Nagyszombatról virrad húsvét vasárnapja
Áldott húsvétot, boldog feltámadást kívánnak szeretettel a Talita szerkesztői minden olvasónak – Barsi Balázs és Telek Péter Pál elmélkedésével.
Amikor a Szentírás azt mondja, hogy az embernek a bűn miatt kell meghalnia, nem a biológiai halálról beszél, hanem a mögötte lévő, fenyegető valóságról, amelyben Jézus a biológiai halálon túl is sorsközösséget vállalt velünk. Azóta nincs az emberi életnek olyan helyzete, melyben az Isten jelen ne lenne: nem csupán a földi élet poklaiban, hanem a halál utáni sötétségben, magányban is velünk van. Ez az önkiüresítés végpontja, ahonnan azután a felfelé szállás kezdetét veszi, a feltámadással kezdve a mennybemenetelen és a pünkösdi Lélek-kiárasztáson át az utolsó ítéletig, amikor minden Krisztus lába alá lesz vetve az égen és a földön.
Ide szállt le a Jó Pásztor, beteljesítve a zsoltáros szavát: „Ha leszállnék az alvilágba, jelen vagy ott is.” (138. zsoltár) Így aztán nincs többé az emberi életnek olyan helyzete, melyben az Isten jelen ne lenne. Nem csak a földi élet poklaiban, hanem a halál utáni sötétségben, magányban is velünk van. Jézus ugyanis azért szállt le az alvilágba, hogy kiemelje a bűnös embert léte értelmetlenségéből, és magával vigye oda, ahol istenségében öröktől fogva van, s ahová immár emberi természete is felvétetett: a Szentháromság belső életébe, örök dicsőségébe. Az Istennel való közösséget elvitte oda is, ahol addig az elhagyatottság és a reménytelenség uralkodott. Nemcsak az Atya iránt tanúsított emberfeletti bizalmat a halálban és a halálon túl, hanem ugyanilyen ragaszkodással és hűséggel vállalta a velünk való egylényegűséget is emberségében, egyszer s mindenkorra bizonyítva, hogy „erős a szerelem, mint a halál” (Én 8,8).
Az alvilágba való leszállás azt is jelenti továbbá, hogy Jézus Krisztus minden ember Megváltója. Igaz, elsősorban azért jött, hogy Izrael szétszóródott fiait egybegyűjtse, de azért akarta őket összegyűjteni, hogy a pogányok zarándoklása megindulhasson Sion hegye felé. Minthogy pedig Izraelből csak egy kicsiny maradék gyűlt össze, a zsidók többsége elutasította Jézust, a pogányságból megtérők számára nem Sion hegye, hanem a Kálvária hegye lett az a hely, ahol az Isten összegyűjtötte őket, hogy beléphessenek szövetségébe. Az, hogy Ádámhoz szállt le, egyértelműen kifejezi, hogy minden ember Üdvözítője, s hogy a keresztáldozat hatása az emberiség kezdetéig visszamenőleg is érvényesül.
Ha Ádám és Éva elkárhozott volna, Jézus nem tudta volna megmenteni őket. Mivel azonban kiszabadította és az üdvösségbe emelte őket, nyilvánvaló, hogy a szentek között vannak. Csodálatos képek, régi ikonok ábrázolják, ahogy Jézus mintegy belöki az alvilág ajtaját, és kézen fogva kivezeti onnan Ádámot. Milyen nagy misztérium: Krisztus, miközben teste a sírban nyugszik, istenségében leszáll az ősszülőhöz, az Istentől lezuhant, gyönge emberhez, és a szentek közé emeli őt!
A teljes elmélkedés itt olvasható.
Tweet