Minden kötelező védőoltás szükséges?
Abban mindenki egyetért, hogy az oltás erőteljes beavatkozás az emberi szervezet normális, természet adta működésébe. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy ez a beavatkozás megéri-e.
Az orvostársadalom hivatalos véleménye szerint igen, mert az egészségmegőrző hatás sokszorosa az oltási szövődményeknek. Az ellenzők szerint (akik között orvosok is vannak szép számmal) egyes oltások szükségtelen és rossz beavatkozások.
Néhány napja érdekes hírt olvastam az elitmed orvosi portálon:
Egyre hangsúlyosabban lépnek fel a kötelező védőoltások ellen, így csak az a vakcina maradhat meg, amely bizonyítottan szükséges – mondta Horváth Ildikó arra a kérdésre válaszolva, meddig marad kötelező oltás a BCG. A tüdőgyógyászati tagozat elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy hazánkhoz hasonló mutatókkal rendelkező országokban már kivezették a BCG oltást. Hazánkban szélsőséges különbségek mutatkoznak tbc tekintetében a nyugati és a keleti országrész között, így az általános kivezetést másfél évvel ezelőtt nem javasolta a tagozat, mert nem megoldható, hogy egyes régiókban kötelező legyen az oltás, másutt pedig ne. [Tehát ma a Dunántúlon szükségtelenül kapják meg a néhány napos csecsemők a BCG-oltást, a Tiszántúlon azonban még lehet némi haszna – a szerző megjegyzése.] A döntést ötévenként vizsgálják felül.” Forrás: elitmed
Jól értem? Ezek szerint, ha nem lennének a tiltakozások, tudatosan adnák továbbra is azokat a védőoltásokat, amelyek nem is szükségesek?! Ez tehát az egészségügyi hatóságok valódi hozzáállása az oltás-kérdéshez: adjunk kötelezően minél többet, amíg a lakossági ellenállás visszakozásra nem kényszerít? Nehéz efelett napirendre térnem…
Nem szeretem az „oltsunk vagy ne oltsunk?” – típusú kérdésfeltevést, mert túlságosan sarkított, ítélkező, fekete-fehér választ igényel. Vannak vidékek a földön, ahol egészen eltérő egészségügyi körülmények között élnek emberek, és a betegségeik is specifikusak – ott az ő igényeiket és lehetőségeiket kell figyelembe venni. Arra a kérdésre, hogy egy megnevezett védőoltás szükséges-e egy konkrét időben és helyen, már lehet egyértelmű választ adni. Úgy tűnik, a BCG esetében 2016-ban, Magyarországon, a válasz egyértelmű „nem” lesz.
A gyerekeim születése táján még boldog, felelőtlen tudatlanságban éltem, és kérdőjelek nélkül fogadtam el az előírásokat, viselve azok következményeit. Csak saját rossz tapasztalataimból okulva, lassan alakult ki bennem a tanulság: a tudásom szerint felül kell vizsgálnom mindent, amit felsőbb tekintélyek sugallnak vagy egyenesen rám nyomnak. Többféle szakirodalmat olvastam oltás-témában pro és kontra, ráadásul asszisztáltam a három gyermekem különféle oltás-mellékhatásainál és szövődményeinél. Most kap a homlokához néhány orvos: „Csak ezt ne, a bölcsész végzettségű anya beleártja magát az orvostudományba!” A rosszalló orvosok figyelmét szeretném felhívni, hogy ha a gyermek bármitől megbetegszik, a végső felelősség a szülőké. Valószínű, hogy ma már megtagadnám az oltások beadását egyéves kor előtt, és ezért rengeteg idegeskedésnek, vegzálásnak tenném ki magamat (meg a családot). Lehet, hogy nem bírnám a harcot a hatósági nyomással – szerencsére nem próbáltam.
A gyógyszeripar anyagi érdekeltsége alapjaiban határozza meg az orvosi kutatások irányait és magát az orvosi gyakorlatot.
Hihetünk-e azoknak az egészségügyi reklámoknak, amelyeket egy gyógyszergyártó cég pénzel, vagy egy olyan orvosnak, aki elfogadja egy-egy gyógyszerforgalmazó cég kedvezményeit?
Létezik-e egyáltalán olyan egészségügyi testület, amely szabad tapasztalatokon alapuló, anyagi érdektől mentes döntéseket hoz? Remélem, igen…
„Tüdőgyulladás elleni”, „kullancs elleni”, „méhnyakrák elleni védőoltás” – olvashatjuk az orvosi rendelőkben kitett reklámplakátokon, a patikai ingyenes újságokban, az óriásplakátokon… Azt sugallják, hogy egyetlen típusú oltással egyszer és mindenkorra megszabadul az ember egy egész betegség-csoporttól! Csak kutatómunkával derül ki, hogy a köznyelven „kullancs elleni védőoltásként” emlegetett szer az ötvenvalahányból csak az egyik, kullancs által terjesztett kórokozó ellen ad többé-kevésbé biztonságot. A HPV-oltás esetén is megfigyelhető, hogy a kampány kezdetén még megemlítették: a HPV fertőzés gyakran kimutatható méhnyakrákos esetekben, tehát valószínűleg nagymértékben felelős a rák kialakulásáért. Később egyre ritkábban szerepelt a kommentárokban a „valószínűleg”, átvette helyét a „biztosan”, és ma már azt mondják-írják a szakemberek, hogy szinte valamennyi méhnyakrák kialakulásért a HPV a felelős. Vajon mennyi idő múlva tűnik el a „szinte”?
