Talita

Keresztény női magazin

Medjugorje 4.

megjugorje43
Az első jelenések Medjugorje-ban harminc évvel ezelőtt, 1981 nyarán kezdődtek. Azóta több mint harminc millió ember kereste fel az eredetileg alig 800 lakosú kis hercegovinai falut. Bár a jelenésekkel kapcsolatban a Katolikus Egyház nem foglalt állást, sőt Mostar püspöke elutasítja azokat, II. János Pál mint magánszemély többször fogadta a látnokokat. Akárhogy is van, mostani életem egyik legizgalmasabb dolga történt ott velem.

Vicka

A Podbrdó felé vezető út mellett áll az egyik látnok, Vicka háza. Ő volt az, aki nagymamája hatására szenteltvízzel öntötte nyakon a megjelent Szűzanyát. „Ha az ördög az, akkor eltűnik”, mondta a nagymama. Nem így lett, a jelenés elmosolyodott. Azóta Vicka nem fél, sőt, örömmel fogadta azt a misztikus fájdalmat is, amit a Szűzanya néhány évig kért tőle. Egy interjú kapcsán beszélt a Szűzanyával történő beszélgetéseiről. Szerinte az életben nem szabad semmit sem csak magunk miatt tennünk, hanem mindent Isten dicsőségére kell véghezvinnünk. Azt mondta, hogy nincs akkora bűn, amit Isten meg ne bocsátana, ha azt valóban bűnbánó szívvel gyónjuk meg. Isten szeretete sokkal nagyobb, mint a mi bűneink. A Sátán akarja azt, hogy mindig a múltra gondoljunk.
Vicka szerint a Szűzanya hangsúlyozza a szívbéli ima és a kitartás fontosságát. Az értelemnek követnie kell a szívet. A szenvedésről annyit mond, hogy nem kell kutatnunk az okát, egyszerűen el kell fogadnunk. Felhív bennünket a heti kétszeri böjtre vízen és kenyéren, a napi hét Miatyánkra, a rózsafüzérre. Arra, hogy olvassuk minden nap a Bibliát, hogy kapcsoljuk ki a televíziót, és imádkozzunk a családtagjainkkal, hogy járjunk szentmisére, áldozzunk. „Böjttel megakadályozhatjátok a háborúkat és a katasztrófákat.”

medjugorje42

Vicka sokáig egyedül élt, aztán hozzáment egy olaszhoz, és született egy kislánya. A többi látnok is megnősült vagy férjhez ment a jelenés kezdete óta. Majd mindegyiküknek megjelenik azóta is a Szűzanya, akit Vicka többször megpróbált lerajzolni. A látnokok egybehangzó véleménye szerint a Szűzanyának kék szeme van, sötét haja, fejét fehér fátyol takarja, és szépségét lehetetlen visszaadni. Úgy tűnik, mintha fiatal, 18-20 év közötti lenne. Legtöbbször vidám, de néha szomorú, és előfordul az is, hogy sír. Jakov, aki jelenések kezdetekor mindössze 10 éves volt, annyira megszerette és megszokta jelenlétét, hogy ezt mondja:„szeretnék mindörökre Vele maradni”.
Vicka több mint tíz éve egy élelmiszerboltban, ahol Mór atya egészen fiatalon találkozott vele, áldást adott rá. Mór atya, vagyis Imrefi László letérdelt, úgy kérte a látnok áldását. Nagyon erős áldása volt, mutatja a fején a mozdulatot.

Ferencesek

Szerdán délelőtt Siroki Brijegbe megyünk. Ide helyezték egy időre Jozo atyát is, miután kijött a börtönből, ahová a jelenések miatt került. Siroki Brijegben harminc ferencest lemészároltak a második világháború alatt, mert nem tagadták meg a hitüket. A kis prospektusokból kiderül, hogy összesen 66 pap illetve szerzetes áldozata volt a II világháború alatt a helynek, ahonnan később több mint száz hivatás támadt. A templomban Erzsike és zenekara szolgáltatja a miséhez a zenét. Gitár, fuvola és hegedű. Nagyon tetszik. Hazafelé megemlítem Tamás atyának, a plébánosunknak, hogy ezentúl Száron is legyen ilyen jellegű dicsőítés. Nem túl lelkes.medjugorje4

A misében Mór atya a ferences lelkiségről beszél. Szent Ferencről és Kláráról, és arról, hogy milyen jó, mikor nincs semmink. Csak élünk a dolgokkal, de nem birtokoljuk azokat.
A mise után vécére megyünk, az idősebb hölgyek megrökönyödésére – pottyantós.
Hátul vadonatúj fekete Volkswagenek állnak, első látásra kiáltó ellentétben a misében elhangzottakkal. Adományba kapták, magyarázza Sándor atya, majd hozzáteszi, hogy Medjugorjét, a miséket, a világítást adományokból tartják fenn, a felújítások költségeit is így fedezik, leginkább a ferencesek.

 

Konkoly Edit

Folytatjuk.

Előző részek:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=420

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=430

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=442


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162