Talita

Keresztény női magazin

Megpróbálja megváltoztatni a világot

szavva_atya 
Szavva Michalidisz atya a limaszoli (Ciprus) Emberszerető Krisztus orosz ortodox templom elöljárója. 2004-ben alapította meg a szigeten a nőkereskedelem áldozatainak első menedékházát, amely fennállása óta már több mint 300 nőt fogadott be, többségük a volt Szovjetunió országaiból érkezett. Az atya többek között a prostitúcióról, a képmutató hatóságokról, a tisztaságról beszélt a pravmir.ru honlapnak. A cikk magyarul az Ortodox Szemlében jelent meg.

Amikor Szavva atya prostituáltakkal találkozott

Valaha a prostitúcióval foglalkozó nőket rendkívül veszélyeseknek tartottam, úgy gondoltam, hogy nem szabad velük semmilyen kapcsolatot fenntartani.

Tíz évvel ezelőtt egy görög pap megkért, hogy beszéljek egy moldáviai lánnyal, akit csalással kényszerítettek arra, hogy a szexiparban dolgozzon, de végül sikerült kiszállnia. A várt szörnyeteg helyett egy törékeny, angyalarcú lánnyal találkoztam. Annak ellenére, hogy paptestvérem és a hívek segítettek neki, a kétségbeesés pillanatában végül öngyilkosságot követett el. Pszichológiai problémái voltak…

Emlékszem egy más esetre is, ami szintén a menedékház létrehozása felé terelt engem. Nagypéntek volt. A szertartás után lányok egy csoportja jött hozzám gyónni. Én naiv ember voltam, láttam ugyan, hogy rövid szoknya van rajtuk, de mégsem fogtam fel, hogy mivel foglalkoznak.

Amikor az első lányt gyóntattam, megkérdeztem tőle: „Ugye ismered az Isten törvényét, ami megköveteli a házasság előtti tisztaság megtartását? Talán van valami, amit meg szeretnél gyónni?”. Azt felelte: „Szeretnék tisztán élni, de nem tudok, mivel kabaréban dolgozom”. A lányok a kabaréban hivatalosan táncosnőként dolgoznak (bár e táncok szintén a szexuális kizsákmányolás egyik fajtáját jelentik), de rákényszerítik őket a prostitúcióra is.

Győzködni kezdtem őket, hogy hagyjanak fel ezzel a munkával, ne árulják a testüket, egyszerre pusztítván mind testüket és lelküket is. Egyúttal azonban azt is megértettem, hogy nem tudok semmi konkrétumot nyújtani a számukra. Ekkor határoztam el, hogy létrehozom a menedékházat.

A ciprusi Szavva atya gimnázistaként Tolsztojt, Dosztojevszkijt olvasott, egyetemista volt, amikor elkezdett oroszul tanulni. Az Athosz-hegyet is megjárta, tanult Párizsban, járt Oroszországban. Előbb hittanár, majd pap lett, jelenleg az orosz ortodox egyházközséget vezeti Limaszoliban. Életéről hosszabban vall az Ortodox Szemlében olvasható interjú második felében.

A nők ciprusi fogságáról

A nőkereskedelem áldozatául esett lányoknak, a rabszolgatartóiktól (futtatóiktól) való szabadulásuk után két lehetőségük van: a rendőrséghez fordulnak és Cipruson maradnak, hogy becsületes munkát találjanak, vagy visszatérnek a hazájukba. Ez utóbbi gyakran elfogadhatatlanabb a számukra.

A rabszolgatartók elleni bírósági eljárás az áldozatok számára nagyon fájdalmas és gyakran eredménytelen. Nem minden futtató nyeri el a méltó büntetését. A ciprusi kormánynak fel kellene hagynia azzal a képmutató eljárással, hogy munkavállalási engedélyt és vízumot ad ki azoknak a lányoknak, akik azért érkeznek hozzánk, hogy a sziget éjjeli klubjaiban dolgozzanak. Mindenki tudja, hogy őket prostituáltként fogják dolgoztatni.

