Talita

Keresztény női magazin

Mondd, te kinek hinnél? – „Igazságok” fogságában

megmondoember1
Igyekszem lépést tartani a korral. Figyelem az új információkat, főleg amelyeknek szerepe lehet az életemben, és elfogadom a változó véleményeket – néha mégis a fejemhez kapok. Indokolt lehet ennyi homlokegyenest eltérő vélemény?


Életem során már rengeteg egymásnak ellentmondó – de a maga korában megfellebbezhetetlen igazságnak tartott – véleményt hallottam.

Gyermekkoromban abszolút tekintélynek tartottam a tudósokat, és tiszteltem a tanárokat, politikusokat, hivatalnokokat, általában a felnőtteket. Meg se fordult a fejemben, hogy tévedhetnek. Kamaszként már észrevettem a felnőttek hibáit, hiányosságait, tévedéseit. Lassan megkérdőjeleződött bennem, hihetek-e mindenben nekik, és a tekintélytiszteletem lassan kezdett normális méreteket ölteni, vagyis zsugorodni.

Ebben a folyamatban nagy szerepe volt azoknak a megcáfolhatatlannak tűnő, hivatalos nézeteknek, amelyeket a közvélekedés is átvett – néhány év múlva azonban sokszor ugyanazok cáfolták meg, akik korábban állították. Új nézet, új vélemény vette át a helyét – ugyanolyan megfellebbezhetetlen tényként, mint a korábbi.
„Hiszen ez természetes folyamat” – mondhatná bárki. Részben valóban az. A tudomány fejlődik, az emberi megismerés határai tágulnak, érthető tehát, hogy a korábbi elképzelések tarthatatlannak bizonyulnak. Ennek tudatában viszont nem természetes, hogy a különféle hivatalok képviselői, a megmondóemberek átmeneti tudásukat végleges (és végletes) igazságként hangoztatják. S ha a „végleges” igazság megdől, senki nem pironkodik.
Az is gyakori, hogy egymás mellett, párhuzamosan futnak az egymásnak ellentmondó, hivatalos meggyőződések, és mindkét oldalon egyforma súlyú tekintélyek védik a maguk eltérő álláspontját.

Nagyban nehezíti az életünket, hogy átmeneti, de kötelezővé tett „igazságok” szerint kell élnünk, és senki nem teszi hozzá, hogy „jelenlegi tudásunk szerint ez a legjobb, ezért ezt tegyétek”. Így az egyszerű emberek leszoknak a gondolkodásról, a megkérdőjelezésről, az egyéni lelkiismeret használatáról.

Íme, példáim sora – témák szerint:
megmondoember2

Politika, történelem, világnézet

A világ története egyenes vonalú fejlődés. – A világ története nem mindig egyenes vonalú fejlődés. – A világ története körkörös visszatérés. – A világ a vesztébe rohan.
Nincs lelke az embernek. – Van lelke az embernek.
Isten létezik. – Isten nem létezik.
A szocializmus és kommunizmus örökké élni fog. – A szocializmus és kommunizmus a történelem zsákutcája.
Mátyás igazságos király volt. – Mátyás igazságtalan adókat vetett ki a szegény népre.
Kossuth a legnagyobb magyar. – Széchenyi a legnagyobb magyar.
Görgey Artúr áruló volt. – Görgey Artúr kiváló hadvezér volt.
A Horthy-korszak „fehérterror” volt. – A Horthy-korszak nehéz, de dicső korszak volt.
1956-ban ellenforradalom volt. – 1956-ban forradalom volt.

