Megmenekültem a szexfüggőség ördögi köréből
A szexfüggőséget 1987-től tartják nyilván mint betegséget. Hatvan százalékban a férfiakat érinti, interjúalanyunk azonban a negyven százalékba tartozik. Zsófi csinos, a harmincas éveit elhagyó, diplomás nő, akit gyermekkora óta kísért ez a kóros állapot, képtelenné téve őt az intim kapcsolatok kialakítására és a szexualitás valódi élvezetére. Megtérése után, Isten segítségével sikerült változnia.
– Mikor vette észre, hogy ebben a betegségben szenved? Magától jött rá, vagy valaki ráébresztette?
– Magamtól jöttem rá. Azt vettem észre, hogy túlságosan üres az életem. Az üresség okát kezdtem kutatni, amikor rájöttem, hogy a férfiakat aszerint nézem, hogy jó pasik-e vagy sem. A nőket ugyanígy. Nagy jelentőséget tulajdonítottam az öltözködésnek, annak, hogy valaki jól néz ki vagy sem. A személyiségük valójában nem érdekelt.
– Mennyire érezte ezt kényszeresnek?
– Ha valakivel közelebbi kapcsolatba keveredtem, nagyon hamar elkezdtem a szexuális együttlétünkre gondolni. Mikor lesz, milyen lesz? Ha pedig már megtörtént, mindig vártam a következőt. Mint egy drogosnak, kellett az újabb és újabb örömforrás: a szex. Ez a szexuális együttlétek mennyiségében is megnyilvánult.
– Ha benne volt egy kapcsolatban, akkor csak a partnerével képzelte el a szexuális együttlétet vagy másokkal is?
– Az illető személyhez kapcsolódott főképp, de ezek nem voltak hosszú kapcsolatok. Előfordult az is, hogy ha valakit bemutattak, akkor róla is eszembe jutott a szex.
– A betegség egyik jellemzője, hogy zavarja a valódi kötődésben az embert.
– Igen, nem kötődtem valójában senkihez. Egy idő után úgy éreztem, mintha nem is én kívánnám a szexet, hanem valami – bennem. Mindig fontos dolog volt egy-egy találkozás alkalmával, hogy szeretkeztünk-e vagy sem. Ha nem, csalódott voltam, és önkielégítésbe menekültem. Hogy mennyire abnormálisak voltak abban az időben a kötődéseim, jól példázza az a történet, amikor egy abortusz után a szeretőm, aki nem vállalta a babát, várt a kórház bejáratánál. Együtt mentünk hozzá, és már a liftben elkezdtünk szeretkezni. Nemhogy kidobtam volna, mindent megtettem, csak hogy ne hagyjon el.
– Érzett kielégülést a szexuális együttlétek után?
– Igen, de nagyon hamar jelentkezett újból az éhség. Valami betöltetlen hiány motiválta ezt az egészet.
– Előfordult, hogy amikor nem volt férfi az életében, akkor ezt fantáziálással és önkielégítéssel pótolta?
– Előfordult. Ez az egész kicsi gyerekkoromban kezdődött. Ott még fantáziálás nélkül, csupán az önkielégítés volt fontos számomra. Nem tudtam, mit csinálok, csak azt, hogy ha bizonyos dolgot, akkor az fantasztikus örömet szerez.
– A neveltetése nem játszhatott szerepet a betegsége kialakulásában?
– Olyan családban nőttem fel, ahol nem voltak őszinték az emberek. Hiányzott az érintés, az ölelés. Ráadásul az egészet körüllengte valamiféle kötelező vallásosság, templomba járás. Akkor szerettek, ha jól viselkedtem. A szeretetet ki kellett érdemelni. Önkielégítésbe menekültem. Ez volt az egyetlen örömforrás számomra, illetve később, amikor megtanultam olvasni, a könyvek.
– Mint minden függőséghez, a szexfüggőséghez is társulnak elvonási tünetek: remegés, izzadás és szégyenérzet. Volt része ilyesmikben?
– Szégyenérzet bennem is volt.
– Uralkodni és birtokolni vágyás is lehet e mögött a szexuális késztetés mögött. Ön érzett magában ilyesmit?
– Persze. Minden partneremet szerettem volna birtokolni. Ragaszkodtam hozzájuk.
– Néhány éve volt egy hosszabb kapcsolata is. Változtatott ez valamit akkor az érzésein?
– Hiába voltak rendszeresek a szexuális együttléteink, akkor is hiányt éreztem. Érzelmileg nem volt telített az a kapcsolat sem. Ott is jelen volt egy éhség, ami nem csillapodott. Akkoriban is előfordult az önkielégítés, csak ritkábban.
– A betegséget a szakirodalom szerint egyfajta összeomlás követi, amikor a betegnek elege lesz az egészből.
– Egy idő után valóban ez történt. Emlékszem, hogy megtérésem után még egy ideig nem szembesültem azzal, hogy az önkielégítés bűn. Egyszer egy templom falán olvastam néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. Akkor ez nagyon megviselt. A megtérésemkor a szexuális célú kapcsolataimat azonnal felszámoltam. Megértettem, hogy csak használtam az embereket. Később rájöttem, hogy az önkielégítés ugyanilyen, csak akkor a saját testemet használom. Kértem Isten segítségét. Nem sokkal később eltűnt mindenféle vágy az önkielégítéssel kapcsolatban is. Ma már, ha egy férfira nézek, az embert látom benne. Nem képzelem el, milyen lehet az ágyban. A keletiek szerint léteznek csakrák. Nos, én úgy éreztem, mintha az a bizonyos gyökércsakra bezárult volna, és máshol nyílt meg bennem a kapu.
– Ma már fölismeri, ha valaki szexfüggő a környezetében?
– Sok embert főképp a szex motivál. Nem értik a szexualitás lényegét, ami a teljes önátadás. A férfiak egy részének az a fő problémája, milyen lesz a nővel az ágyban. Holott, hogy milyen lesz este, az nappal dől el. Függ az együtt töltött idő milyenségétől. Hogyha valakivel mély bizalmi kapcsolatom van, és szeretem, akkor a szex vele nem lehet rossz, szerintem. Mert a szexualitás nem technika kérdése, nem a simogatás erősségétől vagy a méretektől függ. Azzal az emberrel tudom jól megélni, akit annyira szeretek, hogy így is kifejezem iránta az érzéseimet.
– Akkor ma már tud kielégítő is lenni az ön számára egy szexuális együttlét.
– Ha bensőséges kapcsolatban történik, akkor igen. Akkor euforikus.
– A szexfüggőség és a társfüggőség határvonala eléggé képlékeny. Nem gondolja, hogy társfüggő is volt?
– Jézust befogadtam az életembe, és az ő szeretete mintha meggyógyította volna a szeretetre való hatalmas vágyamat, amit függőségeimmel próbáltam csillapítani. Segítségével menekültem meg a szexfüggőség ördögi köréből. De kísértések mindig vannak. Ha rendszeresen imádkozom, Jézus van az első helyen, és így minden működik. Korábban féltem az egyedülléttől, féltem a magánytól. Ma már nem jelent problémát. Megtapasztaltam, hogy Jézus mindig velem van, és mindig szeret. Azok számára, akik nem hisznek, tudom, hogy ez furcsa. De ő ma is létezik, érezhető a jelenléte.
Vadász Botond
Nyitókép: innen
Tweet