Talita

Keresztény női magazin

Megbocsátani Istennek

A harag tuze 1
Kemény, könyörtelen világot ábrázol „A harag tüze” című amerikai film, ahol még a szép emberi szándékok is visszájukra fordulnak. Aki ebbe a világba születik, mintha nem is tudna belőle kitörni, mert nem ismeri Istent, csak keresi. Van-e halvány reménysugár?

Most néztem meg a filmet, és mélyen, nagyon mélyen megindított. Isten szeretete néha nagyon egyértelműen és konkrétan megnyilvánul: lehajol hozzánk, és olyat tesz velünk, amit nem hittünk volna. Ezáltal esélyt ad, hogy béke és kiengesztelődés költözzön a szívünkbe.

Russel jó ember. Érdektelen, tisztességes életét éli: acélt gyárt, szereti haldokló apját, kisegíti mindig bajba kerülő öccsét, és ezt harag vagy neheztelés nélkül teszi. Egyszerűen megérti, hogy a testvére ilyen, vonzza a bajt, és neki ott kell állni, újra és újra talpra segíteni. Gyönyörű barátnője van, akivel annyira szeretik egymást, hogy Léna már gyereket szeretne tőle. Nagy szó, ha egy nő annyira rábízza magát egy férfira, hogy gyereket akar tőle. A lány nem magához láncolni akarja Russelt, nem birtokolni vagy uralkodni szeretne fölötte: egyszerűen kibontakoztatni akarja kettejük szerelmét, és úgy látja, eljött az ideje, hogy családdá váljanak.

Ekkor törik meg Russel élete: alkoholos állapotban (ám nem részegen) vezet autót, és éjjel egy figyelmetlen anyuka kihajt elé. Eltalálja a kitolató autó hátulját, ahol egy kisfiú ült. A gyerek meghal, Russel pedig börtönbe kerül.

A harag tuze 2Léna soha sem látogatja meg, irtózik a börtöntől. Russel öccse nehézfiúk hálójába kerül. Apja meghal, és Russel nem tud tőle elbúcsúzni. A sors (Isten) elkezdi Russel csuklóit – lélekben – átütni az ő vasszögeivel. Léna elhagyja, nem bírja az egyedüllétet, és talán az is tolja Russeltől, hogy annak már priusza van. Később beszélnek, és Léna nem tudja titkolni, hogy még mindig szereti Russelt, de már viselős az új partnere gyermekével. Ez a második szög egy hatalmas csapással metszi át Russel másik csuklóját.

Az Egyház (a katolikus) felelőssége is megjelenik a filmben. Képviselője mindig ugyanazokat a tanácsokat hajtogatja, (ami nem baj), de ugyanúgy, és ezért nem táplál lelkileg. Russel kétszer is elmegy templomba a filmben, és bár a pap minden egyes szava igaz, a Biblia és az Egyház tanításának megfelelően prédikál, szavai mégis üresek, éltető erő nincs bennük. A pap látszólag kísérletet sem tesz, hogy kövesse a körülötte élő embereket, hogy az írott Igét összekapcsolja a mindennapi és folyamatosan változó valósággal. Nem kéri bizalommal Isten rendes és rendkívüli kegyelmeit! (Úgy gondolom, hogy a hozzá hasonló keresztények miatt sokkal, de sokkal többet kell szenvedni a körülöttük élő embereknek, és sorsuk beteljesítése sokkal nehezebb feladat, mint egyébként lehetne. Az Egyház tagjainak nagy része vétkes a mulasztás bűnében, pedig Jézus beszélt is erről a talentumokról vagy mínákról szóló példabeszédben: nagyon haragszik az Úr azokra, akik nem használják tőle kapott képességeiket és adományaikat az Ő országa építésére. Akik ha kell, nem mondják a hegynek, hogy mozduljon odébb, mert úgy vélik, hogy kicsik ehhez. De nem is nekik kell a hegyet odébb mozdítani! A mi dolgunk a bizalomteljes kérés, majd Isten dolgozik.)

