Talita

Keresztény női magazin

Narancsos kalács

narancsos_kalacs2
Ahogy sült a tészta, a narancs illata párolgott, kavargott a konyhában, kicsit előrehozva a karácsony hangulatát.


Egy recept kapcsán már említettem, hogy kedvelem a kelt tésztákat, mert gyerekkoromban a nagymamám sokat sütött nekünk, amikor náluk nyaraltunk, teleltünk, hétvégéztünk.
Most hétvégére én is sütöttem a gyerkőcöknek egy kis narancsos kalácsot. Ezt a hétvégi sütést illető jó szokásomat szeretném megtartani, és remélem, a lányom is így tesz majd, ha családja lesz. Anyukámnál és a nagymamáimnál is így volt.
Ahogy azt már észrevehették a kedves olvasók, nem vagyok híve a komplikált dolgoknak, ez a recept is nagyon egyszerű.
Ahogy sült a tészta, a narancs illata párolgott, kavargott a konyhában, kicsit előrehozva a karácsony hangulatát.
No, akkor lássuk!

Hozzávalók:
2dl kefir,
2 dkg élesztő (instant porélesztőt használtam, merthogy nem volt otthon más),
1 narancs leve és reszelt héja,
45 dkg liszt,
3 kanál méz,
csipetnyi só.

Mindezt jól összegyúrjuk, és egy órát kelesztjük. Bár az eredeti receptben nem szerepel, tettem bele mazsolát és egy kis vanília aromát is. Egy kis szegfűszeg is elfért volna, de ezt majd legközelebb!
Ha megkelt, még egyszer kicsit meggyúrjuk, de nem kell nagyon. Majd beletesszük egy sütőpapírral bélelt formába, és még félórát kelesztjük, majd 180 fokon 40-45 perc alatt megsütjük.
Az íz fokozása érdekében egy narancs levét kicsavartam és lereszeltem a héját, és ebbe annyi porcukrot tettem, amitől jó sűrű mázat kaptam. Ezt rákentem a kihűlt kalácsra, és megvártam, míg rádermed. Ezt persze el lehet hagyni, de nem ártott neki!

Jó étvágyat!

narancsos_kalacs1

R. Nagy Csilla


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162