Lehet erényt kovácsolni a nehéz gyermekkorból? – 1. rész: A lelki túlélés stratégiái
Mit tekinthetünk nehéz gyermekkornak? Mi az, ami még túlélhető? Melyek azok az életkorok, amelyek a leginkább veszélyesek a trauma szempontjából? Vannak-e jó stratégiák arra, hogy valaki lelkileg egészséges felnőtt legyen egy nehéz gyermekkor után? A pszichológus válaszol…
Mit tekinthetünk nehéz gyermekkornak?
A gyermek számára legsúlyosabb stresszorként a közeli családtag halála és a szülők válása jelenik meg, de nehézséget jelenthet egy családtag komoly betegsége, távoli vidékre költözés vagy akár a szülő munkanélkülisége is. Ezek az életesemények jelentősen meghatározhatják mindennapjait, és szorongással járnak. A gyermek elszenvedője a történéseknek, kiszolgáltatott a felnőttek döntéseinek, érzelmeinek, problémamegoldásának, mégsem a szülő–gyermek kapcsolatot érintik elsősorban. Ezzel szemben a családon belüli fizikai vagy szexuális gyermekbántalmazás, nevelő célzattal történő verés, súlyos elhanyagolás, érzelmi bántalmazás, vagy nem megfelelő bánásmód kifejezetten a gondviselő visszaélése a gyengébb gyermekkel szemben.
Traumát a normálistól eltérő eseményeknek kitettség: a háború, gyilkosság, katasztrófák, az emberi test roncsolódásával járó balesetek, szexuális erőszak átélése vagy ezek szemtanújává válás okozhat.
Gyermekkorunkat többnyire akkor tekintjük nehéznek, ha kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, gyengének éreztük magunkat, támogatás nélkül maradtunk, és így magunknak kellett megküzdeni az életkorból természetesen adódó, ill. a kritikus élethelyzetből erre rátevődő életfeladatokkal.
Mi az, ami még túlélhető?
Szinte biztosan súlyos pszichés vagy személyiségkárosodást okoz a hosszabb távon ismétlődő traumának kitettség. Ilyen a gyermeki lét a háborús övezetekben, a bármilyen célból elkövetett folyamatos gyermekverés, a szexuális visszaélés áldozatainak vagy a súlyos elhanyagolást elszenvedőknek a helyzete.
Az egyszeri trauma könnyebben feldolgozható, még akkor is, ha komolyabb sérülésekkel jár. A felépülést követően az áldozat hite a normalitásban – vagyis abban, hogy az élet alapvetően nyugalmas, békés, állandó veszélyektől mentes, biztonságos terep – lassan visszatér. A folyamatosan bántalmazottakat éppen ettől a hitüktől fosztja meg az agresszor, legyen az egy államszervezet, intézmény vagy a szülő.
Az egyéni tragédiák áldozatai gyakran egyedül maradnak. Bűnösnek érzik magukat, amiért éppen velük történt meg a szerencsétlenség, szégyenük miatt kizáródnak a közösségből, a megosztás és segítségkérés lehetőségéből. Mindez nagyon megnehezíti a továbblépést.
Mégsem mondhatjuk ki, hogy ezekből a helyzetekből nincs menekvés, mert a sorscsapás egy életre tönkreteszi a gyermeket. Vannak, akiket igen, de mindig vannak néhányan, akik képesek túljutni a legsúlyosabb kríziseken. A kérdés valójában az, mennyi leleményesség, akarat és hit szükséges a túléléshez, a feldolgozáshoz, végül a felülemelkedéshez.
Melyek azok az életkorok, amelyek a leginkább veszélyesek a trauma szempontjából?
Minél korábbi a trauma időpontja vagy a bántalmazás kezdete, annál súlyosabb károkat okozhat. A csecsemő- és kisgyermekkori időtlenség lehetetlenné teszi akár az egyszeri trauma élettörténetbe ágyazását, így időtlenül és állandó fenyegetésként lebeghet a tudattalanban, hiszen még annyira differenciálatlan a lelki működés. Ekkor még az érzelmek szóban, történetmesélésben való kifejezésének lehetősége is csekély, vagyis a szenvedés okozta sokféle érzés, hangulat megfoghatatlan, kimondhatatlan formában halmozódik fel, és okoz testi-lelki tüneteket.
Későbbi életkorokban az áldozatnak több esélye van a segítségkérésre, vagy értelmi képessége, érzelmi, ill. problémamegoldó kapacitásának latba vetésére a megküzdés során.
Vannak-e jó stratégiák arra, hogy valaki lelkileg egészséges felnőtt legyen egy nehéz gyermekkor után?
Számos olyan közszereplőt, írót, elismert személyiséget ismerünk, akik nehéz gyermekkor után képessé váltak teljes életet élni. Olykor éppen a szavak emberei ők, akik a művészi megfogalmazás segítségével nemcsak másokat, de saját magukat is katarzisélményhez juttathatják, egy mélyebb, feloldódást ígérő átéléshez. Példájukból tudhatjuk, mennyire fontos a kifejezés, megfogalmazás, kimondás, ezen felül pedig a történetbe ágyazás és az emlékezés képessége.
