Talita

Keresztény női magazin

Nem a drogteszt véd, de…

drugs-handed-children
Elképesztő méreteket öltött a fiatalok drogfogyasztása, ezért mindenképpen lépni kell valamit a kábítószer rohamos térnyerése ellen – vélekedik számos drogmegelőzéssel- és rehabilitációval foglalkozó szakember.

 

A drog napjainkban teljesen hétköznapi, menő és néhány száz forintért könnyedén beszerezhető. A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban tizenöt éve használnak drogtesztet a megelőzésben. A diákok kilencven százaléka önként vállalta, hogy részt vesz a szúrópróbaszerű szűrésen.

Nem a drogteszt véd, de…

Nem a drogteszttel védhetjük meg a gyerekeket a kábítószertől, a kontrollnak azonban vannak pozitív hatásai – állítja több mint tízéves tapasztalataira hivatkozva Csányi Ágnes, a Kiskunhalasi Drogmentes Ifjúságért Egyesület (KDIE) szakmai vezetője, aki egyben az iskola ifjúságvédelmi felelőse is. A teszt az iskolai házirend része volt a bevezetésekor, de ma már önkéntes alapon működik. Csaknem tíz éve az iskolától független egyesület végzi a drogteszteket a gimnázium támogatásával. A gyerekek kilencven százaléka vállalta, hogy részt vesz a szúrópróbaszerű drogteszteken, erről szüleikkel együtt írásban nyilatkoztak.

„A vizsgálatokat hétfőn reggelente végezzük, egy-egy gyerekre általában évente egy-két alkalommal kerül sor. A teszteléssel az is a célunk, hogy távol tartsuk a fiatalokat a drogozástól, vagy ha valaki mégis a kábítószerhez nyúl, idejében tudjunk neki megfelelő lelki támogatást és szakszerű szakmai segítséget adni.”

Minimális kellemetlenség, nagy haszon

Csányi Ágnes elmondta azt is, hogy a teszteket az egyesület önkéntes ápolója és mentálhigiénés szakemberei végzik. A teszt eredményéről az iskola nem értesül, mint ahogyan arról sem, hogy kik azok a diákok, akik egyáltalán nem vesznek részt a programban. Azok az aggályok is feleslegesek, ami szerint a drogfogyasztó gyerekeket diszkrimináció érheti, hiszen személyükről egyedül a szülőnek adnak tájékoztatást. Az adatkezelési szabályzatot a helyi főügyésszel közösen dolgozták ki, ez egyben a titoktartás garanciája is. A drogteszt kiválóan működik, nem sérti senkinek a jogait, minimális kellemetlenséggel, azonban annál nagyobb haszonnal jár – vélekedik a szakmai vezető.

A teszt mint fedezék

„Csúsztatásnak tartom a drogteszt ellenzőinek azt az érvelését, miszerint mi azt gondoljuk, hogy maga a drogteszt védi meg a gyerekeinket. Nem a drogteszt védi meg őket, azonban a tapasztalataink szerint a tesztnek igenis van visszatartó ereje, mert a gyerekek, ha tisztában vannak vele, hogy lebukhatnak a szüleik előtt, inkább nem nyúlnak a droghoz. Ne felejtsük el, hogy gyerekekről van szó, akik a szüleiknek is meg akarnak felelni. Volt olyan gyerek, aki azt mondta, hogy a buliban „tök jó volt fedezékként” használni az iskolai drogtesztet, mert azt tudta mondani az őt kínálóknak, hogy azért nem kér a drogból, mert teszteléskor lebukhat a suliban

Nincs szankció, csak segítségnyújtás

Semmilyen szankció nincs akkor sem, ha valaki mégis drogot fogyasztott – tudtuk meg Csányi Ágnestől. A mentálhigiénés szakembereknek az a dolguk, hogy bizalmi kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekkel, segítsenek a feszültségek feldolgozásában, és utat nyissanak a szakszerű terápiához. A szülők is bátran fordulhatnak az egyesület tagjaihoz, ha úgy érzik, hogy probléma van a gyerekükkel. Arra is akad példa, hogy maguk a gyerekek keresik meg a mentálhigiénés szakembereket, mert aggódnak egy-egy társuk drogfogyasztása miatt. Ilyenkor a véletlenszerű tesztelők közé beveszik azokat a fiatalokat is, akikkel probléma lehet.

pic drog-csanyi-agnes-kiskunhalas

Csak egy jelzés kell, hogy segíthessenek

Csányi Ágnes a titoktartásra hivatkozva nem árulhatta el, hogy az iskolai drogtesztek hány százaléka pozitív, azt azonban elmondta: az elmúlt években jelentősen csökkent környezetükben a drogfogyasztás mértéke. Nagy sikernek tartja azt is, hogy már nincsenek „drogos gócpontok”, és a náluk képbe került drogot fogyasztó fiatalok kilencven százalékának az életében pozitív változások történtek. A drogtesztek finanszírozásával összefüggésben az egyesület elnöke úgy fogalmazott: egy vizeletteszt nagyjából kétezer-kétszáz forintba kerül, a drága, több tízezer forintos teszteket feleslegesnek találja. Indoklása szerint számukra csak egy jelzés szükséges, hogy drog található a gyerek szervezetében, ehhez pedig elegendő az úgynevezett ötpaneles teszt.

„A megelőzést tartom a legolcsóbb módszernek. A teszteket az adó egy százalékból befolyó összegből és különböző adakozásokból finanszírozzuk” – tette hozzá.

Csak egy szelet

Kiskunhalason nem veszik félvállról a drog elleni harcot, tudják, hogy a drogteszt csak egy szelete a megelőzésnek, ezért markáns ifjúságvédelmi tevékenységet is folytatnak. A többi közt például egészséges életmód napot tartanak, fiataloknak szóló tévéműsort indítottak a helyi televízióban, ahol szerelemről, párkapcsolatokról és számos a diákokat érintő kérdésekről beszélgetnek.

Tervezet

A kormány tervezete szerint önkéntes drogtesztet vezetnének be a 12–18 éves fiatalok számára az iskolákban. A 14 év alattiak esetében a szülő kérhetné, 14 éves kortól pedig közösen tett nyilatkozat alapján tesztelhetnék a gyereket. A teszt további feltétele az lenne, hogy eredményét csupán a szülő tudomására hoznák, azt büntetőeljárásban nem lehetne felhasználni.

Csányi Ágnes a tervezettel összefüggésben azt tartaná szerencsés megoldásnak, ha csak azokban az iskolákban vezetnék be a drogteszteket, ahol ezt önként vállalják, és valóban komolyan gondolják, hogy rendszeresen tesztelik a jelentkező diákokat. A szakember szerint az önkéntes alapon működő rendszer hatékonyabban működhet, mintha kötelezővé tennék azok számára is, akik nem értenek vele egyet.

Írásunkkal nem a tervezet ellen vagy mellett kíván érvelni szerkesztőségünk, csupán egy működő példát és véleményt szerettünk volna bemutatni olvasóinknak.

 

Fekete Zsuzsa

Forrás: Parókia Portál: Fekete Zsuzsa: Nem a drogteszt véd

A lead melleti kép forrása.  A szövegközi képen Csányi Ágnes, a Kiskunhalasi Drogmentes Ifjúságért Egyesület (KDIE) szakmai vezetője látható.

Korábbi hasonló cikkeink:

Arctalan egyetemek – arcátlan „szervezők”

Conchita arcáról lefolyik a festék

A prostitúció nem munkavállalás! – egy ERGO-program margójára

Fő az egészség, fő a bizalom

Mondd, te kinek hinnél? – „Igazságok” fogságában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162