Talita

Lélegzés az életem, abbahagyni nem merem

Kétszer mondtak le Doszkocs Zsuzsa életéről az orvosok, azonban Zsuzsa ma is él, verseket ír és fest, igaz ágyhoz, pontosabban egy géphez kötött, ami segít a tüdőt mozgató parányi izmoknak összehúzódni egy-egy levegővételkor. Még tart az Ability Art kiállítása, ahol többek között Doszkocs Zsuzsa képei is láthatók.

– A fiúk – int a Szent János Kórház Baba utcai Légzésrehabilitációs Osztályán lévő szobájából kifelé Zsuzsa – megtanultak levegőt venni gép nélkül is. Ők, amikor csak tehetik, a levegőn vannak. Nekik csak éjszaka kell segítség.

Zsuzsa azonban nem Heine-Medin kórban szenved, csupán distrophiában, ami azt jelenti, lassú izomsorvadás.

A Baba utca 14. tulajdonképpen egy budai villa, amely Bauhaus és modernista stílusjegyeket hordoz, és ahová 1959 augusztusában költöztek be utókezelésre első légzésbénult áldozatai a Heine-Medin kórnak Az orvosok öt évre becsülték hátralévő idejüket. A gyerekek azonban minden tudományos állásfoglalás ellenére élve maradtak.

Trabant Hycomat

A Bács-Kiskun megyei Mélykútról származó lány kilencéves koráig úgy élt, mint a többiek. Egyedül a futás nem ment úgy, mint a társainak, ő volt az utolsó a tornaórán.

– Soha nem néztek ki maguk közül a gyerekek. Mindig könnyen befogadtak. Néhány akkor keletkezett barátságom ma is tart.

Zsuzsa szülei a hatvanas években elköltöztek Szentendrére, így Zsuzsa két településhez kötődik erősen. Az erőt, amely élni segíti, a család Mélykútról hozta. Nemcsak ő szereti a települést, a falu is őt, hiszen díszpolgárnak választotta.

– Az erőm nagy része Mélykútról származik. Nagyon szívós, munkás nép lakik arrafelé, sokat dolgoznak, mindent megpróbálnak hasznosítani.

A kőműves apa Szentendrén hamarosan felhúzta házukat, az anya pedig Zsuzsát és húgát, Ildikót nevelte, bár amíg tehette, dolgozott. Kalauznő volt Pesten. Aztán, amikor a Heim Pál Gyermekkórházban kiderült, hogy Zsuzsa sutasága nem természetes, otthon maradt. Tizennyolc éves korig élhet a lánya, mondta ki az ítéletet a doktor, magához ölelve a zokogó asszonyt. Aki magában tartotta a szörnyű titkot. Így lánya tele tervekkel – továbbtanult. Azt azonban már ő is érezte, beteg. Nehezebben mozgott, így tudta, olyan szakmát kell választania, amit ülve tud végezni. Akkoriban egyetlen számítástechnikai szakközépiskola létezett Budapesten, szigorú felvételi volt a bekerülés kritériuma. Zsuzsa megfelelt. Sőt, utána továbbment, megszerezte a technikumi képesítést is. Egy ideig még hévvel járt a munkahelyére, aztán Trabant Hycomattal, mert a hévre szállás több mint nehéz lett számára. Huszonhat volt, amikor elesett, lába tört. Nagy nehezen felgyógyult, újra elesett. Aztán újra és újra. Ma már nem tud járni.

– A Trabanttal még szórakozni is eljártam. Az életem elég jól alakult abból a szempontból, hogy mindent az utolsó pillanatig tudtam csinálni. Nem hiszem, hogy bármit kihagytam volna belőle. Szerencsés vagyok.