Egyesek Cipruson és Oroszországban úgy beszélnek: „Minek segíteni ezeknek a nőknek, hiszen tudatosan akarnak prostitúcióval foglalkozni?” De mit jelent az, hogy „tudatosan!?” Egyetlen normális lány sem akar prostituált lenni. Egyszerűen néhányan megbékélnek ezzel a pénz miatt.

Emlékszem, a ciprusi prostitúció problémáját vizsgálva egy felsőfokú végzettségű lánnyal beszélgettem, aki a Lemesza kabaréban dolgozott. Többször jött Ciprusra, ez tudatos választás volt. A lány a következőket mondta nekem: „Amikor a lányt először kényszerítik a prostitúcióra, akkor rettenetes sokkot él át. Ha valaha visszatérek Ukrajnába, akkor figyelmeztetni akarom őket, hogy hogyan működik a nőkereskedelem külföldön!

Arra a kérdésemre, hogy ő maga nem akar-e megmenekülni, a lány így felelt: „Én már megszoktam… Vettem otthon gépkocsit, vettem lakást a gyerekemnek…

Lehetőséget kell adni ezeknek a nőknek, hogy megértsék a rendkívül súlyos következményeket, amelyek mind fizikaiak, pszichológiaiak és spirituálisak.

szavva_atya2Menedékház elváltak számára

A menedékház egyik volt lakója egy moldáviai lány volt, akit először Görögországban kényszerítették prostitúcióra. Ezután önként jött Ciprusra 2-3 alkalommal, hogy prostituált legyen egy kabaréban. Válófélben volt, otthon várta a gyermeke. Egyszer csak megérezte, hogy már nem bírja tovább. Eljött hozzám, befogadtuk a menhelybe, később segítettünk neki, hogy pincérnőként el tudjon helyezkedni, majd, hogy hazatérhessen. Megadtam neki egy ortodox lelkiatya címét Kisinyovban, aki tanítani, vezetni kezdte a lányt. Most már teljesen más ember. Egyiptomi Szent Mária története napjainkban is megismétlődik.

Előfordul, hogy a szexuális erőszakon átesett áldozatok ciprusiakhoz mennek férjhez. De kik ezek a férfiak? Volt klienseik a kabaréból, akik megszokták a „szabados” életmódot. Egy idő után általában elhagyják a feleségüket, akik gyakran állapotosak, vagy már gyermekük van. Most egy másik menedékházat is létre szeretnék hozni, éppen az ilyen elvált asszonyok számára.


A fenyegetésekről

Előfordul, hogy a nőkereskedelemmel foglalkozók megpróbálnak valahogy megfenyegetni. Egyszer egy közös ismerősön keresztül megüzenték, hogy meg fognak gyilkolni, hogy a killernek 20000 dollárt adtak. Ezek szerint ennyit érek. De van nálunk egy közmondás: „Ne félj a kutyától, ha ugat”.

Természetesen behunyhatnám a szemem és mondhatnám, hogy úgysem tudok mindenkit megmenteni, inkább csendesen szolgálok! De apám egyszer azt mondta nekem: “Isten nem fog elítélni azért, hogy nem változtattad meg a világot, ha legalább megpróbáltad…”

Mindennek oka a szegénység?

Hivatalosan vannak törvényeink a nőkereskedelem ellen. De ezek sajnos nem működnek. A jogrendszer nem úgy működik, ahogy kellene. Olyan törvényre lenne szükségünk, mint Svédországban vagy Norvégiában, amelyek a férfiakat büntetik, a klienseket, akik pénzükkel működtetik a szexipart.

