld lég­körébe. (Nem viccelek, több tonna hullik naponta.) Ezek szerint az ágyam, polcom, ruhásszekrényem, komódom mögötti anyag nagyrészt én vagyok és csillagpor. Egy botanikustól hallottam, hogy ha az ember ezt a Va­lamit beleteszi egy befőttesüvegbe, aztán vizet enged rá, kiteszi a napra és elültet benne egy magot, a mag úgy el­kezd nőni, mintha megbolondult volna. Sötét, nedves he­lyen pedig gombák szaporodnak el benne. Aztán, ha az ember megeszi a gombákat, csillagokat lát.

 Ha egyszer sok Valamit akarsz látni, vedd le az ágyról a lepedődet, sötét szobában rázd ki, aztán hirtelen kapcsolj fel egy zseblámpát. Mint a hóemberke Nagymama kandallópárkányán. Hull a pelyhes fehér hó, én is hullok, a csillagok is. Minden lehullik egyszer, de csak azért, hogy aztán folytatódjék a körforgás, mondják egyesek. A tudósok minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy csillagközi szülőszobán születtünk.

Mi vagyunk a csillagok Valamije. Az a lelet pedig ott az íróasztal mö­gött arról árulkodik, hogy csendesen visszatérek szárma­zási helyemre, egyesülök, ki tudja mivé, a világegyetem Valamijével.

Egyre növekvő tisztelettel figyelem, mi történik szo­bám zegzugaiban. Most már tudom: nem piszok az, ha­nem kozmikus komposzt.

(Robert Fulghum)

 1. kép, 2. kép, 3. kép Antalffy Yvette fotója