Háztartás, étkezés, gyereknevelés

Az öntöttvas és a zománcos edények korszerűtlenek, az alumínium és műanyag edények modernek, korszerűek. – Az alumínium és műanyag edények rákkeltők, a teflon edények korszerűek. – A teflon lábasok rákkeltők, a hőálló kerámia edények korszerűek, egészségesek.
A mikró korszerű, energiatakarékos, veszélytelen melegítő eszköz. – A mikró veszélyes, egészségre ártalmas eszköz.
A kávénak sok kedvező élettani hatása van. – A kávé felelős az érrendszeri betegségek egy részéért.
Egyél sok tengeri halat, mert egészséges! – Ne fogyassz tengeri halat, mert a húsuk nehézfémekkel szennyezett!
Tenyésztett halakat fogyassz, mert egészséges! – A tenyésztett halakat antibiotikumokkal tömik tele, ne fogyaszd!
A margarin sokkal egészségesebb, mint a vaj. – A margarin gyakorlatilag műanyag, a vajban legalább természetes anyagok vannak.
Olajban süss, ne zsírban, mert sokkal egészségesebb! – A felforrósított olajban rákkeltő anyagok keletkeznek, akkor már jobb a zsír, de különösen a hidegen sajtolt olajféléket fogyaszd!
Egyél gyakran tojást, mert egészséges! – Tojást csak ritkán egyél, mert energiabomba, heti 1-2 darabnál nincs többre szükség!
Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt. – Az alkohol kis mértékben fogyasztva jótékony hatású.
megmondoember3Tej: élet, erő, egészség. – A tej a borjú itala, nem az emberé.
Tehéntejet féléves kortól ihat a csecsemő. – Tehéntejet egyéves kortól ihat a csecsemő. – Tejet egyáltalán ne igyon a gyerek!
Vajúdni, szülni csak fekve szabad. – Vajúdni, szülni praktikusabb függőleges testhelyzetben.
A gátmetszés biztonságosabbá teszi a szülést. – A gátmetszés a szülések nagy részében szükségtelen beavatkozás.
A csecsemőt háromóránként kell szoptatni, attól ne térj el! – A csecsemőt igény szerint kell szoptatni.
Ideális, ha egyéves koráig szoptatja az anya a gyereket. – Ideális, ha akárhány (2-3-4) éves koráig szoptatja az anya a gyereket.
Cumit ne adj a csecsemő szájába, inkább az ujját találja meg! – Jobb, ha cumira szoktatod rá, mint ha az ujját szopja.
Nem jó, ha a kisgyermek egy ágyban alszik a szülőjével. – Jó, ha a kisgyermek egy ágyban alszik a szülőjével.
Nyugodtan hagyd sírni a csecsemőt, ha megkapott mindent, amire szüksége lehet, ne kapkodd fel, mert elkényezteted! – Egy percig se hagyd sírni a csecsemőt!
Legalább féléves kortól adjunk zöldséglevet a csecsemőnek, mert szüksége van vitaminokra. – A csecsemőnek egyéves korig kizárólag anyatejre van szüksége. – A zöldségek, ha nitrátos földben nőttek, mérgezőek lehetnek a gyermek számára.
A háton fektetett csecsemő lapos tarkójú lesz. – Az oldalt fektetett csecsemő nyomott fejű lesz.
A fulladás megelőzése érdekében fektessük hason a csecsemőt! – A bölcsőhalál megelőzése érdekében fektessük háton a csecsemőt!
A szülőnek joga van nevelő célzattal megverni a gyerekét. – A szülőnek egyáltalán nincs joga megütni a gyerekét.
Egy-egy makarenkói pofon hasznos lehet a gyereknevelésben. – Minden testi erőszak maradandó sebet ejt a gyermek lelkén.

