Lehet tiszta? – 2. A politika?
A rendszerváltozás idején 15 éves gimnazista voltam. Emlékszem, ahogy fiú osztálytársaim tárgyalták a politikai helyzetet, és győzködték egymást, melyik pártot érdemes támogatni.
Rick, amerikai nyelvtanárunk csodálkozott, mennyire közbeszéd tárgya nálunk a politika. Az Egyesült Államokban ez is csak egy szakma, mint a szakács, vagy a hegesztő, és egy plakátról az arcodba mosolygó politikus nem fontosabb az emberek számára, mint a sarki közértes. Persze Rick nem véletlenül jött egy posztszocialista országba gyerekeket oktatni. Mesélte, hogy egy Harvardos fiatalnak mennyire jól mutat az ilyen pont az önéletrajzában.
Mire nagykorú lettem, és szavazhattam, egy országnyi ember csalódott az újsütetű közép-európai kapitalista világrendben. Tétován álldogáltam a fülkében, és végül egy névtelen kis pártocskára voksoltam, apám javaslatára. Nem jutottak be a parlamentbe. Nem úgy az az ifjú párt, aki újabb négy év elmúltával hatalomra került, és megszüntette a tandíjamat az egyetemen. Tetszettek, mert sok fiatalnak szerettek volna lehetőséget biztosítani a továbbtanulásra. Már akkor is úgy gondoltam, hogy az iskolai osztályzatok nem jelentenek készpénzt az életben való boldoguláshoz.
Amikor a következő választást elvesztették, még valamiféle csalódást is éreztem. Pedig Rick évekkel előtte elmesélte kifinomult amerikai angoljával, hogy az USA-ban a legjobban képzett, magasan kvalifikált emberek jobbára nem is vesznek részt a közéleti csatározásokban. Mi több, figyelemmel sem követik azokat. Rábízzák a plakátarcokra, akiknek még csak a nevét sem mindig ismerik. Azt hiszem, először akkor kezdtem megérteni ezt a felfogást.
Gyerekeket szültem, és ismét dolgozni kezdtem, majd a következő ciklus során megéltem, hogy mélyebbre süllyedni már nem nagyon tud egy ország békeidőben. Így aztán jobb belátásom ellenére mégis elmentem szavazni.
Nem emlékszem pontosan, mikor csatlakoztam az apolitikus szemléletűek táborához, de ma érzem igazán, mennyire jól tettem. Vajon azok a közéleti személyiségek, akik részesei voltak a ’90-es évek magyarországi változásainak, és azóta is az elitbe tartoznak, újranézik olykor az akkori felvételeket? Mit látnak rajtuk? Miben változtak időközben? Bele tudnának nézni saját fiatalkori önmaguk szemébe?
Néha azt gondolom, Jézust azért végezték ki, mert nem köteleződött el egyetlen korabeli csoportosulás mellett sem. Nem akart a világban forradalmat csinálni. Más célok vezérelték: a szívek forradalmát hirdette.
Nemrég, társaságban megkérdeztem egy LMP-s ismerősömet, igazából lehet-e más a politika? Lehet-e tiszta? Mi próbálkozunk – hangzott a válasza. Elhiszem.
De már régóta nem tudok hinni benne.
Szűcs Emese
Első rész:
Nyitókép – A köztársaság kikiáltása 1989 október 23-án
Tweet