A török hadsereg által megszállt Észak-Cipruson ugyanezek a problémák, mint nálunk, a Ciprusi Köztársaságban. Egyszer egy, a nőkereskedelem ellen küzdő moldáviai szervezetből hívtak, és segítséget kértek egy lány számára, aki a szó szoros értelmében nagyon szenvedett, mind erkölcsileg, mind fizikailag. Akarata ellenére végeztek el rajta egy műtétet, hogy több klienst ki tudjon szolgálni… Az amerikai nagykövetségen dolgozó barátaimon keresztül a nagykövethez fordultam, és végül a lány kiszabadult.

A prostitúció egyik fontos oka, nem csak Cipruson, hanem mindenütt, erkölcsi. Világos, hogy egyetlen lány sem születik prostituáltnak. De ha beleegyezik abba, hogy férfiak előtt egy kabaréban táncoljon, lépést tesz a következmények felé. Talán nem tudják ezek a lányok, hogy nem néptáncról van szó?

Olvastam egy Ukrajnában végzett felmérés eredményeit, amely során nőket kérdeztek arról, hogy elmennének-e külföldre klubokba, kabaréba dolgozni. Az idősebbek döntő többsége nemmel válaszolt. A fiatalok többsége azonban igent mondott. A Szovjetunió szétesése után – mivel nem rendelkeztek semmilyen egyházi alappal – az új nemzedék mindent fogyasztani kezdett, amit Nyugaton látott, még a rosszat is. Nagyon sok függ az erkölcsi neveléstől. A szülők jó példája a fontos, a valóságos, nem külsődleges egyházi nevelés.

A szegénység kétség kívül kísértés. De a prostitúció problémájának gyökerei egyáltalán nem gazdaságiak. A legjobb megelőzés a prostitúcióval szemben, ha a lányok és fiúk teljes értékű keresztény műveltséget és nevelést kapnak, hogy igény legyen bennük a tisztaságuk megőrzésére a házasság előtt.

Az az ember, aki a szabad szerelmet választja a házasság előtt, egy kis lépést tesz a rossz irányba. Emlékszem, az egyik lánynak az anyja így beszélt: „Ha különféle férfiakkal alszol, akkor miért nem pénzért teszed?”
szavva_atya4A házasság előtti tisztaságról

A házasság előtti tisztaság nagy téma. Korábban Cipruson két erkölcs létezett: egy szigorú a nők számára és egy másik a férfiaknak. Az én nemzedékemben a lányok megőrizték tisztaságukat a házasságig. A férfiak esetében más volt a helyzet. Az ő viszonyulásuk az volt: „épp most, a házasság előtt, van jogunk ’félrelépni’”.

Ma a fiatalok azt mondják: „Hogyan lehetne jó intim kapcsolatunk a feleségünkkel, ha nem fogjuk tudni, hogy hogyan történnek a dolgok, akkor nem válhatunk igazi férfiakká?”. Erre azt szoktam felelni: „A nyulaim három hónapos koruktól kezdve párzanak, nem különböztetvén meg a partnereiket. Azt hiszitek, hogy ez a férfiasság jele?”.

Ma már a nők is követni kezdték a férfiak rossz példáját: „Ha neki lehet, akkor nekem miért nem?” Ennek azonban óriási következményei vannak. Hiszen a nő tudat alatt érti, hogy szervezete, pszichéje a családra van teremtve, de itt ennek lerombolása történik. Ez a „szabadság” a férfi számára sem hoz semmi jót.

Ha mindkét házastárs megőrzi tisztaságát a házasság előtt, akkor a házasságban nem lesz bizalmatlanság, mivel nem rendelkeznek majd zavaró, szükségtelen tapasztalattal. Azoknak, akiknek volt házasság előtti tapasztalatuk, hajlamosak arra, hogy feleségeiket más nőkhöz hasonlítsák, könnyebben elérik őket a kísértések…

A cikk az Ortodox Szemle írásának rövidített, szerkesztett változata. A fotókat is innen vettük át. (Kóczián Mária)

Kapcsolódó cikkeink:

A szépséges mártír – Jelizaveta Fjodorovna Romanova

A magány csapdájában 1. – Az ítélkezés

Nőnap fehéren-feketén: a szent és a szajha 18+


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162