Talita

Keresztény női magazin

Magdolna-mosodák – kereszténység, szex, bűn

magdolna-mosoda1
„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – tartja a közmondás, és az írországi Magdolna-mosodák esetében ez így igaz. A témában a legújabb hír méltán kelt felháborodást hívők és nem hívők között, bár már a cáfolata is napvilágot látott. A szomorú múltbeli történések azonban szembenézésre késztetnek.

A Magdolna-házak eredetileg a keresztény könyörületesség, szeretet és szolidaritás jegyében jöttek létre világszerte a 18. század végétől. Az volt a feladatuk, hogy menedéket, segítséget nyújtsanak a prostituáltaknak, akik saját erejükből nem tudtak kitörni életformájukból. Később kibővültek árvaházakkal, oktatási intézményekkel. A befogadott nőknek munkalehetőséget is teremtettek, így el tudták tartani magukat és a házat, ahol éltek. Eddig példamutatónak tűnik minden. A nagyközönség számára a 20. század elején készült filmfelvételek és képek idilli környezetet, rendezett, vidám hétköznapokat, egyszerűen öltözött nők békés csoportjait jelenítik meg. Ma már tudjuk, hogy a valóság ennél feketébb volt. Vajon hol csúszott el a jó szándék? A segíteni akarás hogyan fordult át szeretettelen, ítélkező, megalázó erőszakká?

A londoni Magdolna kórház 1758-ban létesült. Dublinban 1765-ben jött létre az első Magdolna-otthon protestáns nők számára, majd 1809-ben az első katolikus Corkban. A keresztény felekezetek egymással párhuzamosan működtettek több száz ilyen intézményt a Föld több országában (Bethánia-otthonok néven is) – a legtöbb működésével kapcsolatban kevésbé merültek fel problémák. A 20. sz. elejétől teherbe esett lányok, egyedülálló anyák, megerőszakolt lányok és önfejűnek, nevelhetetlennek tartott fiatal nők is kerültek az otthonokba. A katolikus fenntartású házak Írországban szorosan együttműködtek az állami-városi hatóságokkal, fegyintézetekként is szolgáltak. A túlélők visszaemlékezései,  a tömegsírok exhumált maradványai és az elföldelés módja azt igazolják, hogy az írországi házak működtetői a „bűnösök” életét semmibe vevő, fizikai erejét kizsákmányoló, lelkileg (és valószínűleg testileg is) bántalmazó életformát kényszerítettek a bentlakókra. Az utolsó ilyen intézmény 1996-ban zárt be Írországban.

A kisiklás folyamatában tetten érhető a hatalomvágy és a kapzsiság, a képmutató erkölcsösség. Fordulópontot jelentett, amikor a nők és az otthonok önfenntartását szolgáló mosodák egyre több, egyre nagyobb állami és szállodai megrendeléseket kaptak. (Ne feledjük, a kézi mosás korában vagyunk, amikor még nem használtak mosógépeket!) A bevétel már meghaladta a fenntartást szolgáló összeget, jelentős haszonhoz juttatta a házak fenntartóit. A növekvő „üzletnek” nem könnyű határt szabni – egyre több, ingyen dolgozó munkaerőre lett szükség. Valószínűleg ez az oka, hogy a 20. század elejétől jelentősen kibővült az otthonokba „utaltak” köre: ezekbe az intézetekbe adhatták be a családok a lányaikat, ha „folt esett a becsületükön”, ha teherbe estek, ha elcsavarogtak vagy nem engedelmeskedtek otthon, ha szexuális erőszak áldozataivá váltak, vagy valamilyen törvénysértést követtek el, például loptak. A profilváltáshoz kihasználták a korabeli társadalmi környezet hazug erkölcsösségét. A világi hatóságokkal szorosan együttműködve egyes ír Magdolna-házak börtönszerű nevelőintézetekké, egyfajta munkatáborokká alakultak, ahol nem a lányok társadalmi beilleszkedésének segítése volt a cél, hanem a büntetés. A fenti folyamat – jelenlegi tudásunk szerint – elsősorban az írországi Magdolna-házakat érintette, a világ más pontjain lévő hasonló intézményekkel kapcsolatban nem merült fel ennyi panasz.

