Talita

Keresztény női magazin

Megszentelik a Tiszát, a Dunát a görög katolikusok

Kocsis Fülöp vízszentelés nyitó 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye hírül adta, hogy Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita ünnepélyes szertartás keretében megszentelte ma a Tiszát Szolnoknál, holnap pedig, Vízkereszt ünnepén a Duna vizét szenteli meg a Batthyány tér melletti rakparton. A vízszentelés a hazai keresztény szokások között az egyik legcsodálatosabb!

A Magyar néprajz ezt írja a görög katolikus vízszentelési szokásokról:

A vízkereszt népi liturgiájának középpontjában a vízszentelés és a szenteltvíz áll. Mivel a görög vízszentelési szertartás jóval ünnepélyesebb a latinnál, az ilyenek iránt mindig fogékony népi képzelet nagyobb erőt is tulajdonít a görög katolikusok szenteltvizének. Vegyes vallású falvainkban él ez a hit, s a görög katolikusokkal együtt élő protestánsok körében is megtalálható.

A római katolikusoknak ma már jórészt a templomban végzett vízszentelésével szemben a keleti szertartású egyházközségekben korábban általános szokás volt, de máig is erős a törekvés, hogy a vízszentelés lehetőleg természetes állapotú vízen történjék. Ahol patak vagy folyó van a közelben, helyenként ma is körmenettel vonulnak a partra a templomból (Bartha E. 1980: 77; Petercsák 1985: 46). Itt a jégen kereszt alakban vágott lékbe a pap beleoltja az égő hármas gyertyát, s a hívek innen merítik az otthonra szánt szenteltvizet. Máriapócson a patak jegébe vágott lékbe állították a szertartáshoz használt asztalt. A pap az égő gyertyát a vízbe mártotta, majd a keresztet is háromszor megmerítette. Más adatok szerint Budán a görög katolikusok a Duna mellett tartották a vízszentelést. A pap itt is a folyóba dobta a keresztet, amit azután kihoztak a vízből. A múlt század végén és századunk első éveiben Ungváron az Ung folyó jegébe vágott léknél szentelték a vizet (Vízkereszt 1901). A Bodrog-parti görög katolikus parókiákban a vizet századunk első felében a Bodrog jegén szentelték. A jégből kivágott keresztet a hívek virágkoszorúval ékesítették fel. A kereszt egészen a tavaszi olvadásig a szentelés helyén maradt a jégen, amikor azután maga is megindult lefelé az árral. Az adatok szerint a folyó szennyezettsége, és hogy emiatt csak ritkán fagy be, szerepet játszott a szokás megszűnésében (Bartha E. 1986: 316).

Kocsis Fülöp vízszentelés

A metropolita beleoltja az égő hármas gyertyát a Tisza vízébe

Ahol tiszta vizű patak vagy folyó nincs, kútnál végezték a szentelést. Több nyírségi templom kertjében külön a vízszentelés céljára ásott kút található, de megfelel a vízszentelésre a pap vagy valamelyik közeli gazda kútja is. A kút melletti szertartás során többnyire a dézsában megszentelt vízből öntenek a kútba. Hajdúdorogon századunk elején a falu legnagyobb kútjánál szentelték a vizet, ahová a hívek a pap vezetésével, templomi zászlókkal, körmenettel vonultak. Buj községben a pap a kút vizébe dobta kézikeresztjét, amit a szertartás végén egy híve hozott fel onnan (Bálint S. 1973: 153).

A víz megszentelését a 20. század elején a legtöbb helyen – nyilvánvalóan a hajdani évkezdet hagyományainak maradványaként – lövöldözéssel, díszlövésekkel kísérték.

A víz vétele csak részben történik a szentelés helyszínén a patakból, kútból, dézsából. Sokan otthonról viszik a vizet a szertartásra, vagy másutt merítik meg üvegjeiket. A szenteltvizet azután a hétköznapi élet során az általánosan ismert gyakorlat szerint alkalmazzák.

Tokaj-Hegyalja több görög katolikus szőlőtermelő közösségében szórványosan előforduló szokás, hogy a gazda vízkereszt napján szőlőjébe megy, s a jó termés érdekében meghinti a tőkéket szenteltvízzel. Abodon a jószágot annál a kútnál itatták meg, ahol a szentelés történt. A Nyírségben többfelé szokás a vízkereszti szenteltvízben való babfőzés, amely kapcsolatban állhat a keleti egyházban korábban halotti eledelnek számító bab fogyasztásának a karácsony és vízkereszt közötti időszakra vonatkozó tilalmával, illetve annak feloldásával is. Zempléni görög katolikusaink úgy tartják, hogy a vízszentelést követő héten nem szabad mosni, a néphit szerint ugyanis ilyenkor minden víz szentelt. (Forrás)

Kapcsolódó cikkünk:

Jézus megkeresztelkedédének ábrázolásai


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162