Talita

Keresztény női magazin

Látogatóban egy 20 éves székely prímásnál

4878374_nagy
A lobogó gyertyafényben hegedülni kezdett. Sírt, zokogott a hegedű húrja, máskor meg kacagott, a prímás fiatal életének minden érzelmét belevitte a nótákba. A lócán ülve csak hallgattuk, hallgattuk a dalokat, és mintha saját vérrögeink is megmozdultak volna tőlük.

A fiammal voltam Székelyföldön. Tíz éve nem láttam őt, az anyjával él külföldön. A viszontlátás egyszerre volt megható és felemelő. Legfontosabb vágya és kérése az volt, hogy vigyem el Erdélybe, és hozzam össze népzenészekkel. Ez egy érdekes kérés volt – a végcél szempontjából, mármint hogy magyar népzenét tanulhasson, Budapest, mint helyszín talán még jobb is. A fővárosi zenészek talán nem élnek annyira hiteles életet, mint a székelyek, de képzettebbek zenei téren és pedagógiailag is.

Mindenesetre nagy örömmel fogadtam a kérését: Székelyföldön gyerekkoromban, atyámmal jártam utoljára, és évtizedek óta tudom, hogy a kirándulást meg kell ismételnem, a kapcsolatot fel kell frissítenem. Tudtam, hogy hív, vár a táj, de nem tudtam, hogy mikor, kivel. Székelyföld egy távoli kis Magyarország, gyakorlatilag kizárólag magyarajkúakkal, akik a nemzeti érzéseket talán még az anyaországnál is jobban őrzik és ápolják.

csiki_primas3

Már az is gyanús volt, ahogy kászoni vendéglátónk a prímás lakóhelyét leírta – vagy inkább lerajzolta valami cédulára. Azt sem értettem, miért nem hívja egyszerűen fel az általa javasolt nagyhírű zenészt – bár telefonálgatott ide-oda, de végül a prímás nevén, meg a falu nevén kívül semmilyen konkrét adatot nem tudott mondani. Csak valami hevenyészett térképvázlatot nyomott a kezünkbe, mint mondta, Csíksomlyó után, Csobotfalván lakik, akit keresünk. A házig azonban nem is tudunk kocsival elmenni, előtte meg kell állnunk, és a végső pár száz méteren gyalog kell folytatnunk az utat.

Védekezett a hely. Nem engedett oda csak úgy, simán. Sokan ismerhetik ezt a dolgot. Ha valami nagyon fontos dolog előtt állsz, akkor sosem nyílegyenes az utad. Próbákat kell kiállnod, meg kell mérkőznöd. Meg kell mutatnod, hogy felnőttél a feladathoz, hogy képes vagy a dolgot értékelni, eltenni magadnak, hogy képes vagy felfogni a jelentőségét. Útközben megnéztünk egy esküvőt a csíksomlyói templomban, de mire kijöttünk, még az ég is leszakadt, akkora zivatar támadt. Persze jó esőkabátunk volt, és kocsival az ilyesmi sokkal kevésbé veszélyes, mint gyalog, Csobotfalván mindenesetre át tudtunk hajtani. A térképvázlat esetlegessége miatt egy kocsmaszerű műintézménynél megálltunk útbaigazítást kérni. Kérdésünkre kiderült: a prímás is bent van, és kihívták a helyiségből.

Húszéves forma legényke volt, sűrűn összenőtt szemöldökű, bajsza helyén inkább csak pihék lengedeztek még. Mint kiderült, négy éve fogott hegedűt először a kezébe, kottát pedig egyáltalán nem tudott olvasni. Valami ősrégi tehetség mozoghatott benne, az énekmondók, a mesemondók, a táltosok, az igricek, a garabonciások tehetsége, akik csupán hallomásból, csupán saját gondolataik, képzeletük erejével voltak képesek valamit létrehozni, a semmiből valamit megteremteni, ami élt, mozgott, szép volt, csodálnivaló volt.

csiki_primas2

A prímás elvitt a házához. Védekezett a hely, nem akart csak úgy simán beengedni. Már a vendéglátónk is jelezte, hogy a házhoz nem lehet teljesen kocsival odajutni, hogy meg kell tisztelnünk a helyet azzal, hogy a falu végén leállítjuk a gépet, és csak gyalog megyünk a még azon is túl felépített kicsi házacskához. A lezúduló eső azonban még jobban megnehezítette a dolgunkat: a kicsi erecske, ami egy kis átereszen csordogál át más időben, most zúgó árrá vadult, talán ötven méter szélességben hömpölyögve és tombolva elöntötte a völgy alját, kidöntött néhány kerítést is. Amikor átlábalni próbáltunk, a víz térdig ért, attól féltünk, hogy a sodrás elvisz, egymásba kapaszkodtunk.

Beléptünk a házba. Az egyetlen helyiségből álló égre nyíló házat az elmúlt évben rakta – saját kezűleg készített mindent, csak az ablakszárnyakat kapta máshonnan. Vakolt gerendaház volt – boronaháznak is mondják az ilyet –, de kívül is, belül is be volt pucolva, a gerendák csak a födémben látszottak. A faszerkezetek még mintha frissen lettek volna lakkozva. A fal körbe hófehér a mésztől. A sarokban rakott tűzhely – szintén a prímás keze munkája. Villany, víz, telefon nem volt a házban. A falon valami egyszerű dísz, feszület. Leültünk a festett asztal mögé a lócára. A viharos időben sötét felhők gyülekeztek: a házban sötét volt, vendéglátónk gyertyát gyújtott, az asztalra tette.