Gyógyítás

A hormongyógyszerek orvosi felügyelet mellett veszélytelenül szedhetők. – A hormongyógyszerek orvosi felügyelet mellett is veszélyesek és kerülendők.
Az ugrásszerűen szaporodó pollenallergiákat egyes özönnövények okozzák. – Az ugrásszerűen szaporodó pollenallergiákat a környezetünkbe kerülő vegyszerek okozzák.
A védőoltások a betegségmegelőzés legkiválóbb eszközei, a lehető legtöbb betegségre ki kellene fejleszteni. – A védőoltások a betegségmegelőzés legvégső eszközei, mert visszafordíthatatlanul beavatkoznak a szervezet természetes immunrendszerébe.
Egyéves kor alatt kifejezetten ajánlott minél több védőoltás beadása. – Egyéves kor alatt kifejezetten ellenjavallt bármiféle védőoltás beadása.
A betegségek kizárólag fizikai és/vagy biokémiai folyamatok eredményei. – A betegségek nagyobb részben pszichoszomatikus eredetűek.
A mesterséges édesítőszerek hasznosak, mert segítik a fogyást. – A mesterséges édesítőszerek károsak, mert a közhiedelemmel ellentétben nem segítik a fogyást.
megmondoember4Az aszpartam édesítő nem káros. – Az aszpartam kis mennyiségben is idegméreg.
A fájó fülre jó a melegítés. – Nem minden típusú fülfájdalmat szabad melegíteni.
A gyakran begyulladó mandulát minél hamarabb ki kell venni. – A gyakran begyulladó mandulát is a lehető legtovább meg kell tartani.
Minden meghűléses betegségre antibiotikumot kell szedni, hogy megelőzzük a szövődményeket. – Csak akkor kell antibiotikumot szedni, ha bakteriális fertőzés következett be.
A távol-keleti orvoslás sarlatánság. – A távol-keleti orvoslástól van mit tanulni.
A homeopátia (és általában az alternatív orvoslási módszerek) hatástalanok. – A homeopátia (és általában az alternatív orvoslási módszerek) eredményei placebo-hatáson alapulnak. – A homeopátia (és általában az alternatív orvoslási módszerek) hatásosak, és kevesebb mellékhatást okoznak, mint az akadémikus orvoslás módszerei.
A láz káros, azonnal csillapítani kell. – A láz 38 fokig hasznos, meg kell próbálni azon a szinten tartani. – A magas láz is hasznos, csak extrém magasság esetén kell csillapítani.
A láz csillapításának leghatásosabb módja a lázcsillapító gyógyszer vagy kúp. – A láz csillapításának minden gyógyszeres formája elvetendő, csak a hűtőfürdő vagy a priznic jöhet szóba.
Az acetilszalicilsav tartalmú lázcsillapítók a legjobbak minden életkorban, minden láztípusban. – Az acetilszalicilsav tartalmú lázcsillapítók kisgyereknél súlyos állapotot idézhetnek elő, ezért ellenjavalltak. – Az acetilszalicilsav tartalmú lázcsillapítók gyomor- és bélvérzést idézhetnek elő, ezért jobbak a paracetamol tartalmú lázcsillapítók. – A paracetamol tartalmú lázcsillapítók súlyosan károsíthatják a májat, ezért jobbak a…
Az Amidazophen (Algopyrin) nem veszélyesebb, mint az acetilszalicilsav vagy paracetamol tartalmú gyógyszerek. – Az Amidazophen-típusú gyógyszereket durva mellékhatásaik miatt az Egyesült Államokban már kivonták a forgalomból.
A magas koleszterinszint káros, változtass az étrendeden! – A koleszterin-elmélet téves, ne foglalkozz vele!
A mai embernek változatos táplálkozás mellett nincs szüksége étrendkiegészítőkre (ásványi anyagokra, nyomelemekre, vitaminokra). – A mai embernek változatos táplálkozás mellett is szüksége van étrendkiegészítőkre.
A vitaminok szedésének veszélye a túladagolás. – A vitaminok napi bevitelének határát direkt alacsonyra teszik a hatóságok, mert tudják, hogy sokkal több vitamin bevétele esetén gyakorlatilag nem volnánk betegek.
A magzat nem tekinthető embernek. – A magzat ember.
A homoszexualitás betegség, szexuális viselkedési zavar. – A homoszexualitás nem betegség, hanem a természetes szexuális viselkedés egyik változata.
A hisztéria a pszichés kórállapotok egyike. – Hisztériának neveztek mindent az orvosok, amire nem találtak magyarázatot.
A pánikbetegség betegség. – Pánikbetegség nem létezik, csak az orvosok találták ki.
Az ultrahang veszélytelen diagnosztikai eszköz. – Az ultrahang hosszú távú hatásairól még nem lehet elég tapasztalatunk, ezért nem lehet veszélytelennek nyilvánítani.

Ugye lehetne még folytatni? Kérlek, gondold tovább!

Ha úgy olvastad végig a fenti sorozatot, hogy közben mondogattad: „Ez igaz! Ez meg hülyeség!” – gondolj arra, hogy nem tettél mást, mint amit a legtöbb megmondóember: letetted a voksot valamelyik vélemény mellett, szilárd meggyőződéssel.
Én inkább a bizonytalankodók, óvatos mérlegelők, kissé szkeptikusok közé tartozom, akik megpróbálják előszedni ismereteiket, élettapasztalatukat és főleg józan paraszti eszüket, hogy végül kimondják: „Jelenlegi tudásom szerint ez a valószínűbb, ezért ezt választom.”

Kölnei Lívia
1. kép, 2. kép: Görgey Artúr innen, 3. kép, 4. kép

Közéleti témájú cikkeinkből:

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?

A szólás szabadsága a Szentlélek ajándéka

Mit számol a villanyóra, a gázszámla és a banki kamat?

Orvosi hivatás és / vagy család?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162