Kisebbik lányom kérdezte nemrég, látva az óriásplakát-kampányt: „Anyu, te nem oltatsz be engem és a nővéremet HPV ellen?” „Nem, mert a HPV-t lehet szűrni. Ha HPV-fertőzésed lesz, homeopátiás szerrel meggyógyítható. Én is így gyógyultam ki belőle.” Magam ugyanis használom a homeopátiát, semmilyen tudományos vagy vallási aggályom nincs vele szemben. Mellette szól az összes tudománytörténeti ismeretem, ráadásul tizenhat éve bizonyítja jó hatásait a családban.
Milyen bosszantó lehet ez a válasz azok számára, akiknek érdekük, hogy minél több oltóanyagot megvegyenek az emberek!
Az MMR (kanyaró, mumpsz, rubeola elleni) oltás bevezetésének éveiben orvos ismerőseim ismerni vélték azt a döntéshozót, akinek egy gyógyszergyártó cég „jutalmat” adott a kötelezővé tételért cserébe (távol-keleti nyaralás?). Akár igaz, akár nem, az ilyen gyanúk kikezdik az orvosi-gyógyszerészi szakma hitelét, és az egészségügyi hatóságok kompetenciáját is megkérdőjelezik. Hiszen lett volna alternatíva az oltással szemben: a 12 éves lányok szűrése rubeolára, a 12 éves fiúk szűrése mumpszra. Így az oltást csak azoknak kellett volna megkapniuk, akikben 12 éves korukra még nem alakult ki természetes védettség. Mégis a kötelező kiskori, kombinált oltás lett a „befutó”.
Figyelemmel követem az évek óta folyó, egészségügyi felvilágosításnak álcázott reklámkampányt a bárányhimlő elleni védőoltás kötelezővé tételéért. Ezt a hétköznapinak mondható betegséget egyre veszélyesebbnek, riasztóbbnak, „báránybőrbe bújt farkasnak” tüntetik föl, hogy az anyák egyre jobban féltsék gyerekeiket, így majd könnyen elfogadják az újabb kötelező oltást.
A gyógyító ipar valódi, profitorientált valósága időnként lelepleződik a látszólag óvó külső mögött.
Ilyen eset volt a járványokkal kapcsolatos hisztériakeltés az elmúlt években, az emberek megelégelték a sorozatos járvány-riogatást (madárinfluenza, emberi influenzák félévente váltakozó törzsei). A vakcinagyártás körüli kétes üzelmek, a háziorvosokra gyakorolt presszió, a WHO felelősségét firtató felvetések szintén megtépázták a védőoltások tekintélyét.
Időnként a művészek is megteszik a magukét, hogy a közönség figyelmét felhívják a visszásságokra, az álságos propagandára. Az elszánt diplomata című filmet néhány éve lenyűgözve nézték végig velem együtt nagykamasz gyerekeim. Arról szól, hogy egy diplomata (Ralph Fiennes) felesége (Rachel Weisz) Afrikában karitatív munkát végzett, de brutálisan meggyilkolták. A férfi megpróbálja kideríteni párja meggyilkolásának körülményeit. Fény derül a gyógyszergyárak ál-jótékonysági afrikai tevékenységére: csak azok az afrikaiak kapnak orvosi ellátást, gyógyszert és segélyt, akik vállalják különféle gyógyszerek és vakcinák tesztelését – persze általában tudatlanul. Egy földrésznyi kísérleti labor. A filmből kiderül az is, mennyire hiteltelenek a harmadik világról szóló statisztikák, például hogy mennyivel csökkent a gyermekhalandóság valamelyik oltás afrikai bevezetése után… Nincs ugyanis olyan statisztikai módszer vagy számlálóbiztos, aki meg tudná számolni a táborokon kívül élő, utak mentén, elhagyatottan, szomjan, éhen és betegen „elhullott” emberek tömegeit, és azt össze tudná vetni korábbi adatokkal.
„Ezt a filmet biztosan a gyógyszerellenes lobbi pénzelte!” – mondta egy ismerősöm. Hát, ha létezik ilyen, és rendelkezik komoly tőkével, örülök neki.
Én magam is szeretném hinni, hogy a film fele sem igaz. De a fele is sok, mint az egyre szaporodó (kötelező) védőoltásoké.
Kölnei Lívia
Szövegközti kép: Az elszánt diplomata c. film (2005) egyik jelenete
Hasonló témájú cikkeinkből:
A hosszú élet titka: a mértékletesség lenne?
A német gyógyszeripar “árnyoldalai” – egyedi vagy világmodell?
Tweet