Talita

Medjugorjei napló

Másodszorra vagyok Medjugorjéban, ebben a valaha nyolcszáz fős faluban, ahol harmincegy évvel ezelőtt néhány gyereknek megjelent Szűz Mária. Azóta milliók zarándokoltak el lelki és testi gyógyulást keresve, és sokszor meg is kapva a faluba, amely mára megnövekedett. Lelkiségében azonban még mindig egyszerű és tiszta maradt.

Péntek

Pesten, a Rezső téren mise, Kemenes Gábor tartja, Nagykovácsi plébánosa. Több mint ezren zsúfolódunk össze a templomban, aztán be a buszokba. Egyedül foglalok helyet, de tudom, hogy Brigitta mellett fogok ülni, akivel egy levelezőlistán ismerkedtünk meg. Egy rövid barna hajú, harminc körüli nő szólít meg. “Te vagy az Edit?” “Igen.” Brigitta szimpatikus. Két kislányt nevel egyedül. Hamar kiderül, harag van a szívében, még nem tudott megbocsájtani a férjének, aki elhagyta. Azért jött Medjugorjéba, hogy kiengesztelődjön. Eszembe jut, hogy én is haragudtam valakire évekig, míg végül kilencedet mondtam érte. Azóta jó rágondolnom. Befészkelődöm az ülésre, lábam magam alá húzom, aludni próbálok. Brigitta mellettem törökülésben alszik el. Sokszor felébredek, mire megérkezünk – már igazából aludni szeretnék.

Szombat

Elsőként érünk a faluba, ahol harmincegy évvel ezelőtt néhány tizenévesnek megjelent a Szűzanya, és azóta is hármójuknak mindennap jelenése van. Mindez először a Jelenések hegyén volt, de a Krizevacon is csodák történnek. Három órát várakozunk a parkolóban, mire megjön Gábor atya is egyetlen tolmácsunkkal. A szállásfoglalásnál muszáj a helybéliek nyelvén kommunikálni, mert a legtöbb család, amely felhagyott a pásztorkodással, és panziót épített, nem beszél az anyanyelvén kívül más nyelven. Kétágyas szobát kapunk Brigittával, aki jó szomszédnak bizonyul. Ma két közös program van, az egyik a szentmise, a másik a szentségimádás. Este a szentmisén fázom. Bár nappal meleg van, és tele vannak a kertek gránátalma- és fügefákkal, estére tíz fok alá süllyed a hőmérséklet. A mise szövegét kis rádióval és fülhallgatóval lehet csak magyarul hallgatni, első nap segítségre szorulok, de a mellettem álló Éva, aki este a vacsoránál asztaltársam lesz, készséges.

A ferences szerzetes a misén egy sivatagi atyáról beszél, aki akkor esett kétségbe, amikor nyugalomban élt. Megijedt, hogy nem szereti őt az Isten, mert sebeink hagynak nyitva az Úrnak.
A vacsora bőséges, utána Brigitta szentségimádásra megy, én takarómba burkolózom, és elalszom.

Vasárnap

A reggeli mise után felmászunk a Krizevácra. Fél tízkor indulunk, a stációknál megállunk. Emlékszem néhány mondatra, amit a jelenlévő atyák mondanak: „Krisztus végtelen szenvedésében sem magára gondol, hanem Veronikára, akinek odaajándékozza arcképét. Mennyi szenvedő van körülöttünk, vajon le tudunk-e hajolni hozzájuk, meglátjuk-e bennük a Krisztust?”

„Azt mondod, hogy kövessünk téged. Miben, Uram? Te hordozod a terheinket, de szeretnéd, ha mi is segítenénk egymás terheinek hordozásában. Betegségeinkben, megkötözöttségeinkben, magárahagyatottságainkban. Te át szeretnél formálni bennünket, azt kéred tőlünk, forduljunk egymás felé.”

„Jézus azt mondta a gyerekekről, hagyjátok, hagy jöjjenek hozzám, mert ilyeneké az Isten országa. De most ezek az asszonyok mintha megvakulnának, nem látják Jézust! Nem elég tudni a fájdalmat, a fájdalmat enyhíteni kell! Nem elég látni a szomorúságot, oda kell állni a szomorkodó mellé! Most is sokan vannak, akik siránkoznak, mert annyi baj van a világon, de kevesen vannak, akik vigasztalnak – akár szóval, akár tettekkel, akár anyagiakkal. Bocsáss meg nekem is, amikor nem mertem, tudtam segíteni! Mert féltem segíteni. Bocsáss meg nekem, Uram!”

„Nem tudjuk, hogy az életünkben hányszor esünk el, de nem is ez a lényeg. Mert minden egyes eleséssel és felkeléssel meghal bennünk a régi ember, és feltámad az új. Elesünk és felkelünk, és mindig fogadkozunk, hogy többé nem esünk el. Te tudod, Jézusunk, hogy mennyire vagyunk erősek, és mennyire vagyunk gyengék.”

Egy óra felé érünk fel a hegyre. Egy kis szikla alá teszem azt a levelet, amelyet egyik barátom nyomott a kezembe indulásom előtt. Kérései voltak a Szűzanyához. A hegy tele hasonló, apró kövek alá csúsztatott cédulákkal.

Visszafelé egy idős apáca elé kerülök, aki a barátaival taize-i dalokat énekel. Bekapcsolódom.