A harag tüze (Out of the Furnace) egy 2013-as amerikai lélektani dráma és thriller. Scott Cooper rendezte, a forgatókönyvet írta Scott Cooper és Brad Ingelsby. A producer Ridley Scott, Leonardo DiCaprio. A főszereplők: Christian Bale, Casey Affleck,Woody Harrelson, Zoë Saldana, Forest Whitaker, Willem Dafoe és Sam Shepard. A filmet az amerikai mozikban 2013. december 4-én mutatták be. Nálunk DVD-n kapható.

Russel éli tovább az életét, de fájdalma Isten iránti nagy haraggá kezd válni. Nagyon-nagyon szenved, és nem érti, miért. Támasza nincs, se reménye, hogy mindebből érték és valami jó fakad – vagyis van bármiféle értelme a szenvedésének.

Öccsét, Rodney-t a kemény fiúk megölik. Russel a saját kezébe veszi az ügyet, látva a rendőrség tehetetlenségét. Végül ott állnak hárman: a lábon és oldalba lőtt bűnöző, akit az életösztön még visz előre, Russel, aki minden fájdalmát és haragját belelövi a lelketlen gazemberbe, és a rendőr, aki próbál a lelkére hatni: ne válj gyilkossá!

Sosem felejtem azt a sóhajt, amit Russel kilehel magából, miután a drogdíler, többszörös gyilkos, nőverő holtan összeesik. Russel Isten képébe köpte a haragját. Megmutatkozott a benne rejtőző fenevad, akinek tette teljesen érthető – és teljesen helytelen. Bűn és irgalom együtt dolgozik most Russel lelkében. Szabadságot kap a bűn, hogy Russel jobban megismerje magát. Hogy őszinte lehessen magához és Istenhez. Hogy megnyíljon egy addig bezárt kapu kettejük közt.

A harag tuze 3
A férfi most ért a legmélyére annak a lelki szintnek, amelynek addig lezárt ajtaját a balesettel nyitotta meg Isten. És az ott őrzött rejtett bűnök (melyek nem is biztos, hogy a sajátjai, meglehet, a családjától örökölt, generációkkal ezelőttiek) következményei rögtön előjöttek és gyötörni kezdték: ittas vezetés, börtön, magány, Rodney halála. Russel tisztességesen küzdött velük, hordozta élete keresztjét, még Istenhez is fordult. És bár a templomi élmény nem tudott békét vinni életébe, Russel mégis akarta és őszintén kereste ezt a békét. Ezért van esély arra, hogy az irgalom az ördögi gonoszság mellett majd dolgozni tud, és miután a gyilkos harag elhagyja Russelt, vélhetően fokozatosan és szelíden hatalmába keríteni őt. A megölt gazemberből élete utolsó másodperceiben ugyanis előbújt az ember, és gyilkosával beszélgetett. Russel csendesen figyelte őt.

Még csak úton van az áhított belső béke felé, még tisztulnia és mélyülnie kell. Ugyanazt a rendet és tisztaságot kellene újraépítenie önmagában gyilkosként is, ami az övé volt szerető fiúként, bátyként és jövendőbeli hitvesként. Meg kell bocsátania magának. Russel is Isten fia, de miattunk, rest és emberi szabályaink-szokásaink mögé bújt hívők miatt, még csak nem is sejti ezt. Mennyi erőt meríthetne ebből! Mennyi kacskaringót megspórolhatna az életében, és mennyi fájdalommal kevesebbet kellene hordoznia!

Rajta nem múlt, ő kétszer is ott volt a templomban. Ő kereste Istent.
Csak mi tehetünk róla.

Toplak Zoltan

Forrás: Férfiak Lapja     A film itt megnézhető.

Képek: 1.    2.    3.

A szerzővel készített Talita-interjú:

“Férfi az, aki nem teszi jobbá a világot?” – Interjú Toplak Zoltánnal


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162