Talita

Keresztény női magazin

Nő hálaadó imája Teremtőjének

happy-woman-in-field 
Uram, hálát adok Neked, hogy megteremtettél, és azért, hogy nőnek teremtettél. Te már a bölcsőben belénk oltottad az odaadásra való hajlamot. Fogékonnyá tetted szívünket az ajándékozó szeretetre. Megajándékoztál bennünket azzal a finom érzékkel, hogy fölismerjük a különféle helyzetekben azt, ami szükséges, és találékonyságunkkal azonnal segítsünk a bajon.

Egész lényünket, magatartásunkat a befogadásra, a szükségek és hiányok betöltésére rendelted. Ezért feléd is jobban kitárulunk és megnyílunk.

Hálát adok neked, Uram, hogy bátorító és vigasztaló szavunkkal erősíteni és lelkesíteni tudjuk a férfiakat, amikor elcsüggednek, elkeserednek. Bár az emberek a gyöngébb nemnek neveznek bennünket, Veled együtt erőssé válunk a szenvedésben, a megpróbáltatások elviselésében, a türelemben, kitartásban. Az engesztelésnek – amelyet a világ bűneiért hozni kell – nagy részét szintén miránk bíztad. Szent dolgot bíztál ránk! Kiváló Asszonyt állítottál elénk mintaképül: Máriát, édesanyját egyszülött Fiadnak. Nézzünk Máriára! Ő felel meg annak a képnek, amelyet Te követendő például állítasz a nők elé. Közbenjárására állj mellém, hogy Neked tetsző módon éljek, és mindörökké dicsőítselek! Ámen.

Nyitókép

Forrás.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162