Pszichológusként gyakran tanácsoljuk a napló- vagy levélírást, nagyon súlyos terheket cipelőknél akár az egyes szám harmadik személyű megfogalmazás technikáit. Néha lehetetlen a kimondása egy eseménynek, ilyenkor a nem verbális eszközöket alkalmazó művészetterápia jöhet szóba. Sokaknak a pszichodráma nyújtotta önkifejezés segít. Talán a történetírást is az emberiség legnagyobb katasztrófáinak, szenvedéseinek, traumáinak megfogalmazása és időkeretbe helyezésének igénye hívta életre. A színjátszás és képzőművészet pedig az érzelmi átélést tette lehetővé minden időkben.
Léteztek a mainál sokkal nehezebb történelmi korszakok, amikor a gyermekek elemi létszükségletét sem tudta kielégíteni sok család, és bár nehéznek tapasztalták meg életüknek ezt a szakaszát, mégsem feltétlenül ezek a gyermekek váltak később súlyosan traumatizálódott felnőtté. Vajon déd- és nagyszüleinket mi védelmezte azokban a nyomorúságos időkben?
A bántalmazást jobb eséllyel élhetjük túl lelki értelemben, ha vannak mellettünk bajtársak, akik osztoznak a sorsunkban. Ezért is hasznos gyógymód a hasonló szenvedéseket megtapasztalók csoportos kezelése. A háborúkban hatalommal bírókkal szemben tehetetlen kisemberek egymásba kapaszkodhattak, fájdalmukban és veszteségükben is egymást támogathatták. Kiemelt szerepe van tehát az együttérzésnek, vigasztalásnak, támogatásnak, a szenvedés elismerésének, az érzelmi támaszt nyújtó közösségnek, társnak.
A gyermekbántalmazás áldozatainak legnagyobb sérelme, hogy attól szenvedik el az agressziót, akitől leginkább függnek. Helyzetük lehetetlenné teszi a panaszkodást, vigaszkeresést, igazságszolgáltatást. Semmiben sem részesülhetnek, ami segítséget jelenthet: nem beszélhetnek, nem védekezhetnek, nem fejezhetik ki érzéseiket, nem kereshetnek támogatást, magukra maradnak. Sokan mégis képesek felállni a legsúlyosabb állapotokból is.
Hogyan?
Folytatjuk
Balkuné Szűcs Emese pszichológus
2. rész: A lelkileg leleményes személyiség
3. rész: A hit ereje
Tweet
Hozzászólások
Tisztelt Hölgyem!Gyerekkorunkban elveszítettük az otthonunkat,bár ki volt fizetve a lakbér(ráadásul több hónapra előre)én magam szemtanúja voltam mindennek.Ennek ellenére a tulaj eladta a házat és mindenünket az utcára dobott.Édesanyám élete munkája veszett oda egyetlen napon.Arra mentünk haza,anyu a munka után ovi,suli felvett minket de arra értünk oda hogy hordják szét az utcán a holmijainkat.Semmink nem maradt,bújkált velünk nehogy elvegyenek tőle.Ő soha többé nem állt talpra,mert a család nem segített semmit.Mai napig ettől rettegek,hogy ez megismétlődik.Ingatlanok kapcsán jogot tanultam,elvégeztem egy iskolát,hogy tudjam mik a jogaim mint bérlő,de képtelen vagyok továbblépni.A húgom még nem volt 6 éves sem,ő is mindezt átélte .Van erre megoldás?Vagy most már mindig rettegek majd hogy hajléktalan leszek?
Tisztelt Andrea!
Komoly trauma egy családnak látni, ahogy elveszik az otthonuk. A kisebb gyermekek számára ennek megélése felérhet egy szeretett személy elvesztése miatti fájdalommal, gyásszal. Ebben a történetben több olyan súlyosbító körülmény is szerepel, ami teljes mértékben indokolja jelenlegi szorongását. Egyrészt a főbérlő kegyetlen viselkedése, amivel azt erősítette meg a családtagokban, hogy a hatalommal bíró emberek irgalmatlanok és igazságtalanok, bármit megtehetnek a nekik kiszolgáltatottakkal. Úgy gondolom, hogy felnőttként, a saját erejéből igazán jó választ adott erre a tanulmányaival, mellyel igyekezett információt szerezni a jogokról és lehetőségekről. Másrészt végig kellett élniük a húgával édesanyjuk összeomlását, ami a gyermekeket folyamatosan traumatizáló helyzetet idézhetett elő. Mindezt tetézte a családtagok könyörtelensége, érdektelensége: vagyis a legközelebbi hozzátartozók sem segítettek. Aligha létezik olyan személy, aki ilyen tapasztalatokkal bizakodóan tekintene másokra, a jövőre, a sors alakulására.