Először állatokat rajzol

A család ott állt mögötte. Ildikó, a húga szintén programozó. Zsuzsa ágyhoz kötöttsége után csak úgy vállalt munkát, ha nővérét is felvették. Ő hozta-vitte a feladatokat CD-n, amelyek Zsuzsát sokszor éjjel is ébren tartották. Minden rendben is volna, ha egyszer csak be nem görcsölne az epéje. A János Kórházban a műtétet nem vállalták, annyira nem volt rendben a légzése. Azonnal le kell tennie a cigarettát. Két nap alatt le is tette, mégis majdnem késő. A műtétet végül a Kék golyó utcai klinikán végezték el, éppen jókor, mert kiderült, perforált a vakbele is.

Megint néhány szélcsendesebb év következett. Dolgozni már nem képes, a kötés, horgolás is nehézkessé válik, naphosszat nem csinál semmit, csak tévét néz és néha olvas. Egyik nap húga zsírkrétát ad a kezébe, rajzolni kezd. A képek jól sikerülnek, kedvet kap. Fotók után keresgél, lefesti őket. Albumokat nézeget. Dalí lesz a kedvence. Pillangókat rajzol, majd Szentendrét festi le. Képei színesek, mint a kedve. Újra jó élni. Szentendrén oly sokan jönnek el tárlata megnyitójára minden évben, hogy nem férnek be a terembe.

Angyalok a csilláron

Aztán megint minden másképp lesz. 1999 augusztusában a háziorvosa nem vállalja a hétvégi ügyeletet, kéri, menjen be a kórházba. Először haragszik, nem akar a hideg falak közé menni, még három napra sem. Mégis befekszik. Jól teszi, mert aznap este kómába esik. Három napig tart ez az állapot, amit az orvosok végzetesnek ítélnek. Behívatják az anyát, kérik, vegye meg lánya halotti ruháját.

– Anyu akkor nem szólt. Korábban beszélgettünk már a temetésemről, de én mindent másképp akartam, mint ő. Csak a zenében egyeztünk meg. Bocelli, a vak énekes egyik dalát szerettük volna mindketten. Lehet, ezért is nem haltam meg.

Kómából való visszajövetele után két éjszaka is álmot lát, amit lejegyez, beszélni akkor nem tud. Egyik alkalommal három feketébe öltözött angyalt jelenik meg, akik a csilláron üldögélnek. Ne félj, azért jöttünk, hogy vigyázzunk rád, mondja egyikük. Egész éjjel lógnak a csilláron, éppen úgy, mint később az Angyalok városa című filmben, csakhogy ő már akkor látta a különös alakokat, amikor a film maximum az alkotók fejében volt. Hogy C. G. Jung kollektív tudatalattija elevenedik-e meg, vagy sem, nem tudni. Zsuzsa maga döbben meg legjobban e látomáson, s ezután is realistának vallja magát.

Baba utca

A kóma után az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben gégemetszést hajtanak végre rajta. Ekkor kerül lélegeztető gépre, és ekkor kéri az intézet főorvosa, gondolkodjon el, hol szeretne élni ezentúl, mert itt az intézet intenzív osztályán túl sokba kerül a gyógyítása.

Zsuzsa évekkel ezelőtt látott egy riportműsort a Baba utcai légzésbénultakról.

– Eszembe jutott, milyen jó lenne ide kerülni. Addig csak gyermekbénulásos betegek éltek itt, én voltam az első distrophiás.
Zsuzsa mindenesetre minden követ megmozgat, hogy továbbra is az intézet falai között élhessen, ahonnan csodaszép a kilátás a városra. Igaz, ezt az asszony csupán szobájának mennyezetére erősített tükréből élvezheti, hiszen ágyának háttámláján van a fényre nyíló ablak.

– Pici a szobám, de mégis egyedül vagyok, csinálhatom a dolgaimat. Embernek érezhetem magam annak ellenére, hogy emelő géppel lehet az ágyból kivenni. Itt tíz nővér segít nekünk nap mint nap. Jó helyen vagyunk.

Konkoly Edit

Nyitókép: innen

A cikkben elhelyezett festmények Doszkocs Zsuzsa munkái.

(A Magyar Nemzet nyomán)

Kapcsolódó cikk: Vassné Antalffy Yvette beszélgetése Doszkocs Zsuzsával