Medjugorje 1.
Az első jelenések Medjugorjéban 1981 nyarán voltak. Azóta több mint harminc millió ember kereste fel az eredetileg alig 800 lakosú kis hercegovinai falut. Bár a jelenésekkel kapcsolatban a Katolikus Egyház nem foglalt állást, sőt Mostar püspöke elutasítja azokat, II. János Pál mint magánszemély többször fogadta a látnokokat. Akárhogy is van, mostani életem egyik legizgalmasabb dolga történt ott velem.
Vasárnap este indulunk, két busznyi ember Székesfehérvárról. Az utat Gerendai Sándor Magyaralmás plébánosa szervezte, de Csákvárról, Mórról, Bodajkról, Vértesboglárról, Szárról, Bodmérról és Budapestről is csatlakozunk hozzájuk. Idős hölgyekre számítok, amikor megérkezem a csákvári templom elé. Csalódom. Itt találkozom a nálam pár évvel fiatalabb Ildikóval és lányával, a tizenkét éves Annával, későbbi szobatársaimmal, a innen indul Tünde és Kornél is három gyermekével, igaz, ők a személyautót választják.
És valóban itt van Róza néni, aki a nyolcvankettediket tapossa. Róza néni régi szerelmese Medjugorjénak, ’81-ben, nyár végén ült először kocsiba, hogy saját szemével győződjön meg a csodáról, ami akkor nemcsak a látnokoknak, de zarándokoknak is megmutatkozott. – A mai napig pontosan emlékszem – mondja az idős asszony – délután öt óra volt, elég sokan álltunk a templom kertjében. Egyszer csak valaki felkiáltott: Nézzétek, a nap megmozdult! Három-négy percig tarthatott a jelenés, az volt a furcsa, hogy bele tudtunk nézni a máskor erősen vakító fénybe, mégsem lett semmi baja a szemünknek.
De mi is történt ebben a kicsiny, pásztorok és szőlőművesek lakta kopár faluban 1981. június 24-én?
A kezdetek
Három lány: Ivánka (1966), Mirjana (1965) és Vicka (1964, képünkön) reggel megegyeztek, hogy sétálnak a bijakovici falurész házain túlra. Délután háromkor Ivánka és Mirjana előrement. Amikor felértek a Podbrdo-domb tetejére, Ivánka felkiáltott: “Nézd, ott a Szűzanya!”. Mirjana nem hitt neki. Izgatottan és értetlenül futni kezdtek visszafelé. Útközben találkoztak egy kislánnyal, Milkával, aki megkérte őket, hogy segítsenek összeterelni a juhokat. Újra a Podbrdo felé mentek. Alighogy felértek a domb tetejére, mindhárman látták a Szűzanyát. Vicka, aki épp akkor érkezett, látva a három rémült lányt, sírva fakadt, és futásnak eredt a házak felé. Útközben találkozott két fiúval, akiket megkért, kísérjék vissza a dombhoz. Amikor a helyszínhez értek, mindannyian látták a Szűzanyát a gyermek Jézussal a karján. Iván Stanco, a legidősebb megijedt, és visszaszaladt a faluba. A többiek 5-6 percig még ottmaradtak, és nézték a jelenést. Aztán félelemmel vegyes örömmel szaladtak haza, hogy mindent elmondjanak.
A következő napon ugyanabban az időben Ivánka, Mirjana, Vicka egy másik Iván nevű fiúval (1965), Milka testvérével, Marijával (1965) és Jakovval (1971) felmentek a dombra és újra látták a Szűzanyát, de már a gyermek Jézus nélkül.
Néhány hétig a Szűzanya a Podbrdo-dombon jelent meg nekik, de amikor a rendőrség megakadályozta a dombra való feljutást, a látnokok saját otthonaikban kapták a jelenést, illetve a sekrestyével szemben lévő kis szobácskában – olvasom Pietro Zorza Medjugorje című könyvében, amit Tamás atya, a csákvári plébános nyom a kezembe, miközben fészkelődöm a busz nem igazán alvásra tervezett ülésén.
Éjfél elmúlt, Horvátország belső részén haladunk a tenger felé. Holnap hétfő, egy nap kitérővel fogunk Medjugorjéba érkezni. Hajnali háromkor megállunk egy benzinkútnál, a parkoló tömve elgémberedett tagjaikat nyújtóztató emberekkel. Néhányan a fűre fekszenek, hogy egy fél órára vízszintes helyzetbe hozzák magukat. Hamarosan visszaülünk, sokan mély, álomtalan alvásba zuhannak, arra sem ébrednek fel, hogy Sándor atya a rózsafüzért mondja néhány utassal. Makarskában parkolunk le, verőfényes nap, magunkhoz vesszük a fürdőruhánkat, s irány a part.
A tengervíz tiszta és meleg, papjaink is fürdőnadrágra vetkőznek, fejest ugranak a partról, mások a parton süttetik magukat. Szeretném kialudni magamat. Istvánnal és Emővel, Tamás atya szüleivel egy árnyas helyet keresünk feljebb, a part melletti dombon.
Aztán újra vissza a tengerbe, még egy utolsót úszunk. Később vásárolunk valamit, és futva igyekszünk a buszhoz.
Konkoly Edit
Folytatjuk
Tweet