Az Írországban kialakult helyzet viszont szélsőséges arculatát mutatja a keresztény kultúrkör szexualitás-ellenességének, amely a 20. század közepéig – hol erősebben, hol gyengébben – valamennyi keresztény felekezetet jellemezte.

magdolna-otthon2

Az eltúlzott prüdéria, a keresztény test-ellenesség történetének rövid ismertetése is meghaladná e cikk kereteit. A mai kutatók többnyire megegyeznek abban, hogy ez a szellemi áramlat a Biblia passzusait eltúlozva, gnosztikus hatásra alakult ki, és szerezte meg a szellemi uralmat az elkövetkező hosszú századokra. Hatására az eredendő bűnt gyakran szexuális bűnként értelmezték, nem hivatalosan, hanem a közbeszéd részeként. A szexualitás lenézése, utálata valójában teljesen távol áll a Biblia szellemiségétől. A Szentírás a szexuális ösztön megélésének helyes és gyümölcsöző kereteit fogalmazza meg. A nők megítélése is végletekbe hajlott emiatt: egyrészt ők voltak a „bűnre csábító szexuális ösztön” megtestesülései, másrészt társadalmi elvárásként lebegett előttük a szűzi, szeplőtelen példakép, Mária, akihez asszonyként is hasonulniuk kellett volna. A szűzies lány és a derék, jámbor, szűzies asszony képe a katolikus és a protestáns közösségekben egyaránt a szexualitás elnyomását, sőt megvetését feltételezte. Ez generációkon átívelő prüdériát, frusztráltságot, házastársi örömtelenséget és szeretetlenséget, a férfiak részéről viszont az „örömök” nyilvánosházakban keresését eredményezte.

Máig visszhangzanak a fülemben nyolcvanas évei elején járó nőismerősöm szomorú szavai az élettörténetéről: a II. világháború után apját kitelepítették, anyját málenkij robotra hurcolták, így árva lett. A vidéki kisvárosban apácák fogadták be lánykollégiumukba. „Az éhhaláltól megmentettek, ezért örökké hálás leszek nekik. De a későbbi házasságomat tönkretették. Ott náluk jött meg először a menstruációm, és ők ettől kezdve a nőiségem olyan fokú utálatára tanítottak, amit azóta se hevert ki se a testem, se a lelkem.”

A 20. század közepéig a szerzetesnők zöme nem kapott olyan magas színvonalú képzést a katolikus egyházban, mint a férfi szerzetesek vagy a papok. Ez a korabeli társadalom női-férfi képzési egyenlőtlenségének megfelelően történt. Sokan közülük nem szabad akaratukból, a bibliai tanács útmutatása szerint vállalták az önmegtartóztatást, lehet tehát, hogy a testiség gyűlöletével tették elviselhetőbbé a maguk számára ezt az életállapotot. Nem lehet azonban a lányok szexualitás-ellenes nevelését csak az őket tanító szerzetesnők tudatlanságára visszavezetni, hiszen a protestáns közösségeket is jellemezte. A probléma gyökere mélyebben van, életeket tett tönkre, a sebek lassan gyógyulnak.

magdolna-otthon3

Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a testet, a szexualitást a bűn körébe utaló keresztény szemléletet és életmódot olyan sokan megtagadták a 20. században, és az 1960-as években tömegek üdvözölték a szexuális forradalmat, s lettek a nők (és férfiak) megint csak vesztesek: mára egyértelmű, hogy a másik véglet, a testi örömöknek a boldogsággal, a szabadság megélésével való azonosítása ugyanúgy nem vezet jóra.

De ahogy a Magdolna-házak is bezártak, a társadalom már nem veti ki sem az egyedülálló anyát, sem gyermekét. Remélem, a keresztény közösségek sem ítélik el, még ha nem is helyeselhetik a családon kívüli gyermekvállalást és a megfontolatlan párkapcsolatokat. Lassan a keresztények is megértik, hogy az életet tovább adó, a Szentlélek templomaként működő test milyen csodálatos dolog. És remélem, hogy ezzel együtt az egészséges lelki és testi fejlődést biztosító bibliai határok is újra divatba jönnek – nem csak a keresztények között.

 

Kölnei Lívia

1. kép, 2. kép, 3. kép

Hasonló cikkeink:

Mit akar, és mit takar a konzervatív feminizmus?

Nagymamám, az abszolút nő

Angélique nővér, a nők őrangyala


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162