A lobogó gyertyafényben hegedülni kezdett. Sírt, zokogott a hegedű húrja, máskor meg kacagott, a prímás fiatal életének minden érzelmét belevitte a nótákba. A lócán ülve csak hallgattuk, hallgattuk a dalokat, és mintha saját vérrögeink is megmozdultak volna tőlük. Csak a dallamok, egyes dallamvezetések voltak ismerősek. A csíki székely zene alapelemeiben alig különbözik az anyaországitól, de a hasonló téglákból, hasonló alapelemekből egy különböző dalkultúra épül fel. Csendben hallgattuk a lobogó gyertyafényben a belénk hatoló dalokat, a fiam eleinte akadozó ujjakkal, botladozó vonóhúzással, majd kicsit magabiztosabban ugyan, de még mindig nehézkesen követte a prímás játékát. Még sohasem tanult darabot hallás után – a zenei tanulmányok mindenütt a kottaolvasási képességre építenek. Kijátszott minden hangot, keményen megdolgozott minden díszítésért, azokért is, amiket a prímás csak úgy csuklóból, vonóheggyel vetett oda – de végül is a tizenkét év zenetanulás és a másfél órás csodaváró erőlködés gyümölcsöt hozott: mégiscsak sikerült a lejátszott dalok hű visszaadása.

Amikor esteledvén már a zene is kevesebbet és halkabban szólt, szedelőzködni kezdtünk, de megkérdeztük még, hogy mivel tartozunk a tanításért. A legényke elhárította kérdésünket. Mint mondta, a tehetségét az Úristentől kapta, hogy annak és úgy adja tovább, akinek, és ahogy lehet. A válaszában azonban gyorsan elkanyarodott az eredeti kérdéstől, és rövidke életének szemléletét is át próbálta adni. A fiamhoz beszélt:

– Gyere haza, haza kell jönnöd! Itt vannak a gyökereid, itt van a családod, apád, nagyszüleid, és az őseid is itt nyugszanak. Anyád ugyan ott lakik, de jó pénzért saját maga választotta a távollétet. Apád mégis itthon maradt, és életének minden egyes napjában, percében titeket vár, hogy a széthullott családját egyesíthesse. Haza vár, mert azért ekkora nagy a világ, hogy valahol otthon legyünk benne, és hogy valahová tartozzunk. Neked itt van az otthonod, és ide tartozol. Persze lehet valami célból máshová menni, ott rövidebb-hosszabb időt eltölteni, de amint az idegenben a dolgunkat elvégeztük, haza kell fordítanunk a kocsirudat, haza kell térnünk. Ott kint soha sem leszel otthon, sosem vesznek körül gyermekkori barátok, unokatestvérek, családtagok. Ott kint egy vagy csupán a sokmillióból: arctalan, személyiség nélküli polgár, aki választ, aki dolgozik, és aki adót fizet. Amerika egy nagy olvasztótégely, ami a különbségeket, az egyéni dolgokat összemossa és összekeveri. Ott kint csak egy furcsán érthetetlen keleti nyelven szólni és furcsa keleti zenét hegedülni képes csodabogár vagy. Csak itthon lehetsz saját magad, csak itt lehetsz végre az, aki vagy!

csiki_primas4_fafaragas

Védekezett a hely – haza sem akart igazán engedni. A pár órája még sodró patakocska ugyan már embernyire szelídült, meztélláb könnyen átkelhető volt, a csobotfalvi főutca viszont nem: a legmélyebb pontján átcsapott a víz, és lábszárközépig érő patakként zuhogott végig. Gyalog még átjárható volt ugyan, sőt, magasabb terepjárók is belegázoltak, és végig is jutottak, átlagközépszerű kocsimat azonban nem mertem ilyen próbának kitenni. Attól is féltem, hogy esetleg megemeli a víz, és nem tudom irányítani – az ilyennek pedig koccanás lehet a vége. A víz az utat alá is moshatta, amúgy is sok és mély kátyú tátongott benne, ezekbe belefutni még száraz úton sem volt igazán tanácsos.

Végül a helyiek tanácsát követve pár kilométeres kerülőre szántuk magunkat: a hegyen a víz nem állt meg, és ahol megint mélyebbre ereszkedett az út, ott kicsit szelídebb volt a vízátfolyások mélysége is. Itt megint részben puszta lábbal talpaltunk át, és a kocsi csak nagy óvatossággal követett, majd jó óra múltán, csak jóval éjfél után kopogtattunk be kászoni vendéglátónk házának az ajtaján.

Elalvás előtt a fiam még megkérdezte:

– Apa, te mit gondolsz arról, amit a prímás mondott?

– Édes kisfiam, én minden egyes szóval és mondattal egyetértettem. Mindegyiket mondhattam volna én is, de jobban szeretem, ha mások mondják ki, a legjobban pedig azt szeretném, ha mindezekre magadtól jönnél rá, és mindez bizonyossággá válna benned…

 

Kilián Imre

 

1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép

Hasonló cikkeink:

Csángó mozaikok 1.

Csángó mozaikok 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162