Levelek a Camphillből 1.
A Talita szívesen hírt ad minden szép és jó kezdeményezésről, különösen, ha azok az emberi együttélést segítik. Ilyen példamutató élet és munka zajlik a Camphill otthonokban is, ahol egymás mellett élnek fogyatékos és ép emberek. Gabi önkéntesként egy angliai Camphillben dolgozott, ottani élményeit örökítette meg levelekben.
2009. október
Egy hete érkeztem, és már rengeteg minden történt. Első este rögtön színházba mentünk. A kocsi ablakából épp a Göncölszekeret láttam. Mint otthon. Mégis minden más. És nagyon jó. Voltunk brazil táncórán, éjszakákba nyúló csocsó partikon, hétvégi bringázáson, városnézésen. Mindezt a többi külföldi önkéntessel, illetve a lakókkal – akik enyhén fogyatékosok, és nagyon szerethetőek. Van, aki minden találkozáskor – akár óránként – szép napot kíván, van, aki elvetemült Michael Jackson- és karaoke-rajongó (egyedileg varratott ruhával), van, aki minden nap a kedvenc filmjeiről beszél (és olyan is, aki beszéd helyett inkább csak hümmög), és van, aki egyszerűen kikapcsol néha pár percre, mosogatás, öltözés vagy akár beszéd közben. Szóval csupa egyéniség…
Lelkes szakácsok
A szobám ablakából legelésző tehenekkel tűzdelt, zöldellő domboldalra látok. A táj felülmúlhatatlan. A kaja bio, a tej minden nap frissen fejt. És ami mindezt körülveszi: a nyugalom és a rend. Hogy mindennek megvan a helye és ideje. Délelőtt például mindig valamelyik házra főzök ebédet, aztán kis pihenő, majd a fazekasműhelyben bűvölöm a korongot. Este és hétvégén pedig az önkéntesekkel szervezünk közös programot. Jöttek Koreából, Japánból, Írországból, Brazíliából, Németországból… Múltkor próbáltunk unózni, de mindenki máshogy ismerte a szabályokat, így egy óra alatt csak egy partit játszottunk le.
Fazekasműhelyben
Egy német önkéntes sráccal és négy fiatalabb (20-35 éves) bentlakóval vagyok egy házban. Williamnek ma volt a születésnapja, erre készült hetek óta. Elmentünk ebédelni a városba (értsd: 100 lakosúnál nagyobb helység), estére pedig meghívott tíz-tizenöt lakót a szülinapi bulira. Volt pizza, torta és karaoke. Ahogy az ilyenkor dukál. Este 10-kor, amikor eljöttem internetezni, még javában, hogy is mondjam, kornyikáltak. Önfeledten. Még véletlenül sem találta el egyik énekes sem a jó hangot – pár percig direkt figyeltem, hátha –, de ez senkit sem zavart. Az Abba elég nagy kedvenc, a Dancing Queent legalább ötször hallottam, öt különböző hangnemben.
Jaj, az időjárást el ne felejtsem. Van egy tévhit, miszerint Angliában mindig esik. De angol esőcseppet még egyet sem láttam. És az egyhetes előrejelzés sem ígért hasonlót.
2009. november
Ma este színház volt a faluban. Házhoz jött a „Szépség és Szörnyeteg”. A színészek mellett jó volt nézni az arcokat is. Az első sorban ülők hüledeztek, kuncogtak, és többször könnyeztek is. A végén pedig odamentek a színészekhez, hogy elmondják, mennyire élvezték, és jöjjenek máskor is…
Halloween buli
Eltelt két hónap. Azaz elröpült. Az élményeket tekintve azonban sokkal többnek tűnik.
Van egy vicc: a szőke nő meséli az ismerősének, milyen volt a focimeccs a tv-ben: „Te, ez a Replay volt a legjobb! Minden második gólt ő rúgta.” Nahát, valahogy így, replay-üzemmódban telnek itt is a hétköznapok. Minduntalan ismétlődő jelenetekkel. Vasárnap este minden lakó beszámol a többieknek, hogy hol járt, és főképp, hogy mit ebédelt. A reakció pedig – az elfogyasztott menütől függetlenül – egységesen: „Oooh, that`s nice!” Angela szinte minden nap elmondja, hogy mennyire szereti a kosztümös filmeket, aztán megbeszéljük, kinek mi az esti programja.