Írta, hogy nem tud továbblépni. Ez a megfogalmazás azért nagyon fontos, mert saját maga érzi az elakadását, és szeretne túljutni rajta, hiszen folyamatként látja az életét, amihez újabb és újabb lépéseket kell megtennie. Nekem ez megmutatja, mennyire sok erőforrás rejlik Önben, amivel képes lehet mérsékelni a szorongásait, bizakodóbbá válni.
Érdemes ebben a helyzetben megfelelő szakemberhez fordulni, aki hozzáértő módon segíthet Önnek feloldani ezt az elakadást.
Segítséget nyújthat Magyarországon az EMDR egyesület (traumafókuszú szemlélettel és EMDR terápiával dolgozó terapeuták szakmai közössége): https://emdr.hu/
Ingyenes terápiás lehetőség van a SOTE Klinikai Pszichológia tanszékén, és azt hiszem, még Tündérhegyen is ingyenes.
Üdvözlettel,
Tisztelt Andrea!
Bántalamazott vagyok. Kb. 4 éves koromtól kezdve molesztált az apám 10 éves koromig. Utána is bepróbálkozott. Mikor ellent mondtam és feleselni kezdtem ezek miatt, megvert. Anyám nem állt ki mellettem, sőt a halálos ágyán azt mondta másnak sírva, hogy én ezt kitaláltam, miközben négy szemközt meg azt mondta sejtette. Öcsém ezek miatt iszik, meg van hasadva, engem is támad és mindent támadásnak vesz tőlem. Nem dolgozik lassan kettő éve. Terápiára nem hajlik. Albérletben élek, folyton rettegek attól, hogy nem lesz munkám és vagy az utcára kerülök vagy vissza és se magamon nem tudok segíteni, se neki. A családalapítás nem megy. Nem tudom mi segít azon, hogy ne fájjon a lelkem. Tudom, hogy többre lenné képes az életemben, de ez lebénít a sok haraggal együtt. Olvastam már az EMDR terápiáról. Ezekre a helyzetekre ez jó?
Üdv, Könyvmoly
Tisztelt Könyvmoly!
Önmagában nagy lelki erőre mutat, ahogyan megfogalmazta a problémáját, ami biztató az egyéni pszichoterápia megkezdésére nézve. Az EMDR módszere elviekben alkalmazható az ön esetében, bár nem ismerem annyira az eljárást, hogy ezt teljesen biztosan állíthassam. Említette, hogy olvasott erről. Ha ez a módszer vonzó az ön számára, akkor az egyesület honlapján találhat olyan pszichoterapeutát, aki megtanulta, és legálisan alkalmazza az EMDR módszerét. Az egyéni pszichoterápia alkalmanként kb. 8000-10000 Ft-ba kerül. Az ön esetében hosszabb terápiára lehet számítani. Amennyiben nem tudja vállalni ennek finanszírozását, lehetősége van a SOTE több kara által is végzett ingyenes pszichoterápia igénybevételére, amelyet nem feltétlenül ezzel a módszerrel végeznek, de bizonyítottan hatékony eljárásokkal. Itt sajnos elég hosszú ideig kell várakoznia, és orvosi beutaló is szükséges. Küldök egy jó összefoglalót az ingyenes pszichoterápiás lehetőségekről Magyarországon: https://tiszta-kommunikacio.hu/ingyenes-pszichoterapia/
Tisztelt Emese!
az az igazság, hogy már 10 éve járok pszichoterápiába, ami segített, de nem eleget. Neten bukkantam az EMDR terápiára, ami traumatizáltakra lett úgy tudom kifejlesztve. TB alapon valahol alkalmazzák ezt a módszert? Köszönöm a linket, utána nézek a lehetőségeknek.
Kedves Könyvmoly!
Sajnos nem tudom, hogy TB alapon alkalmazzák-e az EMDR-t. Viszont ha 10 év pszichoterápia nem járt kellő eredménnyel, talán érdemes lenne az EMDR egyesületnél informálódni. Úgy vélem, ha rájuk írna, vagy telefonon beszélne velük, megfelelően el tudnák igazítani. Gondolom, eddig is pszichoterapeutához járt. Ha ez a kapcsolat még fennáll, fontos lenne, hogy vele is beszélje meg az elképzelését az EMDR alkalmazásáról.
A gyerekek egy része nem is akarja kibeszélni, megosztani a családi gondokat. Nincs olyan közösség, ahol ne lenne olyan kisember, aki iszonyatos helyzeteket kénytelen átélni, némán elviselni. Osztályfőnökként nekem nagy segítségemre volt Ratkó József, szeretett költőm önéletrajza. Mindig találtam rá alkalmat, hogy segítségül fölolvassak belőle a tanítványaimnak, aki rászorult, szavaiba belekapaszkodhatott . A felismerés, hogy nincs a helyzetével egyedül, hogy túl kell, túl lehet élni, bármilyen nehéz, mankót, támaszt nyújtott. Később felnőttként visszaigazolást is kaptam, hogy Ratkó József kezét fogva, az ő életén keresztül sikerült lelkileg megerősödni.