Majdnem négy óra, amikor a Cenácolóba érünk, ahol egy magyar(!) és egy boszniai fiú tesznek tanúságot. (A Cenacolót Elvira nővér alapította ezelőtt harminc évvel utcán élő drogos fiatalok megmentésére. Ma már több mint hatvan ház működik „csupán” Isten gondviselése által.) Úgy, ahogy tavaly, elkápráztat a nyitottságuk, szívből jövő kedves egyszerűségük. A magyar fiú gyerekkorában járt már Medjugorjéban, sőt jelen van az a pap is, akinél ministrált.
„Nagyon nehéz nekem most beszélnem, mert látok ismerős arcokat.” Mindkettőjük megcsúszásának közös pontja a hazugság. „Maszkot viseltem, a jó fiú álarcát. Nem mertem önmagam lenni, mert féltem, hogy nem fognak szeretni a szüleim, a barátaim, a tanáraim, ha meglátják igazi valómat.”

Nem érzek szégyent bennük, inkább valamiféle felszabadult örömöt.

Este újra szentmise, utána gyógyító ima.

Hétfő

Reggel korán kelünk, mert Vickával találkozunk, az egyik látnokkal. Vicka a fiatal Törőcsik Marit juttatja eszembe. Szinte állandóan mosolyog, ahogy a Szűzanya üzeneteiről beszél. „ A Szűzanya azt kéri tőletek, hogy mindent ajánljatok fel Jézusnak. Szeressétek őt, és bízzatok benne.”

Utána Dankó atya, a nagydarab ferences szerzetes mesél elhívásáról. Előtte megkér, kapcsoljuk ki a kameráinkat. Végül gyógyít. Délben szentmise, utána gyógyító ima. Nem veszek részt rajta, hazamegyek és pihenek.

Este Rózsafüzér, majd újra szentmise a szabadban. Aztán Dankó atya lép a mikrofonhoz, Jézusról beszél, és arra kér, bízzuk magunkat nyugodtan Jézusra. „Add oda bátran a múltadat, a jelenedet, a jövődet! Add oda, nála van a legjobb helyen, ő az, aki a legjobban ismer és szeret a világon. Ne félj!”
Nagy levegőt veszek, és rábízom magam… Mintha egy nagy kő esne le a szívemről. Ugrálni szeretnék!

Kedd

A gyerekfaluban kezdünk, amit a háborúban elesett emberek gyerekeinek hoztak létre. Itt tart előadást Petár atya, egy idősebb ferences, aki szintén a Szűzanya üzeneteiről beszél. „Nemsokára meg fogjátok tudni a titkokat, amiket a Szűzanya bízott a látnokokra.” Ez mit jelent vajon? Délben, amikor gyalogolunk fel a Jelenések hegyére, Gábor atyához lépek.
„Nem tudom, de azt igen, hogy eddig a Szűzanya sehol nem jelent meg több mint harminc éven keresztül. Nyilván ennek oka van. Valamire nagyon fel szeretné hívni az emberek figyelmét.” A közelgő végre? Ezen később vitatkozunk kicsit Brigittával. Én Pio atya jóslatait említem, ő még nem hallott róla. Érdekes különben, Pio atya szobra szinte minden templomban jelen van.

A Jelenések hegyén együtt mondjuk a Rózsafüzért, közben a titkoknál itt is megállunk.

„Vajon te vagy már az igazi gazdagságunk, Jézus? Vagy van még mindenféle vágy, elképzelés, amihez  csökönyösen ragaszkodunk? Engedd, hogy valóban letegyünk mindent, hogy tiszta szívvel élhessünk!”

Délután közös magyar mise, mi Brigittával Nancy és Patrik, a Kanadából áttelepült házaspár épülőben lévő várát látogatjuk meg. Tanúságtételük szerint Patrik Szűz Mária üzeneteit olvasva döbbent rá, hogy élete, amiben több válás és több gyermek szerepelt, nem helyes. Jól menő üzleteit felszámolta, és Boszniába jött még a háború alatt. Itt kezdték el saját kezükkel építeni lelkigyakorlatos házukat, ahová adományokért vagy munkáért cserébe jöhetnek papok, szerzetesek, de akár világiak is. Egy önkéntessel beszélgetünk a kertben, mert Nancy nem ér rá, éppen lekvárt főz. Kiderül, másnap egy ukrán orvoscsoport jön, nőgyógyászok, akik magzatokat abortáltak…

Este a mise után hazaindulunk. Megint nem tudok aludni, bár néha becsukódik a szemem. Reggel, amikor Pestre érünk, egy óriási plakáton ezt olvasom: „Gyújtsd lángra a szívem!” Nahát, képedek el, és már majdnem szólok Brigittának, hogy milyen jó. Aztán figyelmesebben elolvasom: „Gyűjts pontokat!” – és nevetni kezdek magamban. Hát persze, ez az a város, ami pénzről és a szexről szól, legalábbis a felszínen. Nyolckor már a Rezső téren vagyunk. Másnap elmegyek egy könyvesboltba, és veszek egy könyvet Pio atya életéről.

Konkoly Edit

A fotók a szerző felvételei.

Korábbi írásaink Medjugorjéről:

Medjugorje 6.

Caviezel: „Ha Međugorje nem lenne, nem alakítottam volna Krisztust A passióban”