Nemezkép-készítés
Tudor vacsoránál sokszor elsüti az öt kedvenc poénjából az egyiket, mi pedig nevetünk. Na, nem azért, mert annyira fergeteges, hanem mert ettől rosszabb vicceket nehéz lenne kitalálni, és kíváncsian várjuk, legközelebb melyik következik. Van, hogy előkerül a gitár is, amin eljátssza ugyanazt az egy akkordot (a létező legegyszerűbbet) és dalt (azaz nevezzük inkább dalrészletnek), amit hónapok óta gyakorol. A dal első sora már szállóige a házban. Kívülről fújjuk. Tudor huszonéves srác, autista.
Minden lakónak van valami saját védjegye. A nap első „replay”-jelenete Jadéé. Amikor – legalább fél órával a beállított ébresztőm előtt, piszok korán, úgy 6:50-kor – végigtrappol a szobám előtt. Lány létére szégyenbe hozná az afrikai elefántokat. Majd fennhangon beszélgetni kezd – a macskával.
Kosárfonó műhelyben
A rend, a hétköznapok – ez a biztonságos burok. Ami megtart. És sokszor megmosolyogtat. Persze kell hozzá türelem, de ez együtt jár az itteni életritmussal. Hétvégén pedig kicsit kiszakadunk ebből – legutóbb Oxfordba, holnap pedig egy nagy esti tűzijátékra –, hogy hétfő reggel újra lelkesen köszönthessünk minden szembejövőt: „Hi! How are you?”
Akadt már egy lovagom is. Matthew minden hétfőn a farmon dolgozik, majd nálunk ebédel. Izmos, jó a humora, és sokat mosolyog. Egyidősek vagyunk, és lehet, hogy jövőre együtt megyünk nyaralni. Ő legalább is így tervezi. A szobám falán lóg egy rajz is, amit tőle kaptam. „You are my favourite lady” – mondja. És ha nem látnak mások, az ölelés mellé egy szúrós puszit is kapok. Matthew is sérült, de azt hiszem, a legfontosabb dolgokban ez nem látszik.
Sokat tanulok itt. Elfogadni, adni, dicsérni. A „nagyszerű, kiváló, jó” szinonimák már játszi könnyedséggel hagyják el a számat. Van, hogy tíz percenként. Egy ügyesen lereszelt sárgarépa, egy gondosan megfésült haj vagy egy tányérnak látszó tárgy elkészítése a fazekasműhelyben mind megér egy „briliáns”-t.
Emellett az angolom is rohamosan fejlődik. Bekerültek olyan új szavak a szótáramba, mint a „szemeteslapát”, a „csikiz” vagy a „stabil oldalfekvés”. Ez utóbbi az elsősegély tréningen.
Ja, az időjárás. Ma csepergett („to drizzle”, annak, aki szintén bővítené a szótárát), és volt már talán két-három olyan esős-ködös nap, amilyennek mi otthon a brit klímát gondoljuk. A hőmérséklet pedig most már egyértelműen veri az otthonit…
Folytatjuk
Matthew, a boldog farmer
Ma 120 Camphill intézmény található szerte a világon, ebből egy Magyarországon, Velemben működik. A Camphill egy a XX. század elején, Rudolf Steiner antropozófus gondolataiból kiinduló mozgalom, melynek célja, hogy a szellemi fogyatékkal élőket is emberként, önálló személyiségként kezelje, és az ún. gyógyító nevelés során képessé tegye őket arra, hogy kis közösségen, családon kívül is megállják a helyüket. A Camphill intézetekben tíz sérült gyerek él együtt, egymástól különálló családi házakban két nevelővel, egy „házszülő-párral”, akár egy családban. Orvosok, tanárok, terapeuták is segítik a nevelők munkáját. A gyógyító nevelés abból indul ki, hogy a legfontosabb a másik ember megértése – legyen az akár sérült – és elfogadása. Különböző terápiákat is alkalmaznak, pl. az ún. euritmiát ill. gyógyeuritmiát (ami olyan mozgássorokból áll, melyekkel egyensúlyba tudják hozni a gyermek testét), a művészetterápiát, a zeneterápiát és a „színes fényterápiát”, amivel a gyerek életritmusát harmonizálják.
Horváth Gabriella
Tweet